Újvidéki tragédia: több mint egy tucat ember ellen emeltek vádat

Újvidéki tragédia

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején szakadt le

Fotó: Videófelvétel

Tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen emelt vádat az újvidéki felsőügyészség hétfőn a november elsejei újvidéki tragédiával összefüggésben, amelynek során tizenöt ember vesztette életét, további kettő pedig súlyosan megsérült.

Hírösszefoglaló

2024. december 30., 19:232024. december 30., 19:23

A felsőügyészség közleménye szerint a tizenhárom vádlott között van Goran Vesic volt építésügyi miniszter, valamint Jelena Tanaskovic, a vasúti infrastruktúra-fejlesztésért felelős vállalat korábbi vezetője is. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják – közölte az MTI.

A vádiratban az összes vádlott előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kérik, illetve azt javasolják, hogy

azok is kerüljenek előzetes letartóztatásba, akik jelenleg szabad lábon vannak, mint például a volt miniszter.

Mint arról beszámoltunk, november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Az ellenzék azóta is utcai tiltakozásokat szervez, és azt követeli, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.

A tiltakozók szerint a tragédiát az országban mindent átszövő korrupció okozta.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek az esetért.

korábban írtuk

Több ezren tüntettek Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt
Több ezren tüntettek Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt tragédia miatt

Több ezren vonultak utcára vasárnap Belgrádban az újvidéki vasútállomáson történt közelmúltbeli súlyos baleset miatt, amelyért a tiltakozók az ország és az intézmények vezetésének nemtörődömségét és korrupcióját tették felelőssé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 31., csütörtök

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása

A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.

Nemzetközi vonatjáratokat is érint a Keleti pályaudvar hamarosan kezdődő felújítása
2025. július 31., csütörtök

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét

Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.

Visszatáncolt Zelenszkij, visszaállította a parlament a korrupcióellenes szervek függetlenségét
2025. július 31., csütörtök

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok

Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.

Trump visszaszólt Medvegyevnek, fontos ukrán város elfoglalását jelentették be az oroszok
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot
2025. július 31., csütörtök

Kanada is el akarja ismerni a palesztin államot

2025. július 31., csütörtök

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra

Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.

Moszkva szerint az orosz gazdaság már immunis a nyugati szankciókra
2025. július 30., szerda

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták

Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.

„8 milliméter megoldaná” – Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött egy nő, órákon belül elfogták
2025. július 30., szerda

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok

Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.

Trump: ha Putyin nem lép a fegyverszünet felé, tíz nap múlva jönnek a vámok
2025. július 30., szerda

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat

Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.

Rendkívül erős földrengés történt az orosz partoknál, szökőár fenyegeti a Csendes-óceán menti országokat
2025. július 30., szerda

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre

Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.

London a palesztin állam elismerésével fenyegetve próbál nyomást gyakorolni Izraelre
2025. július 30., szerda

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi

Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.

New York-i lövöldözés: eltéveszthette kiszemelt áldozatait a négy embert meggyilkoló férfi