Fotó: Facebook/Benjamin Netanjahu
Jelenleg egy „nagyon erős javaslat van az asztalon”, de a labda a Hamász térfelén van, hogy elfogadja-e azt – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter az Izrael és a Gázát irányító palesztin terrorszervezet közötti tűzszüneti megállapodásról.
2024. március 14., 09:332024. március 14., 09:33
„A kérdés az, hogy a Hamász elfogadja-e? Véget akar-e vetni a Hamász az általa előidézett szenvedésnek?” – tette fel a kérdést. „A kérdés fennáll, de elmondhatom, hogy minden egyes nap, szinte minden egyes órában intenzíven együttműködünk Katarral és Egyiptommal, hogy lássuk, sikerül-e tűzszüneti megállapodást kötnünk, amely kihozza a túszokat, több segélyt juttat be, és utat nyit egy tartósabb, biztonságosabb megoldáshoz” – tette hozzá.
Az amerikai csúcsdiplomata azt is mondta, hogy
Blinken szerint az Egyesült Államok továbbra is arra összpontosít, hogy „biztosítsa, hogy október 7-e soha többé ne forduljon elő”.
Megismételte azt is, hogy Izraelnek lépéseket kell tennie a civilek védelmére és a humanitárius segélyek eljuttatására azokhoz, akiknek szükségük van rá.
Eközben
„[Déli frontunk] továbbra is teljesíti feladatát, hogy emberi, anyagi, katonai és gazdasági szinten is nyomást gyakoroljon az ellenségre” – mondta Naszrallah egy szerdai televíziós nyilatkozatában.
A harcok október 7. óta tartanak Libanon déli, Izraellel közös határán az Irán által támogatott libanoni fegyveres csoport és az izraeli hadsereg között. Ennek következtében Izrael elrendelte a libanoni határ menti települések kiürítését.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy október 7-e óta számos Hezbollah-harcost és parancsnokot ölt meg. Hétfőn közölte, hogy csapást mért a Hezbollah két táborára a libanoni Bekaa-völgyben, ami a legtávolabbi északi csapás, amelyet Izrael Libanonban mért a legutóbbi izraeli-Hamász konfliktus kezdete óta.
„Öt hónapnyi harc után [Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök] képtelen volt a győzelem bármilyen látható jelét bemutatni” – mondta, hozzátéve, hogy a Hamász nem szenvedett vereséget, és továbbra is képes érvényesíteni feltételeit a tárgyalásokon.
„Nem hiszem, hogy bárki a földön elhinné, hogy [Joe] Biden [amerikai elnök] nem tudja megállítani a gázai háborút” – mondta, hozzátéve, hogy Biden úgy tudja megállítani a harcokat, ha leállítja az Izraelnek nyújtott katonai segélyeket, és nem akadályozza az ENSZ Biztonsági Tanácsának tűzszünetet követelő határozatait.
Közben az izraeli hadsereg (IDF) közölte: Hadi Ali Musztafa Hamász-vezető szerdán meghalt egy izraeli légicsapásban Dél-Libanonban .
Az IDF szerint Musztafa
A Hamász katonai szárnya, az Al-Kasszam Brigádok megerősítette Musztafa halálát, közölve, hogy szerdán Dél-Libanonban ölték meg.
A Libanoni Nemzeti Hírügynökség szerdán arról számolt be, hogy „ellenséges dróncsapást” mértek a dél-libanoni Szúr al-Hosban, aminek következtében egy palesztin és egy szíriai halt meg, aki véletlenül a közelben motorozott.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi portálra feltett posztjában azt írta, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel „hangsúlyozták a független és teljes mértékben hatékony intézmények által a korrupció ellen folytatott harc fontosságát”.
Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentette: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.
Oroszország, amely vasárnap ünnepli az orosz flotta napját, „biztonsági okokból” lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron – jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint.
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető felkelők gyilkoltak meg vasárnap 38 embert a Kongói Demokratikus Köztársaság forrongó keleti részén egy templomban.
szóljon hozzá!