Politikai pályafutásáért, „a különböző etnikumok harmonikus együttélésének támogatásáért” díjazták Iohannist

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Románia ismét bebizonyította, hogy teljes mértékben megfelel a schengeni csatlakozás kritériumainak, felelősségteljesen és hatékonyan kezeli külső határait – jelentette ki szombaton Düsseldorfban Klaus Iohannis, amikor ünnepélyes keretek között átvette a Bad Harzburgi Polgári Alapítvány Német Polgári Díját.

Hírösszefoglaló

2023. június 03., 16:472023. június 03., 16:47

Beszédében az államfő kijelentette, hogy egy esetleges pozitív döntés az idei évben Románia schengeni csatlakozásáról nagyon fontos jelzés lesz az ország polgárai számára a közös európai projektbe való tartozásról. Iohannis elmondta, hogy

a díj Románia polgárai számára is különleges jelentőséggel bír, akik meggyőződéses Európa-pártiak, és mélyen ragaszkodnak a demokratikus európai értékekhez, amelyekért a múltban hatalmas áldozatokat hoztak.

„A demokrácia alapvető európai érték, és a jogállamisággal, valamint az emberi jogokkal együtt az Európai Unió és életmódunk alapja. Ezek az értékek kölcsönösen függenek egymástól. Az emberi jogokat csak olyan társadalomban lehet tiszteletben tartani, ahol független bíróságok garantálják a polgárok védelmét, ahol kialakulhatnak demokratikus viták, független a sajtó és aktív a civil társadalom” – fogalmazott beszédében az államfő. Hozzátette: ezeknek az értékeknek, illetve az európai egységnek és szolidaritásnak a jelentősége még inkább előtérbe került Ukrajna orosz megtámadása és a háború következményei miatt.

„Az EU bebizonyította, hogy képes olyan mechanizmusokat és intézményeket létrehozni, amelyek szavatolni tudják a jogállamiság biztonságát és a polgárok alapvető jogainak tiszteletben tartását. Mindannyian osztozunk ezekben az értékekben, és az Európa előtt álló kihívások arra emlékeztetnek bennünket, hogy ezekért az értékekért folyamatosan küzdenünk kell” – idézte Iohannist az Agerpres.

Az államfő hangsúlyozta, hogy Románia mélyen elkötelezett az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartása, valamint a békéért és a szabadságért való küzdelem mellett.

„A szolidaritásunkat és a közös jövőképünket programatikusan kell felépíteni. Az olyan nagy kihívásokkal, mint az éghajlatváltozás vagy a migráció, csak közösen, szoros európai együttműködéssel tudunk szembenézni. Ugyanez vonatkozik a közös képességünkre és eltökéltségünkre, hogy (…) támogassuk Ukrajnát az orosz agresszió elleni háborúban. Ebből a támogatásból az orosz háború által közvetve érintett államoknak is részesedniük kell” – jelentette ki.

Klaus Iohannis a Német Polgári Díjat a düsseldorfi Benrath-kastélyban tartott ceremónián vette át, az ünnepségen a német parlament volt elnöke, Norbert Lammert mondott laudációt. Az elnöki hivatal korábbi közleménye szerint a Bad Harzburg Polgári Alapítvány a politikai pályafutása elismeréseként ítélte oda a díjat a román államfőnek, méltányolva „a különböző etnikumok harmonikus együttélésének támogatását, a szabadság, a demokrácia és a pluralizmus melletti elköteleződését, a szülővárosa, Nagyszeben korszerűsítéséért végzett munkáját, valamint a korrupció elleni küzdelem támogatását és az egyesült Európa eszméje iránti elkötelezettségét”.

Vasárnap a németországi Üldöztetések Elleni Központ által alapított Franz Werfel-díjat veszi majd át Klaus Iohannis a frankfurti Szent Pál-templomban. A 63 éves romániai szász politikus a 11. kitüntetettje ennek a díjnak. Az elismerést az alapítvány indoklása szerint a romániai és európai emberi és kisebbségi jogok iránti „fáradhatatlan elkötelezettségéért” kapja.

korábban írtuk

„Ionapotchivanoc!” – Iohannis újabb német díjat kap „a kisebbségi jogok iránti fáradhatatlan elkötelezettségéért”
„Ionapotchivanoc!” – Iohannis újabb német díjat kap „a kisebbségi jogok iránti fáradhatatlan elkötelezettségéért”

Klaus Iohannis államfő kapja idén a kitelepítések, deportálások emlékét őrző németországi alapítvány legmagasabb elismerését, a Franz Werfel Emberjogi Díjat – írta pénteken a dpa.

korábban írtuk

Iohannis Trianon-évfordulós kisebbségvédelmi díja és a romániai magyarellenesség
Iohannis Trianon-évfordulós kisebbségvédelmi díja és a romániai magyarellenesség

Még ha nem is szándékolt, nehéz nem szimbolikus jelentőséget tulajdonítani annak, hogy Klaus Iohannis éppen a trianoni diktátum évfordulóján vehet át egy német kitüntetést a többek között a kisebbségek érdekében kifejtett „áldásos” tevékenységéért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról
2025. július 09., szerda

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló

Románia jelentős lépéseket tett afelé, hogy figyelembe vegye a Velencei Bizottság igazságügyi törvényekre ajánlásait, amelyek az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségével foglalkoztak – közölte az Európai Bizottság 2025-ös jogállamisági jelentésében.

Jogállamisági jelentés: Románia előrelépéseket tett az igazságszolgáltatás függetlensége felé, de még van tennivaló
2025. július 09., szerda

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött

Pete Hegseth védelmi miniszter nem tájékoztatta a Fehér Házat, mielőtt a múlt héten engedélyezte az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányok szüneteltetését, ami a kormányzaton belül nagy kavarodást váltott ki – közölte a CNN öt, a

Trump nem akarta szüneteltetni az ukrajnai fegyverszállítást, Hegseth a Fehér Ház tájékoztatása nélkül döntött