Megszavazta a Kolozs megyei képviselő-testület csütörtöki ülésén azt a határozattervezetet, amely díszpolgári címet adományoz Uray Zoltán biológusnak, radiológusnak, vívónak, a biológia tudományok doktorának, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának.
Örményország elismerte a Palesztin Államot, hangsúlyozva, hogy ez a közel-keleti béke előmozdítása érdekében történt a „kritikus gázai helyzettel” a háttérben.
Megoszlik a nemzetközi közösség véleménye a független palesztin állam elismeréséről
Izrael azonnali konzultációra hazarendelte nagyköveteit Norvégiából, Írországból és Spanyolországból, és az izraeli külügyminisztériumba bekérették ezen országok nagyköveteit, miután bejelentették, hogy a jövő héten elismerik a palesztin államot.
A spanyol, a norvég és az ír kormány is bejelentette szerdán, hogy elismerik az önálló palesztin államot.
A gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot.
Több erdélyi személyiség, Jovián György festőművész, Éltető József szerkesztő, Lakatos Mihály író és Farkas Wellmann Endre költő is magyar állami kitüntetésben részesült Budapesten március 15. alkalmából.
A magyar könnyűzenei élet egyik legrangosabb elismerését veszi át február 3-án Földes László Hobo a Petőfi Zenei Díj – Életmű Gálán.
Novák Katalin magyar köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette Kató Bélát, az Erdélyi református egyházkerület püspökét.
Pályafutása sok szép pillanatára emlékszik vissza Varga Dezső, akit első székely jégkorongozóként választottak be a nemzetközi szövetség (IIHF) Hírességek Csarnokába.
A Bihar megyei Nagy László, akit az Év Kárpát-medencei Falugazdászává választottak december elején, fontosnak tartja, hogy segítse a helyi termelőket.
A román társadalom még nem áll készen az azonos nemű párok közötti bejegyzett élettársi kapcsolat elismerésére – jelentette ki Marcel CIolacu miniszterelnök.
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett konferencia keretében adták át pénteken a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) 2023. évi tudományos díjait – közölte honlapján a bizottság.
A híres amerikai feltalálók csarnokának (National Inventors Hall of Fame) tagjává avatták Karikó Katalint Washingtonban.
A Via Transilvanica elnyerte a közönségdíjat (Public Choice Award) a csütörtök este Velencében megrendezett European Heritage Awards 2023 gálán – közölte pénteken Facebook-oldalán a túraútvonalat kezdeményező Tăşuleasa Social Egyesület.
Az emberi jogok és az emberi méltóság a szabadság, a demokrácia és a szolidaritás által jellemzett társadalmak építésének kulcsfontosságú elemei – mondta Klaus Iohannis államfő vasárnap, amikor átvette a 2023. évi Franz Werfel emberjogi díjat.
Románia ismét bebizonyította, hogy teljes mértékben megfelel a schengeni csatlakozás kritériumainak, felelősségteljesen és hatékonyan kezeli külső határait – jelentette ki szombaton Düsseldorfban Klaus Iohannis.
Ferenc pápa a Rómába tartó visszaúton a sajtókíséret tagjainak megköszönve az újságírók munkáját magyarországi látogatásáról azt mondta, hogy „három intenzív, de jó nap volt”.