Pálos szerzetes vezette a motoros zarándoklatot Székelyföldről Rómába, várja a magyarokat a pápa

Bátor Botond pálos szerzetes: „Rómáig nem volt rövid az út, de a Jóisten mindvégig velünk volt” •  Fotó: Veres Nándor

Bátor Botond pálos szerzetes: „Rómáig nem volt rövid az út, de a Jóisten mindvégig velünk volt”

Fotó: Veres Nándor

Hargitafürdőből motorokkal tették meg az utat Rómáig a Magyar Nemzeti Zarándoklat résztvevői – nyilatkozott a csapatot vezető Bátor Botond pálos szerzetes az MTI-nek.

Krónika

2024. április 24., 17:412024. április 24., 17:41

Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend erdélyi elöljárója elmondta, harminc motorral érkeztek, de volt, amelyen többen ültek. Családtagok és más kísérők repülővel és autóbusszal tették meg az utat. „Kedves kihívásnak vettük, hogy motorral zarándokolunk. Rómáig nem volt rövid az út, de a Jóisten mindvégig velünk volt” – hangoztatta. Bátor Botond úgy nyilatkozott, jó látni, milyen sokan csatlakoztak a Magyar Katolikus Püspöki Kar által meghirdetett nemzeti zarándoklathoz.

„Nagy öröm, hogy Ferenc pápa ekkora szeretettel fogad bennünket” – utalt a csütörtöki vatikáni audienciára, amikor is az egyházfő a magyar zarándokokkal találkozik. Hozzátette:

Idézet
úgy értesültünk, tényleg várja a magyarokat”.

Balga Zoltán, a prágai magyar katolikus plébánia vezetője tizenöt fős csoporttal érkezett Rómába. Elmondta, közösségük tagjainak nagy része a fiatalabb korosztályhoz tartozik. Részt vettek a Budapesten 2021-ben rendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, melynek zárómiséjét Ferenc pápa pontifikálta, valamint jelen voltak a tavalyi pápalátogatáson is.

„A pápa magyarországi látogatása közösségünkben vezető hír volt sokáig. Egy év elteltével most sem puszta emléknek számít, ennél sokkal többről van szó, mivel segített ráérezni, hogy nem csak koncert vagy focimeccs, hanem egy tömeges egyházi esemény, egy mise is összeköthet bennünket. Megerősíti az embert hitében, szellemi áramlást indít el” – mondta. Úgy vélte, a hívők egy része megtapasztalta, hogy az egyházhoz való tartozás nem merül ki a vasárnapi misére járásban.

A határon túli magyar közösségek számára „pozitív öröm” az egyház erős jellegének megélése, ami egyben összetartozásunkat, magyarságunkat tudatosítja

– tette hozzá a szintén a prágai plébánián szolgáló Varga Gergely. A Kárpátalja legkeletibb részén található Rahóról származó Brána László atya jó érzésnek nevezte, hogy a nyakukban fehér kendőt viselő magyar zarándokok megtöltötték Róma városát, és akármelyik országból vagy területről is érkezzenek, szívesen beszélgetnek a másikkal, hiszen „magyarságuk Róma szent városában is összeköti őket”.

Arra a kérdésre, hogy Ukrajna magyarok lakta területén várják-e Ferenc pápának a háború kezdete óta többször megígért, de fogadó fél hiányában meg nem valósult látogatását, Brána László úgy válaszolt, az egyházfő látogatása biztosan segítséget nyújtana a béke asztalához vezető úton a jelenlegi „szörnyű helyzetben”.

korábban írtuk

Több mint 30 millió látogatót várnak Rómába a jubileumi szentévben
Több mint 30 millió látogatót várnak Rómába a jubileumi szentévben

Több mint 30 millió látogató érkezésével számolnak Rómában a 2025-re meghirdetett jubileumi szentévben, ami jelentős infrastrukturális és biztonsági felkészülést igényel – közölte Roberto Gualtieri római főpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi
2025. július 10., csütörtök

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország

Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.

Közös elrettentésre készül összehangolt nukleáris haderejével Nagy-Britannia és Franciaország
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász
2025. július 10., csütörtök

Elengedi az izraeli túszok egy részét a Hamász

2025. július 10., csütörtök

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald

Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és rakétákat szállít Ukrajnának
2025. július 09., szerda

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”

Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.

Nagyon kapós Európában Nicușor Dan, Macronék és az Európai Néppárt is szeretné „leigazolni”
2025. július 09., szerda

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert

Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Kitiltották Romániából a chișinăui ellenzéki főpolgármestert
2025. július 09., szerda

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról

Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.

Kreml: nyugalommal fogadjuk, hogy Trump szerint Putyin ostobaságokat beszél Ukrajnáról