Ötmillió forint gyorssegélyt nyújt a magyar külügyminisztérium az udvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Ötmillió forint (mintegy 65 ezer lej) gyorssegélyt juttat a külügyminisztérium a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnáziumnak – olvasható Szijjártó Péter pénteki Facebook-bejegyzésében.

Krónika

2023. december 22., 20:252023. december 22., 20:25

2023. december 22., 20:302023. december 22., 20:30

„A Hungary Helps Program keretében most a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével ötmillió forint gyorssegélyt juttattunk a Tamási Áron Gimnáziumnak. Az összeget az érintett diákok és családjaik támogatására fordítja majd az intézmény” – fogalmazott az MTI által ismertetett bejegyzésben a külgazdasági és külügyminiszter.

Közlése szerint minden lehetséges segítséget megadnak a székelyudvarhelyi diákotthonban történt tragédia érintettjeinek, illetve a legmélyebb részvétüket fejezik ki az elhunyt diák hozzátartozóinak és imádkoznak a sérültek mielőbbi felépüléséért.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar kormány minden lehetséges eszközt megad a székelyudvarhelyi iskolai tragédia érintettjeinek, illetve a leomlott épület újjáépítésére. „Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr kapott egy felkérést a kormánytól, hogy álljon rendelkezésre, és minden lehetséges kormányzati eszközt adjon meg az érintetteknek. Az iskola dolgozóinak, tanulóinak, meg az iskolának magának is, ha az újjáépítéshez a helyi források nem lenének elegendőek. Remélem, hogy Semjén Zsolt hamarosan a részletekről is be tud számolni” – jelentette ki Orbán Viktor.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának mintegy egyharmada összedőlt, amikor december 18-án, hétfőn az épület külső fala leomlott. A törmelék négy diákot temetett maga alá: egy 17 éves fiú életét vesztette, az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány közül kettő könnyebben, a harmadik súlyosan megsérült.

korábban írtuk

Orbán Viktor: a magyar kormány minden lehetséges eszközzel segít a székelyudvarhelyi tragédia érintettjeinek
Orbán Viktor: a magyar kormány minden lehetséges eszközzel segít a székelyudvarhelyi tragédia érintettjeinek

A magyar kormány minden lehetséges eszközt megad a székelyudvarhelyi iskolai tragédia érintettjeinek, illetve a leomlott épület újjáépítésére – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki, budapesti nemzetközi sajtótájékoztatóján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin