Orbán Viktor: Soros György el akarja foglalni az európai intézményeket

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A Magyarországgal foglalkozó újabb európai parlamenti (EP) vita egy Soros György-féle szeánsz, választási gyűlés, kampányesemény lesz – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

MTI

2019. január 25., 10:402019. január 25., 10:40

2019. január 25., 12:132019. január 25., 12:13

A miniszterelnök elmondta, mindig ott van, ahol a magyar nemzeti érdekekért kell harcolni, de ezen a vitán nem vesz részt, mert a bevándorláspártiak kampányeseményét nem fogja segíteni. A vitát úgy kommentálta: „a bevándorláspárti európai uniós képviselők egy könnyű autodaféra jönnek össze, ahol a nekik nem tetsző országot – ez most éppen Magyarország – majd jól elítélik”. Megjegyezte, azért sem érdemes részt venni rajta, mert

Idézet
öt hónap múlva ezek az emberek nincsenek sehol, ez egy kifutó modell, új parlament jön”.

Arról is beszélt, hogy az európai baloldalnak, „a bevándorláspártiak fő erejének” az európai választási csúcsjelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke köztudomásúlag „Soros György embere”. Orbán Viktor ezt úgy értékelte: Soros most már nyíltan is el akarja foglalni az európai intézményeket.

Szerinte a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárások továbbléptetésében is azt kell látni, hogy Soros György befolyása óriási, ráadásul még nagyobbat akar szerezni. Ezt meg kell akadályozni az EP-választáson, mert

Idézet
azt akarjuk, hogy az EP-ben a bevándorláspárti képviselők kisebbségbe szoruljanak”

– tette hozzá.

A kormányfő beszélt arról a két közelmúltbeli EP-döntésről is, amelyek „a Soros-féle NGO-knak” szánt pénzek megháromszorozásáról, valamint az EU-s források kifizetésének a jogállamisághoz kötéséről szóltak. Előbbit úgy minősítette, mint „Soros György tervének 6-os számú pontját szolgáló, azt végrehajtó döntés”. Utóbbi kezdeményezést pedig primitív javaslatnak nevezte, közölve, hogy nem lesz belőle valóság, mert az EU ma fennálló előírásaival ellentétes, ugyanis minden tagállam beleegyezése kellene hozzá, márpedig ő ezt a szabályt nem fogja elfogadni.
Jelezte, a Fidesz ellenezte ezeket a Magyarországgal szembenálló döntéseket, a magyar ellenzék azonban támogatta.

A családvédelmi nemzeti konzultációról szólva Orbán Viktor kiemelte, hogy nagyon sokan – 1,38 millió ember – küldték vissza a kérdőívet, amit úgy értékelt, hogy ha fontos ügyről van szó, akkor nagy arányban hajlandó megmozdulni a magyar társadalom, egyetértési pontokat létrehozva ezzel.

Arra is felhívta a figyelmet – történelmi döntésnek minősítve –, hogy a magyarok szerint a demográfiai nehézségeket családpolitikával kell megoldani, nem pedig bevándorlással.

A fiatalok életkezdésének támogatásáról szólva közölte: Novák Katalin család- és ifjúságügyi államtitkár összeállított egy „hosszú és nagyon drága” családvédelmi akciótervet, és első helyre tették a fiatal családosok támogatását, amelynek keretében bevezethetnek egy a magyar szociál- és családpolitikában eddig új elemet.

A magyar gazdaság helyzetére kitérve Orbán Viktor kiemelte: Magyarország ma a világ tíz legjobb országa közé tartozik befektetés szempontjából.

Célul tűzte, hogy az EU-ban mért gazdasági növekedést a magyar bővülés minden évben legalább 2 százalékkal haladja meg, mert ebben az esetben „jóval gyorsabban fejlődünk, mint a többi ország, vagyis Magyarország versenyelőnye és az abból fakadó jólét, jómód, boldogabb élet lehetősége is megnő”. Az államadósság-csökkentéssel kapcsolatban azt mondta: ma a magyar gazdaság képes lenne arra, hogy egy-két év alatt lecsökkentsék az adósság mértékét 50 százalék alá a mostani 71 százalékról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kövér László házelnök arról, hogy Orbán Viktor miért emlegette George Simiont

Romániában is a magyar közösség érdeke az első – jelentette ki az Országgyűlés elnöke a Mandinernek adott interjújában.

Kövér László házelnök arról, hogy Orbán Viktor miért emlegette George Simiont
2025. május 11., vasárnap

Létrejön a találkozó Putyin és Zelenszkij között Isztambulban?

Volodimir Zelenszkij vasárnap közölte, hogy kész lenne csütörtökön Isztambulban találkozni Vlagyimir Putyinnal. A bejelentés előzménye, hogy Donald Trump amerikai elnök felszólította Ukrajna elnökét, azonnal fogadja el Oroszország tárgyalási ajánlatát.

Létrejön a találkozó Putyin és Zelenszkij között Isztambulban?
2025. május 11., vasárnap

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében

XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében
2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét