Fotó: Erdély Bálint Előd
Felvetette szerdán a vlagyivosztoki Keleti Gazdasági Fórumon elmondott beszédében az ukrajnai gabonaexport korlátozását Vlagyimir Putyin orosz elnök arra hivatkozva, hogy a szállítmányok nem Afrikába, hanem az Európai Unióba mentek.
2022. szeptember 07., 12:172022. szeptember 07., 12:17
Mint mondta, Moszkva mindent megtett az ukrán gabona exportjának biztosítása érdekében, ám az ukrán kikötőkből kifutott 87 hajóból mindössze 2 ment Afrikába, a 2 millió tonna gabonából 67 000 tonnát szállítottak oda.
Az orosz elnök úgy vélekedett, hogy érdemes lehet korlátozni az ukrajnai gabonaexportot és kilátásba helyezte, hogy a kérdésről konzultál Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. „Számos európai ország ma ugyanúgy gyarmatosítóként viselkedik, ahogy azt a korábbi évtizedekben és évszázadokban tette. Ismét becsapták a fejlődő országokat, és ezután is ezt fogják tenni” – mondta Putyin, aki szerint az ukrán gabonának csak a 3 százaléka jutott el a fejlődő világba.
Oroszország és Ukrajna Törökország és az ENSZ közreműködésével július 22-én állapodott meg abban, hogy három ukrán kikötőből, köztük Odesszából elszállítják a gabonát. A megegyezésnek köszönhetően a Kommerszant orosz gazdasági lap szerint Ukrajna augusztus végéig egymillió tonna élelmiszert exportált.
Az orosz külügyminisztérium korábban kifogásolta, hogy az ukrán kikötőkből élelmiszert szállító hajók útvonala szerinte nem egyeztethető össze az ENSZ vezetésének korábban kinyilvánított céljával, hogy segítsenek a rászoruló afrikai és ázsiai országoknak.
így nem teljesíti az Oroszország és az ENSZ közötti memorandum erre vonatkozó részének végrehajtására tett ígéreteit. Lavrov „mesterségesen eltúlzottnak” nevezte azokat a kijelentéseket amelyek az ukrajnai orosz fellépést okolják az élelmiszerpiaci nehézségek kialakulásáért.
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A közmédia visszautasítja azokat az erőszakos követeléseket, melyek a törvényi szabályokkal szembeszegülve ismételten kísérletet tesznek arra, hogy beavatkozzanak a közmédia működésébe.
Visszatért a Pennsylvania állam nyugati részén fekvő kisvárosba, Butlerbe Donald Trump, ahol több tízezer támogatója előtt tartott beszédet. 12 héttel korábban a 20 éves Thomas Matthew Crooks egy közeli épület tetejéről rálőtt a volt elnökre.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az egy hét múlva esedékes, úgynevezett Ramstein formátumú csúcstalálkozón kívánja bemutatni ,,győzelmi tervét" országa szövetségeseinek.
Az MTVA hírműsoraiban beszámol a székháza előtti demonstrációról, és továbbra is várja műsoraiba az ellenzéki pártok képviselőit – közölte az M1 aktuális csatorna.
Szombatra virradóra megszólaltak a légvédelmi szirénák Bejrútban, miután az izraeli légierő rakétatámadást intézett a libanoni főváros ellen, válaszul arra, hogy a Hezbollah korábban legalább öt rakétát lőtt ki a zsidó állam területére.
A katonai mozgósítás elkerülését hamis dokumentumok kiállításával segítő egészségügyi hivatali alkalmazottakat lepleztek le az ukrán hatóságok pénteken a nyugat-ukrajnai Hmelnickij és a keleti országrészben lévő Harkiv megyében.
Meglőttek egy tiltott határátlépésen és falopáson tetten ért román állampolgárt a bolgár határőrök a Duna egy Bulgáriához tartozó szigetén, Turnu Magurele (RO), illetve Nikápoly (BG) térségében – közölte pénteken a román határrendészet.
Tömegtüntetést szervez szombatra Londonban a legnagyobb brit palesztinpárti kampányszervezet a Gázai övezetben indított izraeli hadműveletek kezdetének közelgő első évfordulója elé időzítve.
Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.
szóljon hozzá!