Beismerés. Izrael közölte, a katonák hibát követtek el, amikor rátámadtak a palesztin mentőegységekre
Fotó: Facebook/Izraeli hadsereg
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap elismerte, hogy egy egységének katonái szakmai hibákat követtek el, amikor márciusban lelőttek tizenöt palesztin mentőápolót, illetve tűzoltót a Gázai övezetben – noha az IDF szerint Hamász-tagok is voltak közöttük –, de az eset semmilyen részletét soha nem akarták eltitkolni vagy megmásítani.
2025. április 21., 12:592025. április 21., 12:59
Az Izrael hadereje által elkövetett eset március 23-án este történt a Gázai övezet déli sarkában fekvő Rafah város közelében, és számos elítélést váltott ki a nemzetközi közösségben is.
Később értesítették az ENSZ és a Palesztin Vörös Félhold segélyszervezet tisztségviselőit, hogy hol található ez a nyughely.
Az IDF közleménye szerint a belső vizsgálat során súlyos szakmai vétségeket, parancsok végre nem hajtását tárták fel, valamint az incidensről írt jelentés is hiányosnak bizonyult.
A Palesztin Vörös Félhold, a Palesztin Polgári Védelem és az ENSZ illetékesei szerint saját mentőápolóik és tűzoltóik – összesen 17-en – vonultak ki egy olyan helyre, ahol izraeli légicsapásban sokan megsebesültek. Később az egyik halott palesztin férfi mobiltelefonján találtak egy videófelvételt – ezt be is mutatták –, amelyen ezek a mentőápolók egyenruhában, valamint egyértelmű jelzéssel, villogó fénnyel ellátott mentő- és tűzoltóautók voltak láthatók.
Az izraeli hadsereg szerint
A parancsnokhelyettes azzal is magyarázta tévedését, hogy egy órával korábban embereinek lőniük kellett egy járműre, amely megítélésük szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezeté volt. Ezúttal is veszélyt érzékelt a sok autó láttán – vallotta.
A katonák a helyszínen őrizetbe vették mindkét életben maradt palesztin mentőápolót. Egyikük még mindig őrizetükben van, másikukat, bizonyos Munter Abedet, már elengedték. Munter Abed szintén azt állítja, hogy járműveiken egyértelmű jelzések voltak, és használták a kék fényt is.
A Hamász viszont visszautasítja ezt.
„(A katonák) hajnalban úgy döntöttek, hogy összegyűjtik és eltemetik a holttesteket, a járműveket pedig megsemmisítik”
– közölte a hadsereg, hozzátéve: a holttestek összegyűjtése és elszállítása indokolt volt, az autók elpusztítása azonban hiba.
Megjegyezték, hogy a kocsikban nem találtak fegyvert.
A tájékoztatás szerint az IDF-nek soha nem állt szándékában az eset eltussolása, sőt, annak kivizsgálása során tárgyalt az ENSZ-szel, a holttestek tisztességes eltemetéséről is.
A helyszínen irányító parancsnokhelyettest pedig, aki ráadásul hiányos és pontatlan jelentést készített utólag, felmentik tisztségéből. Az IDF végül sajnálatát fejezte ki az ártatlan „civil” mentők és tűzoltók halála miatt.
Eközben az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti konfliktusban közvetítő Katar főtárgyalója szerint
Erről az AFP hírügynökségnek adott és vasárnap megjelent interjújában beszélt Mohammed al-Hulaifi.
„Csalódottak vagyunk a tárgyalási folyamat időnkénti lassúsága miatt. Sürgős kérdésről van szó. Életek forognak kockán” – szögezte le a pénteken adott interjúban.
Katarnak az Egyesült Államokkal és Egyiptommal közösen sikerült elérnie a tárgyalásokon, hogy január 19-én életbe léphetett egy egy hónapos tűzszünet a Gázai övezetben.
Ennek meghosszabbításáról és a Hamász által fogva tartott izraeli túszok szabadon engedéséről azonban nem született megállapodás.
Izrael nemrég javaslatot tett egy 45 napos tűzszünetre az összes túsz elengedéséért cserébe, de a Hamász csütörtökön elutasította ezt; azt követeli, hogy az izraeli hadsereg teljesen vonuljon ki az övezetből.
„Fáradhatatlanul dolgoztunk az elmúlt napokban, hogy ismét össze tudjuk hozni a feleket, és fel tudjuk újítani a korábbi megállapodást” – mondta a katari államminiszter.
„A nehézségek ellenére folytatjuk a munkát” – tette hozzá.
A tárgyalásokkal párhuzamosan
Netanjahu a minap a Daystar amerikai evangéliumi keresztény televíziónak adott nyilatkozatában azt állította, hogy az arab ország bátorítja az „Amerika- és cionizmus-ellenességet” az amerikai egyetemi campusokon.
A katari államminiszter ezt most visszautasította.
„Kezdettől fogva, hogy elvállaltuk a közvetítői szerepet, kapunk ilyen bírálatokat és negatív kommentárokat” – mondta Mohammed al-Hulaifi.
„De bizonyítékok híján ezek csak üres szólamok. Számtalanszor megcáfoltuk már azokat a vádakat, amelyek a katari-amerikai oktatási partnerségi megállapodásokat érik. Minden, amit teszünk, átlátható”
– szögezte le.
Nyílt levélben fordult Románia polgáraihoz az Egyesült Államok hét korábbi romániai nagykövete a megismételt elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt egy héttel.
Három kamion volt érintett abban a balesetben, amely hétfőn történt a magyarországi M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Ócsa térségében. Az ütközésben egy román állampolgárságú sofőr súlyosan megsérült, női utasa pedig életét vesztette.
Több mint száz drónt vetett be ukrajnai polgári infrastrukturális célpontok ellen az orosz hadsereg hétfőre virradóra, Szumi megyében egy ember meghalt, többen megsebesültek a támadás következtében.
Orbán Viktor kormányfő romániai elnökválasztással kapcsolatos kijelentéseiről is szót ejtett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Élesen bírálta Románia washingtoni nagykövete, Andrei Muraru a George Simion által tett kijelentést, amely szerint köszönetet mondott az Egyesült Államoknak, amiért kizárta Romániát a Visa Waiver vízummentességi programból.
A holland rendőrség két beépített ügynök révén próbálta meg kideríteni, hogy épségben megvanna-e még a Drents Múzeumból januárban ellopott dák műkincsek, vagy már beolvasztották őket – derült ki a hétvégi beszámolókból.
A Hamász bejelentette, hogy hamarosan szabadon engedi Edan Alexandert, az utolsó ismert élő amerikai túszt, akit Gázában tartanak fogva.
Az orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalások feltétele orosz részről az európai és amerikai fegyverszállítások leállítása – nyilatkozott Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője az ABC televízió vasárnapi műsorában.
Romániában is a magyar közösség érdeke az első – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Mandinernek adott interjújában.
Volodimir Zelenszkij vasárnap közölte, hogy kész lenne csütörtökön Isztambulban találkozni Vlagyimir Putyinnal. A bejelentés előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök felszólította Ukrajna elnökét, azonnal fogadja el Oroszország tárgyalási ajánlatát.
szóljon hozzá!