Igor Matovic (előtérben) ünnepli az OLaNO győzelmét
Fotó: Facebook/OBYČAJNÍ ĽUDIA a nezávislé osobnosti
Taroltak az ellenzéki pártok és a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nyerte a nyolcadik szlovákiai parlamenti választást, megelőzve a távozó kormány legerősebb pártját a Robert Fico vezette, Irány – Szociáldemokráciát (Smer-SD), magyar képviselet pedig nem jutott be a törvényhozásba û derült ki a voksolás nem hivatalos végeredményeiből, a választási jegyzőkönyvek 94,5 százalékos feldolgozottsága mellett.
2020. március 01., 09:142020. március 01., 09:14
2020. március 01., 12:162020. március 01., 12:16
A szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) nem hivatalos végeredményei szerint a választáson induló 24 politikai csoportosulásból 7 jutott be a pozsonyi törvényhozásba. A választás részvételi aránya 65,4 százalékos volt, ami magasabb a felmérésekben jósoltnál és a négy évvel ezelőttinél.
A leköszönő kormány legerősebb pártja, a Robert Fico vezette baloldali Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) a már összeszámolt szavazatok 18,5 százalékát kapta meg. Ez mintegy 10 százalékponttal kevesebb, mint négy évvel ezelőtti eredményük.
A harmadik helyet a Boris Kollár vállalkozó vezette, jobb-közép irányultságú Család Vagyunk (Sme rodina) párt szerezte meg, ők a voksok 8,2 százalékát kapták, többet, mint négy éve. A negyedik helyre az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális párt, a Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppárt (Kotleba – Ludová strana Nase Slovensko) futott be az összeszámolt voksok 8,1 százalékával, ami gyakorlatilag ugyanannyi mint négy évvel ezelőtt.
Az ötödik helyet a két új, parlamenten kívüli liberális párt koalíciója, a Progresszív Szlovákia (Progresívné Slovensko) és az Együtt – Polgári Demokrácia (Spolu - obcianská demokracia) alkotta tandem szerezte, ők a voksok 6,6 százalékát kapták, ami jelentősen kevesebb, mint amit a felmérésekben nekik jósoltak.
A hatodik helyen, 5,9 százalékkal jutott be a parlamentbe a távozó törvényhozás legerősebb ellenzéki csoportosulása, Richard Sulík klasszikus liberális pártja, a Szabadság és Szolidaritás (SaS). Mostani százalékos eredményük kevesebb, mint fele a négy évvel ezelőttinek. A felmérésekben nekik jósoltnál jóval gyengébb eredménnyel és utolsóként, de ugyancsak bejutott a pozsonyi törvényhozásba az előző államfő, Andrej Kiska centrista liberális pártja, az Emberekért (Za ludí), amely a szavazatok 5,5 százalékát szerezte meg.
Akárcsak négy évvel ezelőtt – szinte megegyező számokat hozva – ismét a parlamenten kívül rekedt a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), amelyre a szavazók 4,6 százaléka voksolt. A szlovák parlamenten kívülre került a távozó kormánykoalíció második legerősebb pártja, az Andrej Danko vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is, ők az eddig összeszámolt voksok 3,2 százalékát szerezték meg.
Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevű ellenzéki mozgalom vezeti a szombati szlovákiai parlamenti választások előtt a megmérettetésen induló pártok és mozgalmak népszerűségi listáját – derült ki a szavazás előtt közölt utolsó felmérésekből.
Az MKÖ eredménye és a rájuk leadott voksok száma is magasabb, mint amennyit a választási párt legerősebb tagja, a Magyar Közösség Pártja (MKP) négy éve kapott, de ez a bejutásra – részben a viszonylag magas választási részvétel miatt – nem bizonyult elégnek.
A parlamenti választás hivatalos végeredményét napközben teszik közzé.
Bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke vasárnap, a szlovák–magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!