Szinte megszázszorozta bevételét a vakcina révén a pár éve startupként indult BioNTech cég

Szinte megszázszorozta bevételét a vakcina révén a pár éve startupként indult BioNTech cég

A Comirnaty márkanéven forgalmazott vakcina nagy nyereséget hozott a cégnek

Fotó: Beliczay László

Az előző évinél majdnem százszor nagyobb bevételt ért el a január–szeptemberi időszakban a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.

MTI

2021. november 09., 17:052021. november 09., 17:05

A 2008-ban indított feltörekvő technológiai vállalkozás – startup cég – a kedden közölt beszámolója szerint 13,444 milliárd euró bevételt ért el kilenc hónap alatt, szemben az egy évvel korábbi 136,9 millió euróval.

A csaknem százszoros növekedés elsősorban a Covid-19 elleni vakcina kínálatának gyors növekedésére vezethető vissza, közölték.

A társaság a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kifejlesztett, hírvivő RNS (mRNS) nevű technológiára épülő vakcina révén három negyedév alatt 7,126 milliárd euró adózás utáni nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 351,7 millió eurós veszteséggel.

A Covid-19 elleni – Comirnaty márkanévvel forgalmazott – oltóanyag a BioNTech első terméke. Becslésük szerint az év végéig 2,7 milliárd adagot gyártanak belőle, és 2,5 milliárd adagot értékesíthetnek. Az adózás utáni nyereség nagyjából kilencmilliárd euró lehet. Az árbevétel 16–17 milliárd euró között alakulhat, áll az új beszámolóban. Eddig 15,9 milliárdról szólt a hivatalos bevételi becslés.

Kilenc hónap elteltével a BioNTech már messze a legnyereségesebb gyógyszeripari vállalat az idén Németországban.

Amerikai partnere, a Pfizer – amely a Comirnaty forgalmazásának oroszlánrészét elvégzi – a napokban 33,5 milliárd dollárról 36 milliárd dollárra emelte az oltóanyag-eladásból származó bevételről szóló előrejelzését. Ezért sok szakértő arra számított, hogy a BioNTech erőteljesebben emeli előrejelzéseit.

A két vállalat közötti kapcsolat azonban összetett – emelte ki a Handelsblatt című német üzleti lap a hírportálján közölt összeállításában. Mint írták, a BioNTech csak Németországban és Törökországban foglalkozik vakcina-értékesítéssel, így a bevétel csekély része származik ebből. Az oroszlánrész a Pfizertől az eladások után kapott részesedések és sikerdíjak teszik ki. Ez a tétel a 13,444 milliárd eurós bevételből mintegy 9,8 milliárd euró volt a január-szeptemberi időszakban.

Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szolgáló szerek fejlesztésére szakosodott BioNTech a története első – a koronavírus-világjárvány előtti – szakaszában főként kockázati tőkéből működött és rendre veszteséget termelt, ami megszokott a biotech startup ágazatban.

Fő tulajdonosa – nagyjából 50 százalékos tulajdonrésszel – az alapítók közé tartozó Thomas és Andreas Strüngmann. A világ leggazdagabb emberei között számon tartott német testvérpár a Hexal nevű gyógyszergyártó cégük sikerével került a dollármilliárdosok közé.

A Covid-19 elleni vakcina révén világhírűvé vált magyar Karikó Katalin 2013-ban csatlakozott a nagyjából 1500 embert foglalkoztató céghez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam

Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam
2024. április 13., szombat

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást

Jelentősen romlott a katonai helyzet a keleti fronton a több mint két éve orosz támadás alatt álló Ukrajnában – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka.

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást
2024. április 13., szombat

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor

Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor
2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi
2024. április 13., szombat

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt
2024. április 12., péntek

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában című jelentését. A politikussal a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése
2024. április 12., péntek

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban

Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban
2024. április 12., péntek

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni
2024. április 12., péntek

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt
2024. április 12., péntek

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett csütörtökön a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – tájékoztatott a Sándor-palota.

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás