Román bevándorlási rekord Nagy-Britanniában

Román bevándorlási rekord Nagy-Britanniában

Csökkenésnek indult tavaly a nagy-britanniai bevándorlás a londoni statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett kimutatása szerint. Romániából és Bulgáriából viszont összesen 74 ezren érkeztek a szigetországba munkát vállalni.

MTI

2017. február 23., 18:272017. február 23., 18:27

2017. február 23., 22:492017. február 23., 22:49

A szeptemberrel zárult tizenkét hónapban nettó 273 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 49 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. A nettó bevándorlás 2014 közepe óta nem volt ilyen alacsony. Ez az első olyan felmérés, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni negyedév is. A tavaly júniusi referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

A statisztikai hivatal csütörtöki adatai szerint az EU8-országokból – vagyis az unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból – az egy évvel korábbinál tízezerrel kevesebben, 58 ezren, a később felvett Romániából és Bulgáriából viszont 19 ezerrel többen, 74 ezren érkeztek. Ez az eddigi bevándorlási rekord ebből a két országból.

Az ONS azonban külön kiemelte csütörtöki összeállításában, hogy „statisztikailag szignifikáns\" mértékben csökken a nettó bevándorlás az EU8-országokból. A vizsgált tizenkét hónapban a Románián és Bulgárián kívüli közép- és kelet-európai EU-országcsoport állampolgárai közül 39 ezren távoztak Nagy-Britanniából, 12 ezerrel többen, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban. Az ONS szerint ugyanakkor egyelőre nem állapítható meg teljes biztonsággal, hogy a brit EU-tagságról tartott népszavazás eredményének milyen közvetlen hatásai vannak a hosszú távú migrációs folyamatokra.

A brit vállalati szektorban elvégzett friss felmérések szerint azonban most már egyre nagyobb a munkaerőhiány azokban az ágazatokban, amelyek jelentős részben függnek a külföldi EU-munkavállalóktól. A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) ezer tagvállalatra kiterjedő munkapiaci felmérése kimutatta, hogy jelenleg 748 ezer – csaknem rekordszámú – munkahely betöltetlen a brit gazdaságban, mivel a cégek egyre nehezebben találnak megfelelő számú és képzettségű munkaerőt ezekre az állásokra.

A CIPD felmérésébe bevont vállalatok 27 százaléka számolt be arról, hogy a már alkalmazásukban álló külföldi EU-munkavállalók fontolgatják távozásukat a cégtől, sőt sok esetben az Egyesült Királyságból is. A brit mezőgazdasági termelők szövetségének (NFU) e héten zajló éves kongresszusán Meurig Raymond, a szervezet elnöke kijelentette: az agrárszektornak jelenleg 85 ezer, 2021-ben már 90 ezer idénymunkásra lesz szüksége, és e munkavállalók nagyon nagy többsége a kelet-európai EU-országokból érkezik. Raymond szerint ha a brit mezőgazdaság az EU-tagság megszűnése után nem fér hozzá e munkaerőforráshoz, „a földeken fog elrothadni a termés\".

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 11., csütörtök

Romániába próbált szökni a besorozás elől, a Tiszában lelte halálát egy ukrán férfi

Újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában – közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat a Facebookon.

Romániába próbált szökni a besorozás elől, a Tiszában lelte halálát egy ukrán férfi
2024. július 11., csütörtök

Az orosz agresszió elleni küzdelmet is rögzíti a román–ukrán biztonsági megállapodás

Klaus Iohannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Washingtonban aláírta a két ország közötti kétoldalú biztonsági megállapodást.

Az orosz agresszió elleni küzdelmet is rögzíti a román–ukrán biztonsági megállapodás
2024. július 11., csütörtök

Oroszország gyakorlatilag háborúzó félnek tekinti a NATO-t, Medvegyev „megszüntetné” Ukrajnával együtt

A NATO ellenséges politikát folytat Oroszországgal szemben, és teljes mértékben részese az ukrajnai konfliktusnak – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak Moszkvában.

Oroszország gyakorlatilag háborúzó félnek tekinti a NATO-t, Medvegyev „megszüntetné” Ukrajnával együtt
2024. július 11., csütörtök

Gyermekek haltak meg buszbalesetben Dél-Afrikában

Tizenkét gyermek és a sofőr meghalt, mert az iskolába tartó kisbusz összeütközött egy másik járművel szerdán Dél-Afrikában – közölte a déli Gauteng tartomány vezetése.

Gyermekek haltak meg buszbalesetben Dél-Afrikában
Gyermekek haltak meg buszbalesetben Dél-Afrikában
2024. július 11., csütörtök

Gyermekek haltak meg buszbalesetben Dél-Afrikában

2024. július 11., csütörtök

Magyar kérésre elutasították Şoşoacă pártjának csatlakozását a Szuverén Nemzetek Európája EP-frakcióhoz

Nem fogadták be az SOS Románia Pártot az újonnan alakult Szuverén Nemzetek Európája nevű európai parlamenti (EP-) frakcióba.

Magyar kérésre elutasították Şoşoacă pártjának csatlakozását a Szuverén Nemzetek Európája EP-frakcióhoz
2024. július 11., csütörtök

Egyre bizonytalanabb Biden sorsa, sok párttársa mellett George Clooney sem bízik abban, hogy alkalmas lenne a folytatásra

Egyre romlik a hangulat a Demokrata Pártban, miután az újraválasztása érdekében kampányoló elnök, Joe Biden alkalmasságát egyre többen kérdőjelezik meg, és az elmúlt egy napban tovább fajult a helyzet – derül ki a CNN háttéranyagából.

Egyre bizonytalanabb Biden sorsa, sok párttársa mellett George Clooney sem bízik abban, hogy alkalmas lenne a folytatásra
2024. július 11., csütörtök

Bedurvulhat az izraeli offenzíva, a hadsereg utasítást adott Gázaváros teljes kiürítésére

Az izraeli hadsereg kiterjesztette evakuálási parancsát egész Gázavárosra, miután a hét elején több tízezer palesztint menekítettek el a város több negyedéből.

Bedurvulhat az izraeli offenzíva, a hadsereg utasítást adott Gázaváros teljes kiürítésére
2024. július 11., csütörtök

Stoltenberg szerint Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan, érkeznek az első F-16-osok

Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan – jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár szerdán Washingtonban a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Észak-atlanti Tanács ülése után a szervezet 75. évfordulós csúcstalálkozóján Washingtonban.

Stoltenberg szerint Ukrajna útja a NATO-tagság felé visszafordíthatatlan, érkeznek az első F-16-osok
2024. július 10., szerda

Macron szerint senki nem nyert a franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választásokon

Emmanuel Macron elnök szerdán felszólította a „köztársasági” politikai erőket, hogy „hozzanak létre egy stabil és plurális többséget” az ország számára.

Macron szerint senki nem nyert a franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választásokon
2024. július 10., szerda

Románia kétoldalú biztonsági megállapodást köt Ukrajnával, és „biztonságot exportálna”

Románia kétoldalú biztonsági megállapodást ír alá Ukrajnával csütörtök reggel – jelentette ki Klaus Iohannis államfő Washingtonban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Románia kétoldalú biztonsági megállapodást köt Ukrajnával, és „biztonságot exportálna”