Szent István Rend kitüntetésben részesült Lovász László matematikus és Vizi E. Szilveszter orvos

A Szent István Rendet Lovász László és Vizi E. Szilveszter kutatói pályafutásukért és a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeikért kapták •  Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Szent István Rendet Lovász László és Vizi E. Szilveszter kutatói pályafutásukért és a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeikért kapták

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Szent István Rend nemzeti elismerésünk legrangosabb kifejezője, a tiszteleté határon innen és túl – mondta Áder János köztársasági elnök, amikor átadta az elismerést Lovász László matematikusnak és Vizi E. Szilveszter orvosnak, az MTA két korábbi elnökének pénteken Budapesten, a Sándor-palotában.

MTI

2021. augusztus 20., 14:072021. augusztus 20., 14:07

„Hagyományaink szerint nemzeti ünnepünkön a Szent István Rend átadásával a legkiválóbbaknak adjuk meg a kellő tiszteletet. Ma azoknak, akik Eötvös Loránd méltó utódai voltak a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztján. Méltó utódok, kiváló tudósok, jó magyarok” – fogalmazott Áder János.

Eötvös Loránd szavait idézve az államfő azt mondta:

Idézet
ha igazi tudósok és – amint kell – jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlaját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt a hazánk határain túl is meglássák, és megadhassák neki az illő tiszteletet”.

A köztársasági elnök köszönetet mondott a díjazottaknak, hogy Eötvös Loránd és Bolyai János nyomdokain haladva világraszólót alkottak.

Áder János Lovász Lászlót méltatva úgy fogalmazott: a matematikában aligha létezhet nagyobb, világraszólóbb dicsőség, mint nevet adni egy bizonyított állításnak, ami további matematikai tudás forrásává, kiindulási pontjává válik. A Lovász-féle „lokális lemma” éppen ilyen. A matematikus egy zivataros, alvásra alkalmatlan éjszaka jött rá, hogy miként lehet egy nagyon kis valószínűséggel bekövetkező eseményről bebizonyítani, hogy a lehetősége nem nulla.

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy

egy ilyen felfedezés nem a semmiből érkezik: Lovász László a magyar matematika Aranycsapatából igazolt a világ élvonalába.

„Az Erdős Pál köpönyegéből előbújó nemzedék tagjaként már fiatalon hírnevet szerzett, később pedig számtalan elismerést a diszkrét matematika és az elméleti számítógép-tudomány területén” – fűzte hozzá.

„Gyermekkorától tudta, hogy a matematika nemcsak megtanulandó tantárgy, hanem egy akár művészi élvezetet nyújtó tudományterület” – idézte fel Áder János, hozzátéve, hogy a matematikus lelkesedését később nagy hatású tanárként, inspiráló előadóként, felelős vezetőként adta tovább Budapesttől Ohióig.     

A köztársasági elnök kitért arra, hogy a Norvég Tudományos Akadémia idén, immáron harmadik magyarként Lovász Lászlónak ítélte a matematikatudomány legértékesebb kitüntetését, az Abel-díjat.

Vizi E. Szilvesztert méltatva a köztársasági elnök kitért arra, hogy

a tudományos világ egyik központjában, az Oxfordi Egyetem Gyógyszertani Intézetében kutatta az idegsejtek működését.

A kutató tankönyvi adatoktól merőben eltérő állításait eleinte kétkedéssel, hitetlenkedéssel és távolságtartással fogadták. Vizi E. Szilveszter azonban tudta, hogy „a felfedező legelőször mindig egyedül van” és ezért ragaszkodott az igazához – idézte fel a kezdeteket a köztársasági elnök. Hozzátette: Vizi E. Szilveszter oxfordi eredményei áttörést hoztak az idegsejtek közötti kommunikáció megértésében.

„Ezzel kapcsolatos tanulmánya klasszikussá vált, a kezdeti elutasítást követően számos elismerést kapott, tudományos kutatók hivatkozási alapja lett” – fogalmazott Áder János.

Munkájával bebizonyította, hogy agyunk bizonyos idegsejtjei nagyon messziről is képesek elérni egymást, „beszélgetni” egymással és ugyanez a működési elv az immunrendszerben is létezik – fejtette ki a köztársasági elnök.

Áder János szavai szerint ez a felbecsülhetetlen jelentőségű tudás áttörést hozott az agykutatásban és egészen új utakat nyitott a gyógyszerkutatás előtt.

Idézet
Azóta dollármilliárdokban mérhető az olyan fejlesztések nagyságrendje, amelyekhez egy magyar tudós, Vizi E. Szilveszter eredményeit hasznosították és hasznosítják ma is. Ő pedig kutatótársaival tovább öregbíti a magyar neurológiai iskola jó hírét”

– mondta Áder János.

A Szent István Rendet Lovász László és Vizi E. Szilveszter kutatói pályafutásukért, a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeikért, oktatói munkásságukért, valamint a tudományos ismeretterjesztésben vállalt kimagasló szerepük miatt kapták.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása

A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.

Az egyház szociális szerepét hivatott hangsúlyozni XIV. Leó pápa névválasztása
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról