Súlyos a helyzet Szoledarban, Zelenszkij haditanácsot hívott össze

Súlyos a helyzet Szoledarban, Zelenszkij haditanácsot hívott össze

Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij

Volodir Zelenszkij ukrán elnök haditanácsot hívott össze csütörtökön Kijevben, hogy megvitassák a Donyeck megyei Bahmut és a tőle mintegy 15 kilométere fekvő Szoledar városok körül kialakult helyzetet.

 

Hírösszefoglaló

2023. január 13., 07:572023. január 13., 07:57

„Megbeszéltük a front főbb irányaiban kialakult helyzetet. Különös figyelmet fordítottunk a bahmuti és a szoledari harcokra” – írta Zelenszkij a Facebookon. Kiemelte, hogy az említett városokat védő ukrán alakulatokat folyamatosan ellátják lőszerutánpótlással és „minden mással, ami szükséges”. Az elnök tájékoztatása szerint szót ejtettek az ukrán hadsereg megerősítéséről a partnerországoktól kapott felszerelésekkel és fegyverekkel.

Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője egy tévéműsorban elmondta, hogy a nap folyamán az orosz erők 91 alkalommal lőtték Szoledart, és közölte, hogy több mint száz orosz katona halt meg a városért folyó harcokban.

Idézet
Szoledarban folynak a harcok, az ellenség oda összpontosította fő erőfeszítéseit, beleértve a Wagner csoport legképzettebb katonáit és más alakulatokat. Rakétaegységünk és tüzérségünk azonban arra összpontosította erőfeszítéseit, hogy amennyire csak lehet, kiszorítsa az ellenséget”

– fogalmazott a szóvivő.

Az ukrán vezérkar esti helyzetjelentésében arról számolt be, hogy csütörtökön az ukrán rakéta- és tüzérségi erők három parancsnoki állást, három ellenséges élőerő- és katonaifelszerelés-összpontosulást, egy orosz Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert és három lőszerraktárt találtak el. Az ukrán légierő a nap folyamán 15 csapást mért ellenséges területekre, valamint öt csapást mért orosz légvédelmi rakétarendszerek állásaira. Lelőttek egy orosz Szu-25-ös repülőgépet és egy Orlan-10 típusú drónt.

korábban írtuk

Súlyos veszteségeket szenvedtek az oroszok az ukránok szerint
Súlyos veszteségeket szenvedtek az oroszok az ukránok szerint

Az orosz erők súlyos veszteségeket szenvedtek a Donyeck megyei Szoledar, és az utánpótlási vonalak elleni támadásaik során – állította az ukrán vezérkar a Facebookon közzétett csütörtök reggeli jelentésében.

A nap folyamán az orosz erők öt rakétacsapást mértek Kosztyantinyivka, Kramatorszk és Zaporizzsja városokra, 12 légicsapást indítottak ukrajnai területek ellen, rakéta-sorozatvetőkkel pedig négy támadást hajtottak végre – írta jelentésében a kijevi vezérkar.

A CNN megszólaltatott egy ukrán katonát Szoledar védői közül, aki szerint a helyzet nagyon súlyos az oroszok által ostromlott városban, és arról beszélt: a kijevi vezetés magukra hagyta a védőket.

„Megpróbáltunk visszavonulni, de az orkok (azaz az oroszok – szerk. megj.) már itt vannak. Ha ma nem kapunk parancsot a visszavonulásra, nagyon valószínű, hogy már nem lesz időnk elhagyni a várost. Azt mondták, hogy kivonnak. Most pedig egyszerűen magunkra hagytak” – mondta a katona, akinek személyazonosságát a CNN nem fedte fel.

Hozzátette, a védők élelmiszere elfogyott, alig van vizük, és sebesültek is vannak közöttük. Ugyanakkor némi lőszerük még mindig van. Azt is elmondta, hogy az utolsó evakuálás három nappal korábban volt, az ő egységének viszont azt mondták, hogy tartson ki a végsőkig, miközben a harci zajok alapján a környező alakulatok vagy saját döntés alapján vonultak vissza, vagy azért, mert parancsba adták nekik.

Az ukrán 46. légi szállítású dandár ugyanakkor csütörtökön azt közölte, hogy sikerült ellentámadást végrehajtaniuk, és eredményeket is elértek: ők ellenőrzik a vasútállomást és a bányát, és erősítést várnak.

Közben Andrej Bajevszkij, a donyecki „népi milícia” alezredese, helyi parlamenti képviselő csütörtökön a Szolovjov Live médiacsatornán azt állította:

Szoledar nyugati része is az orosz hadsereg ellenőrzése alá került, de az ukrán erők szórványos ellenállását nem sikerült felszámolni.

„Vannak még elszigetelt kis ellenállási zónák Szoledarban, a mieink folytatják az ellenség elfojtását ezeken a helyeken. Összességében a művelet sikeresen alakult, és Szoledar nyugati külvárosa már teljesen az ellenőrzésünk alatt áll” – hangoztatta Bajevszkij.

A donyecki régióban található Szoledar elfoglalásának jelemntőségét abban fogalmazta meg, hogy a fejlemény nyomán lehetségessé válik az Artemivszkben (Bahmutban) állomásozó ukrán csapatok elszigetelése; megszűnnek a Sziverszkből kiinduló lehetséges utánpótlási útvonalak és orosz célponttá válik a közvetlenül belőhető Szlovjanszk és Artemivszk közötti autópálya.

