Palesztinpárti tüntetőket vettek őrizetbe New Yorkban – Az izraeli légierő a Hezbollah feltételezett fegyverraktárát támadta

New York

Parádé New Yorkban. Az esős időben is százezres, egyes becslések szerint milliós tömeg állt az ünnepi felvonulás 4 kilométeres útvonala mentén

Fotó: X/NYPD NEWS

Számos palesztinpárti tüntetőt vettek őrizetbe New York belvárosában a hálaadás napján tartott hagyományos ünnepi felvonulás helyszínén csütörtökön.

MTI

2024. november 29., 09:042024. november 29., 09:04

A nagyváros rendőrségének közleménye szerint összesen 21 embert tartóztattak le. Többeket erőszakkal távolítottak el a nagyszabású felvonulás útvonaláról. A tüntetők, csakúgy mint egy évvel korábban, az Izrael elleni és a palesztinok melletti kiállás jegyében vonultak ki, többek között „Ne ünnepeljétek a népirtást” feliratú táblákkal, valamint Izraellel szemben fegyverembargót követelve.

Az incidenst követően az esős időben is százezres, egyes becslések szerint milliós tömeg állt az ünnepi felvonulás 4 kilométeres útvonala mentén, ami az egyik klasszikus manhattani nagyáruháznál álló színpadnál zárult.

Az esemény lebonyolításában 5000 önkéntes működött közre. Az ünnepi parádé közönsége láthatott 17 óriásbábut, a többi között jól ismert rajzfilmfigurákat, valamint különböző tematikát ábrázoló feldíszített kocsik tucatjait. A menetnek tagja volt 700 bohóc, fúvószenekarok, valamint guruló színpadokon további együttesek szórakoztatták a közönséget, köztük jól ismert előadók és színészek.

A hálaadás napján tartott New York-i parádé zárókocsiján hagyományosan a Mikulás (Santa Claus) ült, jelezve a karácsonyi ünnepi időszak kezdetét.

New York hálaadás napi parádéját (Macy’s Thanksgiving Day Parade) először 1924-ben rendezték meg, és csupán háromszor, a második világháború éveiben, 1942 és 1944 között maradt el.

A hálaadás napja utáni péntek az úgynevezett Black Friday, amely hagyományosan az amerikai kiskereskedelem egyik legnagyobb forgalmú napja. Az amerikai országos kiskereskedelmi szövetség (National Retail Association) becslései szerint az év utolsó két, ünnepi hónapjában a tavalyihoz képest 2,5-3,5 százalék közötti mértékben bővülhet a forgalom.

A november 5-én tartott választás ugyanakkor az adatok szerint visszafogta a vásárlási hajlandóságot. A Circana adatai szerint a november 9-ét megelőző két hétben az általános kereskedelmi forgalom 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, ám azóta visszatért az átlagoshoz.

Az izraeli légierő a Hezbollah síita mozgalom egyik feltételezett fegyverraktárát támadta Dél-Libanonban a tűzszünet hajnali hatályba lépése után – közölte csütörtökön a hadsereg (IDF) szóvivője. Libanoni biztonsági források és médiajelentések szerint Izrael csütörtökön reggel, már a felek közötti tűzszünet hatályba lépése után bombázott három délkelet-libanoni települést. Mindhárom falu a demarkációs vonaltól két kilométeren belüli távolságban van. Egy libanoni biztonsági forrás közlése szerint két ember megsebesült az egyik településen.
Az IDF erre reagálva közölte, hogy a környéken „terroristagyanús” emberek mozgását észlelték, és az volt a gyanújuk, hogy a Hezbollah a tűzszünet megsértésére készül.
Légitámadást hajtottak végre több célpont ellen, és az egyik eltalált épületben a légicsapás hatására másodlagos robbanások történtek, amiből arra következtetett az izraeli hadsereg, hogy a Hezbollah ott rakétákat tárolt. Az IDF kijelentette, hogy a légitámadással azt akadályozták meg, hogy az Irán támogatta síita milícia megsértse a tűzszünetet.
Aviháj Edri, az IDF egyik szóvivője közölte: Libanonban csütörtökön 17 órától kezdődően másnap reggel 7-ig tilos bárkinek belépni a Litani folyótól délre eső területre, de akik már ott tartózkodnak valamelyik faluban, azok maradhatnak.

korábban írtuk

Gáza: a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet nem hoz fegyvernyugvást a palesztin enklávéba
Gáza: a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet nem hoz fegyvernyugvást a palesztin enklávéba

Az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti, több mint egy éve tartó harcok befejezéséről szóló megállapodást követően a figyelem ismét a Gázai övezetre összpontosul, de a háború gyors befejezéséhez fűzött remények valószínűleg szertefoszlanak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet