Fotó: Pixabay
Kína tűrhetetlennek tartja az amerikai fél kísérleteit a tajvani kérdésben, és készen áll arra, hogy „kíméletlenül eltiporja Tajvan függetlenségi törekvéseit” – közölte kedden a kínai védelmi minisztériumi szóvivő.
2023. május 17., 10:142023. május 17., 10:14
Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok jelezte, hogy fel akarja gyorsítani a fegyverek és egyéb katonai segítség eladását a demokratikus berendezkedésű szigetnek.
Tan Ko-fei ezredes, kínai védelmi szóvivő egy írásos és egy videóközleményben is elmondta, hogy
Hozzátette, hogy a kínai Népi Felszabadító Hadseregben folytatódik a kiképzés színvonalának és a készültség szintjének az emelése, és Peking szigorúan meg fog hiúsítani minden olyan külső kísérletet, amelynek célja Tajvan függetlenségének vagy Kínától való elszakadásának segítése, valamint határozottan meg fogja védeni az ország nemzeti szuverenitását és területi integritását.
Tan ezekkel a nyilatkozatokkal olyan médiajelentéseket firtató újságírói kérdésekre válaszolt, amelyek szerint
valamint több mint száz katonai szakértőt küld oda, hogy felmérjék: az amerikai erők miként tudnák tökéletesíteni a tajvani katonák kiképzését és a sziget védelmét.
A szóvivő az amerikai lépésekre reagálva elmondta, hogy az Egyesült Államok és a Tajpejban kormányon lévő Demokratikus Progresszív Párt (DPP) katonai együttműködése és általában erősödő kapcsolatuk megingatta a kínai-amerikai viszony alapjait, a Tajvani-szoros békéjét és az ottani helyzet stabilitását.
– jegyezte meg Tan.
A szóvivő figyelmeztette az amerikai felet, hogy szigorúan tartsa magát az „egy Kína” elvhez.
Tajvant az Egyesült Államokban mind a Demokrata, mind a Republikánus Párt elkötelezetten támogatja, és mindkét párt
Kína saját területének tekinti a 23 millió lakosú szigetet, amely 1949-ben egy polgárháború végén szakadt el a szárazföldi Kínától. A tajvaniak többsége azonban a gyakorlatilag független státusz fenntartását támogatja.
Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.
Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.
Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).
Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.
A Kreml ismét nukleáris megtorlással fenyegette meg a Nyugatot azon hírek kapcsán amelyek szerint Ukrajna nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket kaphat, amelyeket Oroszország elleni támadásokhoz használhat.
Felgyújtottak egy templomot Kárpátalján, az oldalára pedig azt írták: „késhegyre a magyarokat” – számolt be az újabb magyarellenes támadásról Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán.
Izrael szerdán erőteljes csapások sorozatát hajtotta végre a szíriai főváros, Damaszkusz ellen, fokozva ezzel a hadjáratot, amelyről azt állítja, hogy az ország drúz lakosságát támogatja.
Csütörtökre virradóra több oroszországi régiót is ukrán drónok vettek célba, az ukrán hadsereg szélesebb körű dróntámadást indított Oroszország nyugati régiói, köztük Moszkva ellen – jelentették orosz médiaforrások és tisztségviselők.
Az Európai Bizottság a 2028–2034 közötti időszakra 2000 milliárd eurós hosszú távú uniós költségvetést (MFF) javasol, amely megfelel a kontinens ambícióinak, szembenéz Európa kihívásaival és erősíti a függetlenségét – jelentette be Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!