PD-félsiker az Európai Néppárt kongresszusán

Olyan záradékot szeretett volna elfogadtatni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a Rómában zajló Európai Néppárt (EPP) kongresszusán, amely arra kötelezné az EPP romániai pártjait, hogy támogassák a kisebbségi törvénytervezetet annak eredeti, a kormány által előterjesztett formájában.

2006. március 31., 00:002006. március 31., 00:00

A javaslatot végül nem vitatta meg az EPP kongresszusa, mivel nem találták indokoltnak a sürgősségi eljárást, ennek ellenére a politikai büró következő ülésén terítékre kerül – mondta el a Krónikának Niculescu Tóni, az RMDSZ részéről kinevezett külügyminisztériumi államtitkár. Emil Boc, a csupán megfigyelői státusban jelen levő Demokrata Párt (PD) elnöke pártja győzelmeként értékelte a döntést: szerinte az RMDSZ ezzel végleg elszalasztotta azt a lehetőséget, hogy a kisebbségi törvénytervezetet külföldi nyomásra fogadják el a román parlamentben. Emil Boc elmondta: minthogy tudomására jutott az RMDSZ javaslata, „kollegialitásra” hivatkozva megpróbálta lebeszélni Markó Bélát ennek előterjesztéséről, anélkül azonban, hogy ez sikerült volna. A demokraták továbbra is fenntartják kifogásaikat a kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban: szerintük a jogszabály jelenlegi formájában nem felel meg a Velencei Bizottság javaslatainak.
Az Európai Néppártnak egyébként két teljes jogú romániai tagja van: az RMDSZ és a Kereszténydemokrata Néppárt (PPCD). A Demokrata Párt egyelőre csak megfigyelői státusban volt jelen a kongresszuson, felvétele pedig nem került napirendre. Markó Béla egyébként korábbi nyilatkozataiban többször is jelezte, hogy a PD teljes jogú európai néppárti taggá válásában az RMDSZ-nek is szava van.
Az RMDSZ azonban sikernek könyvelte el, hogy az EPP római kongresszusának zárónyilatkozatába, a Római Kiáltványba bekerült egy olyan cikkely is, miszerint az Európai Néppárt támogatja Románia csatlakozását 2007-ben az Európai Unióhoz. Az Európa konzervatív pártjait tömörítő római kongresszuson egyébként Markó Béla Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével is találkozott, akit az EPP tisztújító kongresszusa újból alelnöknek jelölt.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar

Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár