„Ionapotchivanoc!” – Iohannis újabb német díjat kap „a kisebbségi jogok iránti fáradhatatlan elkötelezettségéért”

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Klaus Iohannis államfő kapja idén a kitelepítések, deportálások emlékét őrző németországi alapítvány legmagasabb elismerését, a Franz Werfel Emberjogi Díjat – írta pénteken a dpa.

Krónika

2023. május 12., 11:072023. május 12., 11:07

A 63 éves romániai szász politikus a 11. kitüntetettje ennek a díjnak. Az elismerést az alapítvány indoklása szerint a romániai és európai emberi és kisebbségi jogok iránti „fáradhatatlan elkötelezettségéért” kapja.

A kétévente adományozott, 10 ezer euróval járó kitüntetést eddig többek között Joachim Gauck volt német államfő, az irodalmi Nobel-díjas Herta Müller és Konrád György magyar író kapta meg.

A díjátadó ünnepséget június 4-én tartják Frankfurtban. A díjazottat Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke méltatja majd.

Mint ismeretes, nem ez az első díj, amit Iohannis hasonló okokból kap.

Az elnök 2021-ben vette át Aachenben a Nemzetközi Károly-díjat. A kitüntetést odaítélő testület még 2019 decemberében jelentette be, hogy Iohannis kapja meg 2020-ban a Nemzetközi Károly-díjat, amelynek átadását azonban a koronavírus-járvány miatt másfél évvel el kellett halasztani.

A román államfő „az európai értékek képviseletében felmutatott érdemeiért, valamint a Kelet és Nyugat közti hídverő szerepéért” részesült a megtiszteltetésben.

A bizottság indoklása szerint Iohannis nagy erővel és komoly sikerrel vezette Romániát egy Európa-párti, jogállami politika felé.

A Szudétanémetek Szövetsége 2020-ban ítélte oda a IV. Károly német császárról, cseh királyról elnevezett kitüntetést a román elnöknek

„a közép-európai népek és országok közötti egyetértés és együttműködés terén szerzett érdemei elismeréseként”.

Iohannis a koronavírus-járvány miatt ezt csak tavaly vette át.

A díjözön, illetve annak hivatalos indoklása már csak azért is egyszerre nevetséges és felháborító, mert közismert, hogy Iohannis néhány éve államfőként úgy próbálta magasabbra tornászni az általa patronált Nemzeti Liberális Párt népszerűségét, hogy megvádolta a Szociáldemokrata Pártot, hogy az „kiárusította Erdélyt a magyaroknak”, ezzel pedig közvetve a magyarok ellen is uszított.

Iohannis 2020. április 29-én tette hatalmas megrökönyödést kiváltó, azzal kapcsolatos nyilatkozatát, hogy a bukaresti képviselőház hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. (Döntéshozó kamaraként a szenátus később szavazásra bocsátotta, és elutasította az önrendelkezésről szóló előterjesztést). A román elnök akkor azt állította, hogy – az akkor ellenzékben lévő – román Szociáldemokrata Párt (PSD) segített az RMDSZ-nek abban, hogy átmenjen a javaslat a képviselőházon. Sőt Iohannis azzal vádolta a PSD-t, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel alkut kötött Erdély elcsatolásáról.

„Jó napot kívánok, PSD!

(ezt magyarul mondta az elnök – szerk. megj.) Hihetetlen, kedves románok, hogy mi zajlik Románia parlamentjében. A PSD segített az RMDSZ-nek, hogy átmenjen a képviselőházon egy olyan törvény, amely széles körű autonómiát biztosít Székelyföldnek. Hihetetlen, hova jutottunk ezzel a PSD-vel. Hihetetlen, milyen egyezségekre kerül sor a parlamentben. Miközben jómagam, a kormány és a többi hatóság az emberek életéért küzdünk, azért harcolunk, hogy szabaduljunk meg ettől a járványtól,

a nagy PSD azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy adja Erdélyt a magyaroknak.

Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért nektek Orbán Viktor Budapestről e megállapodásért cserében” – fogalmazott az államfő a Cotroceni-palotában tett három évvel ezelőtti nyilatkozatában.

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban

Az uniós országok közül a románok élnek a legnagyobb számban más uniós országokban – írja a Profit.ro gazdasági portál.

A román állampolgárok élnek a legnagyobb arányban más uniós országokban
2025. július 18., péntek

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban

Miután szerdán bemutatta a 2028–2034 közötti időszakra vonatkozó 2000 milliárd eurós költségvetés tervezetét, az Európai Bizottság pénteken ismertette a tagállami részesedéseket: Romániának folyó áron 60,2 milliárd eurós támogatást irányoznak elő.

Valamivel több mint 60 milliárd eurót kapna az uniótól Románia a következő költségvetési ciklusban
2025. július 18., péntek

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök

Az európai börtönök túlzsúfoltságára figyelmeztetett pénteken közzétett éves jelentésében az Európa Tanács, amely szerint számos országban jelentősen nőtt a fogvatartottak száma, meghaladva a férőhelyekét.

Románia azon európai országok egyike, ahol túlzsúfoltak a börtönök
2025. július 18., péntek

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen

Az Európai Unió jóváhagyta eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagját Oroszország ellen – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az X-en pénteken.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot Oroszország ellen
2025. július 18., péntek

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt

Izrael csütörtökön közölte, hogy „mélységesen sajnálja” a Gáza egyetlen katolikus templomára mért halálos csapást, amelyben három ember meghalt.

Izrael sajnálja, hogy katolikus templomot talált el Gázában, Trump dühös az incidens miatt
2025. július 18., péntek

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben

Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy megfelelő válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben – írta csütörtökön Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az általa vezetett tárca Telegram-oldalán.

Külügyminiszter: Ukrajna fenntartja magának a jogot arra, hogy válaszintézkedéseket tegyen Magyarországgal szemben
2025. július 18., péntek

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat

Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, összehangolva Donald Trump elnök új NATO-kezdeményezésével – közölte Matthew Whitaker amerikai NATO-nagykövet, jelentette a Barron's csütörtökön.

Washington felgyorsítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat
2025. július 18., péntek

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást

Az Air India múlt hónapban lezuhant járatának két pilótája közötti párbeszédet rögzítő, a pilótafülkében készült felvétel alátámasztja azt a nézetet, hogy a kapitány leállította a repülőgép hajtóműveinek üzemanyag-ellátását – mondta egy forrás.

Air India-tragédia: úgy tűnik, hogy a kapitány leállította az üzemanyagellátást
2025. július 17., csütörtök

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek

Mihamarabb állítsák elő és vonják felelősségre a palágykomoróci görögkatolikus templom megrongálóit, szólította fel az illetékeseket közös nyilatkozatban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ).

Provokációként értékelik a templomrongálást az ukrajnai magyar érdekvédelmi szervezetek
2025. július 17., csütörtök

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését

Romániát súlyosan érintheti az Európai Bizottság által benyújtott új többéves költségvetési javaslat – figyelmeztet Siegfried Mureșan európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament főtárgyalója.

Gazdák hátrányban: román néppárti EP-képviselő is bírálja az EU új költségvetését