Három hónapra szóló rendkívüli állapotot hirdetett vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a kopt keresztény templomok elleni robbantásos merényletek miatt.
2017. április 10., 12:372017. április 10., 12:37
Az államfő sajtótájékoztatón jelentette be az intézkedést a kairói elnöki palotában néhány órával azután, hogy vasárnap 44 ember meghalt a Tanta városbeli Szent György-templomban elkövetett merényletben, illetve az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál végrehajtott robbantásban. Az elnök hangsúlyozta, hogy a rendkívüli állapot bevezetésére az ország „védelme és megőrzése” érdekében van szükség. A televízióban is közvetített beszédében azt mondta: „a terroristákkal szembeni küzdelem hosszú és fájdalmas lesz”. Az egyiptomi alkotmány értelmében a rendkívüli állapot tényleges hatálybalépéséhez még a parlament jóváhagyása is szükséges. A törvényhozásban az elnök hívei vannak többségben.
Az öngyilkos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett, és további támadásokkal fenyegetett Egyiptomban. A rendkívüli állapot bejelentése előtt az elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, és elrendelte, hogy az ország valamennyi tartományában a rendőrség megerősítése érdekében vezényeljenek ki katonákat a kulcsfontosságú létesítmények védelmére.
Először, délelőtt tíz óra körül a Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában robbant pokolgép a virágvasárnapi mise idején, amikor mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. Pár órával később Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. A merénylő nem jutott be a templomba, mert a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták, és ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai is elítélték a merényleteket, és közleményükben arra kértek minden tagállamot, hogy működjenek együtt az egyiptomi kormánnyal a tettesek felelősségre vonása érdekében. António Guterres ENSZ-főtitkár ugyancsak közleményben emelte fel szavát a két keresztény templom elleni támadás miatt. Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét alkotják, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásának célpontjai.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!