Washington: konzultálunk az európai szövetségesekkel az ukrajnai békéről

Ukrajna

Konzultálnak. Michael Waltz szerint egyeztetnek az európai szövetségesekkel Ukrajnáról, ugyanakkor Trump vezetésével lehet majd eljutni a békéig

Fotó: Facebook/Michael Waltz

Az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója visszautasította, hogy az Egyesült Államok nem konzultálna európai szövetségeseivel az ukrajnai háború lezárásáról szóló folyamattal kapcsolatban.

Hírösszefoglaló

2025. február 17., 10:292025. február 17., 10:29

Michael Waltz Ukrajna helyzetéről vasárnap a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban beszélt.

A Fehér Ház vezető tisztségviselője emlékeztetett arra, hogy Donald Trump elnök a héten beszélt Emmanuel Macron francia államfővel, valamint küszöbön áll Keir Starmer brit miniszterelnök látogatása is Washingtonba. Arra is felhívta a figyelmet, hogy J.D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter, valamint Scott Bessent pénzügyminiszter és Keith Kellogg különleges elnöki megbízott a héten Európában volt, ahol az Egyesült Államok szövetségeseivel találkoztak.
Ugyanakkor hozzátette, hogy

„végső soron Trump elnök vezetésével juthatunk el oda, hogy a háború véget érjen”.

Az Ukrajna számára rendelkezésre álló biztonsági garanciával kapcsolatban Michael Waltz azt mondta, hogy nincs jobb ilyen garancia, mint befektetési partnerségre lépni az Egyesült Államokkal, aminek nyomán az ukrán gazdaság is bővülhet, növelve az egymás között megosztható hasznot.

Hozzátette azt is, hogy

az amerikai emberek megérdemlik, hogy valamit visszakapjanak az Ukrajnának eddig nyújtott támogatásként befektetett összegből.

A nemzetbiztonsági tanácsadó egyben rámutatott, hogy szemben az Egyesült Államokkal, az európai partnerek kölcsönként juttatták el Ukrajnának az eddigi segítség jó részét, amelyet kamattal együtt a befagyasztott orosz vagyonelemekből kapnak vissza.

Az ukrajnai konfliktus rendezését meghatározó alapvetésként Michael Waltz négy tényezőt említett. Elsőként azt, hogy a háború lezárásának tartósnak kell lennie, másodikként pedig, hogy

a konfliktus nem fejezhető be a harctéren.

Az alapvetésekhez sorolta azt is, hogy az amerikai segítségnyújtás formájának befektetési jellegűvé kell átalakulnia, valamint ehhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy a gazdasági együttműködés elmélyítése lehet a béke fenntartásának is záloga. Hozzátette még, hogy ami az Ukrajna számára adott katonai garanciákat illeti, ezeknek az európaiakra kell épülniük.

Steve Witkoff, az elnök közel-keleti ügyekért felelős különleges megbízottja szintén a Fox News hírtelevíziónak vasárnap adott interjújában azt közölte, hogy Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó társaságában már vasárnap elutazott Szaúd-Arábiába, ahol az orosz fél képviselőivel tárgyalásokat folytatnak majd.

A diplomata szintén kifejtette, hogy Ukrajna részese a tárgyalásoknak, hiszen Donald Trump elnök az ukrán államfővel telefonon egyeztetett a héten, valamint a müncheni biztonságpolitikai konferencia keretében az amerikai kormányzat számos tagja találkozott különböző ukrajnai illetékesekkel.

Volodimir Zelenszkij az Egyesült Arab Emírségekben tárgyal
Volodimir Zelenszkij vasárnap este az Egyesült Arab Emírségek fővárosába érkezett - közölte az ukrán elnök hivatala.
Zelenszkij a müncheni biztonsági konferencia után utazott Abu-Dzabiba. A hivatala által közzétett felvételeken látható, amint őt és feleségét, Olena Zelenszkát az emirátus egy tisztviselője és díszőrség fogadta a repülőtéren vasárnap késő este.
„Legfőbb prioritásunk, hogy még több emberünket hazahozzuk a fogságból” – írta Zelenszkij hivatala a közösségi médiában, hozzátéve, emellett a befektetésekre és a gazdasági partnerségre, valamint egy nagyszabású humanitárius programra összpontosítanak majd.

Eközben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az amerikai NBC televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjújában arról beszélt: az Egyesült Államok nem rendelkezhet „valós tervvel” Ukrajnáról, mert az nem lehetséges Ukrajna nélkül.

