Szomorú kötelesség. A Rómában tartózkodó bíborosokat összehívták Ferenc pápa temetésének megtervezésére
Fotó: Bálint István
Kedd délelőttre hívták össze a bíborosokat, hogy megtervezzék Ferenc pápa temetését, amelyen a tervek szerint a világ számos vezetője részt vesz majd
2025. április 22., 10:292025. április 22., 10:29
Mint arról beszámoltunk, a 88 éves Ferenc pápa hétfőn váratlanul hunyt el, miután agyvérzést szenvedett, majd ezt követően megállt a szíve.
A pápa az év elején öt hetet töltött kórházban kétoldali tüdőgyulladás miatt. Közel egy hónapja azonban visszatért vatikáni otthonába, és úgy tűnt, hogy felépül, húsvét vasárnap megjelent a Szent Péter téren.
„Szeretnénk köszönetet mondani az Úrnak azokért az ajándékokért, amelyeket Ferenc pápa, a remény zarándoka apostoli szolgálatával az egész egyháznak adott” – mondta Mauro Gambetti bíboros, aki hétfő este imát vezetett a Szent Péter téren.
A Reuters közölte:
Ferenc pápa hétfő reggel agyvérzést kapott, majd az ezt követő szívelégtelenségben hunyt el – közölte a Vatikán sajtóirodája hétfő este kiadott közleményében.
Eközben Donald Trump amerikai elnök, aki többször is összeütközésbe került a pápával a bevándorlás miatt, közölte, hogy feleségével együtt Rómába repül a temetésre.
A szertartásra érkező államfők között jelen lesz Javier Milei, Ferenc szülőhazájának, Argentínának az elnöke is.
A Vatikán közölte, hogy
A hagyományokkal szakítva Ferenc hétfőn közzétett végrendeletében megerősítette, hogy nem a római Szent Péter-bazilikában, hanem a római Szent Mária-bazilikában kíván temetkezni.
A bíborosok összejövetele az egyház mindennapi működését is áttekinti az új pápa megválasztása előtti időszakban.
Mintegy 135 bíboros vehet részt a rendkívül titkos szavazáson, amely akár napokig is elhúzódhat.
Jelenleg nincs egyértelmű esélyes a pápai címre.
Tömeges járattörlést jelentettek be mind az izraeli, mind a külföldi légitársaságok vasárnap a Tel-Aviv melletti Ben Gurion nemzetközi repülőtér és az izraeli légtér lezárása miatt.
Kaja Kallas Európai Uniós főképviselő kijelentette, Iránnak soha nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyverhez jusson.
Portland-ben több rendőr megsérült, amikor a szövetségi bevándorlási hatóság ellen tiltakozók megtámadták a szervezet helyi létesítményét szombaton, míg Salt Lake City-ben lövöldözés volt a kitoloncolások elleni tüntetésen.
Tízen meghaltak, kétszázan megsebesültek, és mintegy húsz embert keresnek a romok között az éjjeli iráni rakétatámadások után Izraelben – jelentette a helyi mentőszolgálat vasárnap reggel.
Telefonon beszélt egymással szombaton Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök – tudatta Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel.
Izrael tartalékosokat mozgósít a libanoni és a szíriai határ védelmére – idézte az izraeli hadsereg (IDF) szombati jelentését az MTI.
Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt- jelentette a helyi média.
XIV. Leó pápa perui misszionáriusi, plébánosi munkásságáról készít a Vatikáni Média dokumentumfilmet, amelynek már elkészült az előzetese, és hamarosan teljes egészében megtekintheti a nagyközönség.
Izrael legalább hat légicsapást hajtott végre Irán elleni a „Felkelő oroszlán” elnevezésű művelet keretében péntekre virradóra – írja a The Economist.
Oroszország aggodalmát fejezi ki, és elítéli az Izrael és Irán közötti konfliktus hirtelen eszkalációját – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken a sajtónak, az Iránra mért izraeli katonai csapást követően.
szóljon hozzá!