Putyin: válaszolni fogunk, ha Amerika manőverező robotrepülőt telepít Romániába

Putyin: válaszolni fogunk, ha Amerika manőverező robotrepülőt telepít Romániába

Vlagyimir Putyin

Az Egyesült Államok földről indítható új manőverező robotrepülőgépet telepíthet Romániába és Lengyelországba, amit Oroszország olyan fenyegetésként értékelne, amelyre válaszolnia kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin.

Hírösszefoglaló

2019. augusztus 21., 22:312019. augusztus 21., 22:31

2019. augusztus 21., 22:352019. augusztus 21., 22:35

Az orosz elnök szerdán Helsinkiben közölte, az amerikai fegyveres erők vasárnap először teszteltek egy több mint 500 kilométeres hatótávolságú, mobil indítószerkezetről indított manőverező robotrepülőgépet azóta, hogy Washington augusztus 2-án felmondta a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-egyezményt.

Putyin szerint Washington képes lenne Romániába és Lengyelországba is telepíteni a rakétarendszert, egy ilyen intézkedésre viszont Oroszország megfelelő és viszonosságon alapuló választ lenne kénytelen adni.

Az orosz elnök elmondta, hogy Helsinkiben folytatott tárgyalásai során megvitatta finn hivatali partnerével a globális stratégiai egyensúly fenntartásának kérdéskörét. Moszkva egy nappal korábban a katonai feszültség fokozásával, valamint a szárazföldi telepítésű közepes hatótávolságú rakéták betiltásáról szóló orosz–amerikai INF-szerződés tudatos megsértésével vádolta meg Washingtont, miután az Egyesült Államok kísérletet hajtott végre egy közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgéppel.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter ugyanakkor szerdán közölte: Oroszország ellensúlyozni fogja a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödését, valamint az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek romániai és lengyelországi megjelenését. Sojgu a tárca kollégiumának moszkvai tanácskozásán elmondta, a katonapolitikai helyzetet a NATO kelet-európai katonai jelenlétének erősödése, az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerének lengyelországi és romániai telepítése, valamint a szövetség Finnországgal és Svédországgal folytatott katonai együttműködésének kiszélesítése jellemzi. „A keletkező fenyegetések semlegesítésére intézkedések komplexumát fogjuk megvalósítani” – tette hozzá a miniszter.

 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet

Ukrajnának késő tavasszal vagy kora nyáron újabb orosz offenzívára kell számítania, amely az ukrajnai Donbasz keleti régiója körül összpontosul majd – állította Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés (HUR) főnöke.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője közelgő orosz offenzívától tart – Trump állítólag meghagyná az oroszoknak a Krímet
2024. április 08., hétfő

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket

Az Izrael és a Hamász közötti, tűzszünetről és túszmegállapodásról szóló kairói tárgyalásokon „jelentős előrelépés” történt, és számos vitás kérdésben konszenzus született – jelentette az Al Qahera News.

Előrelépés történhetett az Izrael és a Hamász közötti tárgyalásokon – A hadsereg szerint nem állítják le a gázai hadműveleteket
2024. április 08., hétfő

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással

Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez – jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Ismét egymást vádolják az oroszok és az ukránok a zaporizzsjai atomerőmű elleni támadással
2024. április 07., vasárnap

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.

Netanjahu: egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban
2024. április 07., vasárnap

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében

Oroszország szombaton elítélte a moldovai, Dnyeszter menti szakadár terület egyik katonai létesítménye elleni dróntámadást, és az incidens kivizsgálását kérte.

Oroszország vizsgálatot sürget a Dnyeszter melléki terület elleni dróncsapás ügyében
2024. április 07., vasárnap

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon

A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.

Stoltenberg: Ukrajna dolga lesz eldönteni, milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon
2024. április 07., vasárnap

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből – jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.

Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből, de egy dandár még ott maradt
2024. április 07., vasárnap

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak

Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, ha Oroszország folytatja intenzív, nagy hatótávolságú bombázó hadjáratát – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij elnök szombaton.

Zelenszkij: Ukrajna kifogyhat a légvédelmi rakétákból, az oroszok 300 ezernél is több embert mozgósíthatnak
2024. április 07., vasárnap

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt

Újabb kormányellenes megmozdulásokat tartottak szombaton Izraelben, a tüntetők ismét Tel-Aviv, Cezárea és Haifa utcáira vonulva követelték Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondását és az előrehozott választásokat.

Tüntetéseken követelték Netanjahu lemondását – Irán támadással fenyegette meg Izraelt
2024. április 07., vasárnap

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 53,26 százalékával vezet a szlovák államfőválasztás szombaton tartott második, döntő fordulójában.

FRISSÍTVE – Peter Pellegrini győzött a szlovákiai államfőválasztáson