Zelenszkij azt is kifejtette, hogy soha nem fogadna el olyan megállapodást a háború lezárásáról, amely kizárólag az Egyesült Államok és Oroszország között születik meg.

Megjegyezte,

Ukrajna nem örül annak, hogy az Egyesült Államok bármilyen partneri kapcsolatot építsen Oroszországgal, ugyanakkor a háborúval kapcsolatos döntést sem fogad el anélkül, ha nem részese a megállapodásnak.

Hozzátette, hogy egy békemegállapodás keretében Ukrajna soha nem fog lemondani szuverén területéről, beleértve a Krímet, de a visszajuttatásról a diplomácia útján kell gondoskodni.

Zelenszkij szerint az Egyesült Államokkal – Ukrajna legnagyobb stratégiai partnerével - „közös tervre” van szükség a háború lezárásához, amin gyorsan kell dolgozni, és amire Ukrajna készen áll. Hozzátette, hogy a tervnek az Európai Unió támogatását is élveznie kell.

Idézet
A jövőben az Európai Unió tagjai leszünk, ezért van szükségünk az Európai Unió támogatására”

– fogalmazott.

Zelenszkij közölte, hogy nem kapott meghívást a Szaúd-Arábiában kezdődő orosz-amerikai tárgyalásokra. Hozzátette, hogy egy a Fehér Házban tervezett látogatásról szó volt Donald Trump amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében, de időpont nincs, és a részleteket ki kell még dolgozni. Megjegyezte, hogy Donald Trump megadta neki közvetlen telefonszámát, azzal, hogy „bármelyik napon keresheti őt”.

korábban írtuk

Zelenszkij: nem fogadunk el olyan békemegállapodást, amelyet Ukrajna háta mögött köt bárki
Zelenszkij: nem fogadunk el olyan békemegállapodást, amelyet Ukrajna háta mögött köt bárki

Ukrajna nem fogad el olyan békemegállapodást, amelyet a háta mögött vagy a bevonása nélkül köt bárki is – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián.

Az Egyesült Államok vezetésével „érdemi és produktív tárgyalásokat” sürgetett „konkrét lépésekkel”, és valós biztonsági garanciákkal.

Az ukrán elnök kifejtette, hogy véleménye szerint

a legkedvezőbb biztonsági garancia mindenki számára Ukrajna NATO-tagsága lenne.

„Ha nem vagyunk a NATO-ban, akkor – azt mindenki elismeri –, hogy több mint 1 millió főből álló hadseregre lenne szükségünk, és ennyi ember számára szükségünk lesz pénzre, és, ha például nem használhatjuk a NATO flottáit és NATO repülőgépeit, akkor több száz repülőgépre is” – fejtette ki Zelenszkij.

Az NBC-nek adott interjúban

az ukrán államfő az állította, hogy Oroszország a közeljövőben 150 ezer embert készül kiképezni Fehéroroszország területén.

Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva úgy fogalmazott, hogy „tudva azt, hogy nem sikerült elfoglalnia bennünket, ki tudja merre megy majd, és fennáll a kockázata annak, hogy ez lehet Lengyelország, illetve Litvánia, mert meggyőződésünk szerint Putyin háborút akar viselni a NATO ellen”.

A brit miniszterelnök felajánlotta, hogy békefenntartó csapatokat küld Ukrajnába
Keir Starmer brit miniszterelnök vasárnap kijelentette, hogy kész brit csapatokat küldeni Ukrajnába egy esetleges háború utáni békefenntartó erő részeként, miközben megpróbálta jelezni az Egyesült Államoknak, hogy az európai nemzeteknek szerepet kell vállalniuk a konfliktus lezárásáról szóló tárgyalásokon.
Starmer elmondta, hogy nem könnyelműen hozta meg a döntést, hogy fontolóra veszi a brit katonák „veszélybe” való küldését, de a tartós béke biztosítása Ukrajnában elengedhetetlen ahhoz, hogy elrettentse Vlagyimir Putyin orosz elnököt a további agressziótól.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap azt mondta, hogy Ukrajnának és Európának is részt kell vennie minden olyan „valódi tárgyaláson”, amelynek célja a háború befejezése, jelezve, hogy az Oroszországgal ezen a héten folytatott amerikai tárgyalások lehetőséget adnak arra, hogy kiderüljön, Putyin mennyire gondolja komolyan a békét.
Az Oroszország és Ukrajna közötti háború vége „ha eljön, nem lehet csupán átmeneti szünet, mielőtt Putyin újra támad” – írta Starmer a Daily Telegraph című napilapban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról