Fotó: Presidency.ro
Donald Trump amerikai elnök a Klaus Johannis román államfővel Washingtonban tartott közös pénteki sajtótájékoztatóján az amerikai–román viszonyt dicsérte, s reményét fejezte ki, hogy a kétoldalú kapcsolatokat tovább mélyítik.
2017. június 10., 01:192017. június 10., 01:19
2017. június 10., 01:302017. június 10., 01:30
A Fehér Ház Rózsakertjében megtartott sajtókonferencián Donald Trump néhány mondatban kiemelte az Egyesült Államok és Románia népei közötti szerinte rokon vonásokat, így például
– számolt be az MTI tudósítója.
Az amerikai elnök elégedetten szólt arról, hogy Románia kötelezettséget vállalt védelmi kiadásainak a GDP (bruttó nemzeti össztermék) két százalékán felülre emelésére. „Remélem, más NATO-tagországok is követik a példát” – fűzte hozzá.
Egy romániai újságíró kérdésére válaszolva Trump leszögezte: az amerikai kormány maximálisan tiszteletben tartja a NATO alapszerződésének 5. cikkelyét, vagyis
„Nyilvánvalóan azért vagyunk Európában, hogy biztosítsuk a védelmet” – fogalmazott Trump.
Fotó: Presidency.ro
Rövid nyilatkozatában Johannis államfő szintén utalt a NATO szerepének fontosságára, s leszögezte: párbeszédet kell folytatni, de az észak-atlanti katonai szövetségnek fenn kell tartania elrettentő erejét.
„A két ország közötti stratégiai partnerség 20. évfordulóját ünnepeljük. Mindkét nemzet számára fontos az idei esztendő. Az USA-val való partnerségi viszony is alakítja az országot, hozzájárult ahhoz, hogy Románia a szilárd demokrácia, a szilárd gazdaság, a jelentős gazdasági növekedés országa legyen, olyan ország, amelynek katonái az amerikai csapatok mellett harcolnak Afganisztánban és Irakban – fogalmazott Johannis az Agerpres szerint. –
Ez a partnerség rendkívül fontos, ezt nem csak hogy folytatni kell, de meg is kell erősíteni, ennek kell meghatároznia a kétoldalú kapcsolatokat, számos probléma megoldásához kell hozzájárulnia” .
Fotó: Presidency.ro
Trump egyébként a Johannisszal tartott közös sajtótájékoztatón rövid nyilatkozatot tett az Öböl-menti válság ügyében. Az MTI szerint a nyilatkozatban – miközben percekkel korábban Rex Tillerson külügyminiszter a Katar körüli blokád enyhítésére szólított fel –
Mint fogalmazott: Katar „történelmileg mindig is” a terrorizmus támogatója volt „nagyon magas szinten”, és szerinte eljött az idő, hogy felszólítsa az emírséget, „azonnal fejezze be a terrorizmus finanszírozását”. Majd hangsúlyozta, hogy reményei szerint elkövetkezett a „vég kezdete” a terrorizmus finanszírozásában, és ez éppen azon a rijádi csúcstalálkozón kezdődött el, amelyen a minap „barátommal, Szalmán királlyal”, vagyis a szaúdi uralkodóval és további mintegy ötven arab állam vezetőjével vett részt.
Donald Trump amerikai elnök az Öböl-menti országok egységét sürgette a szaúdi királlyal folytatott keddi telefonbeszélgetésében.
A terrorizmusról szólva leszögezte: „egyetlen civilizált nemzet sem tűrheti el ezt az erőszakot és nem engedheti meg, hogy e gonosz ideológia elérje a partvidékét”.
Fotó: Presidency.ro
A közös sajtóértekezleten az újságírók többnyire a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója, James Comey csütörtöki szenátusi meghallgatásán elhangzottakról kérdezték az elnököt. Trump hangsúlyozta: a meghallgatás bebizonyította, hogy
Ezzel arra utalt, hogy a meghallgatáson Comey kifejtette: a tavalyi elnökválasztási kampányba történt orosz beavatkozás vizsgálataiban Donald Trump nem érintett, az elnök nem akadályozta a vizsgálatot, s nem adott utasítást az FBI igazgatójának a volt nemzetbiztonsági főtanácsadó, Michael Flynn elleni nyomozás lezárására. A meghallgatáson James Comey elismerte azt is, hogy egyik barátját megkérte a Trump elnökkel folytatott beszélgetéseiről készült jegyzetek kiszivárogtatására a sajtónak.
Trump közölte: hajlandó eskü alatt elmondani a saját változatát a történtekről.
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.
Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.
Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.
Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.
Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
szóljon hozzá!