Jan Gagin, a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetőjének tanácsadója, katonai szakértő a Rosszija 1 televíziónak azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők mintegy öt dandárja, több mint tízezer ember veszett oda a Szoledarért folytatott harcokban. A veszteségek számba vételekor nem vették figyelembe a külföldi „zsoldosokat”, akik Gagin szerint „voltak elegen”".

Azt hangoztatta, hogy az ukrán fél újabb erők – az elnöki tartalék és területvédelmi alakulatok – átdobásával próbálja meg visszafoglalni a várost, de úgy vélekedett, hogy ez az erőfeszítés nem fog sikerrel járni.

Gagin azt mondta, hogy Szoledarban az ellenállást lokalizálták.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az orosz erők folytatják az offenzívát Donyeck környékén, ahol az elmúlt nap folyamán mintegy hetven katonát, egy harckocsit, három páncélozott harcjárművet és négy egyéb járművet semmisítettek meg.

A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők vesztesége Kupjank irányában öt diverzáns- és felderítő csoport, több mint harminc katona, két páncélozott harcjármű és három kisteherautó, Liman irányában több mint száz ukrán katona, négy páncélozott harcjármű és három egyéb jármű, a donyecki régió déli részén pedig több mint harminc katona, két páncélozott harcjármű és három egyéb jármű volt.

korábban írtuk

Kijev szerint folytatódnak a heves harcok a Donyeck megyei Szoledar városáért, új orosz főparancsnok Ukrajnában
Kijev szerint folytatódnak a heves harcok a Donyeck megyei Szoledar városáért, új orosz főparancsnok Ukrajnában

Az orosz erők a Donyeck megyei Bahmut irányában megpróbálják átvenni az ellenőrzést az ukrán hadsereg utánpótlási útvonalain és elfoglalni Szoledar városát, a harcok folytatódnak – írta szerda esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 07., kedd

NATO-főtitkári aspirációi is terítékre kerültek Iohannis és Biden washingtoni megbeszélésén

Klaus Iohannis román idő szerint kedden este közölte, hogy a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítéséről tárgyalt a Fehér Házban Joe Biden amerikai elnökkel.

NATO-főtitkári aspirációi is terítékre kerültek Iohannis és Biden washingtoni megbeszélésén
2024. május 07., kedd

Bombafenyegetést kapott kedden e-mailben közel ezer szlovákiai oktatási intézmény

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézmény kapott kedden e-mailben pokolgépes fenyegetést, főleg iskolák – közölte a rendőrség. A fenyegetések közül eddig egy sem bizonyult valódinak.

Bombafenyegetést kapott kedden e-mailben közel ezer szlovákiai oktatási intézmény
2024. május 07., kedd

Ukrán főtisztek beszervezésével próbálták eltenni láb alól az oroszok Zelenszkijt

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás merényletkísérleteket hiúsított meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és más magas rangú ukrán vezetők ellen, a merényleteket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelte ki.

Ukrán főtisztek beszervezésével próbálták eltenni láb alól az oroszok Zelenszkijt
2024. május 07., kedd

Putyin: csakis az egyenrangúság alapján lehet biztonságról és hadászati stabilitásról tárgyalni

Oroszország sorsát mi magunk és csakis mi magunk fogjuk meghatározni a mai, és a jövő nemzedékek érdekében – jelentette ki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin elnök, miután letette ötödik államfői esküjét kedden a moszkvai Kremlben.

Putyin: csakis az egyenrangúság alapján lehet biztonságról és hadászati stabilitásról tárgyalni
2024. május 07., kedd

Lehallgatókészüléket találtak a lengyel kormány ülésének helyszínén

Lehallgatásra alkalmas készüléket talált a lengyel államvédelmi szolgálat (SOP) és a belbiztonsági ügynökség (ABW) Katowicében abban a teremben, ahol a kormány keddi kihelyezett ülését tartja.

Lehallgatókészüléket találtak a lengyel kormány ülésének helyszínén
2024. május 07., kedd

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek

Az izraeli hadsereg (IDF) hétfő éjjel elfoglalta rafahi határátkelő gázai oldalát az egyiptomi határnál – közölte az IDF szóvivője kedden.

Zajlik az izraeli offenzíva Rafahban, több terroristával végeztek
2024. május 07., kedd

Újabb orosz katonai hajót semmisítettek meg az ukránok – Ősszel érkeznek a holland F-16-os vadászgépek

Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egy orosz katonai gyors támadóhajót – jelentette az ukrán katonai hírszerzés (HUR).

Újabb orosz katonai hajót semmisítettek meg az ukránok – Ősszel érkeznek a holland F-16-os vadászgépek
2024. május 07., kedd

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot

Izraeli tankok hatoltak be Rafah keleti részébe hétfőn este palesztin szemtanúk beszámolói szerint.

Izraeli megkezdte a Rafah elleni ostromot, miközben a Hamász elfogadta az új tűzszüneti javaslatot
2024. május 06., hétfő

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist

Joe Biden amerikai elnök kedden a Fehér Házban találkozik Klaus Iohannis román elnökkel, és közösen megünneplik Románia NATO-csatlakozásának 20. évfordulóját – jelentette be hétfőn Karine Jean-Pierre sajtótitkár a Fehér Ház honlapja szerint.

Biden a Fehér Házban fogadja Klaus Iohannist
2024. május 06., hétfő

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai létesítmény és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is.

Moszkva a külföldön található brit katonai létesítményeket is csapásokkal fenyegeti