Nem sikerült megállapodásra jutni az uniós költségvetésről az EU-csúcson

•  Fotó: Európai Bizottság

Fotó: Európai Bizottság

Nem született megállapodás az Európai Unió 2021 utáni hétéves keretköltségvetéséről az uniós állam- és kormányfők e témában összehívott rendkívüli, kétnapos brüsszeli csúcstalálkozóján – közölte péntek este Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

MTI

2020. február 21., 23:442020. február 21., 23:44

2020. február 22., 13:032020. február 22., 13:03

Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő tanács elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, továbbra is minden javaslat és tagállami elképzelés „az asztalon van”. Azok között még mindig jelentős eltérés mutatkozik, egyebek mellett a kohéziós pénzek, az oktatásra és kultúrára, vagy a védelempolitikára vonatkozó forrásokra vonatkozóan. Tájékoztatása szerint további informális konzultációkra lesz szükség ahhoz, hogy egy újabb, szintén rendkívüli EU-csúcs időpontját ki lehessen tűzni.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, a hétévente zajló költségvetési tárgyalások az unió előtt álló újabb kihívások miatt minden alkalommal egyre bonyolultabbá válnak.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetés mielőbbi elfogadása nélkül veszélybe kerülnek olyan fontos uniós politikák és kezdeményezések, mint az Erasmus csereprogram, a kutatási, illetve regionális fejlesztési támogatások, vagy akár a határok védelme. Egyetértésre van szükség, ugyanis a költségvetés elfogadásához elengedhetetlen az Európai Parlament jóváhagyása is. E tekintetben rövid az idő – mondta az uniós bizottság elnöke.

Emanuel Macron francia elnök távozásakor azt mondta, Nagy-Britannia nélkül is széthúz az EU, ezt az ülés kudarca is bizonyítja. Kijelentette, nagyon sajnálja, hogy nem értek el megállapodást, de legalább Franciaországnak sikerült kivívnia némi kedvezményt az agrártámogatásokkal kapcsolatban. Úgy vélte, az agrártámogatások teszik lehetővé, hogy „Európában étel kerüljön az asztalra”, továbbá létfontosságúak a zöld átmenet megvalósításához. „A Brexit okozta költségvetési hiány nem mehet a mezőgazdasági támogatások kárára. Érdekeink nem egyeznek, ezen még dolgozni kell a következő hónapokban” – mondta Macron. Angela Merkel német kancellár elmondta: egy pillantás is elég volt az új tervezet számaira, s már világos volt, hogy nincs miről tárgyalni. Kiemelte, hogy a javaslatban szereplő záradék, amely az uniós támogatások kifizetését a jogállamiság állapotához kötné, pontosításra szorul. „A jogállamiság feltételeinek teljesítését nem lehet számokkal ellensúlyozni” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor miniszerelnök a csúcstalálkozó szünetében újságíróknak nyilatkozva azt hangsúlyozta: ambiciózus Európához ambiciózus költségvetés szükséges.

Kiemelte, hogy az uniós büdzsé számainak összhangba kell kerülniük az Európai Unióról alkotott jövőképpel. „Az ambiciózus célokat ugyanis nem lehet ugyanannyi pénzzel finanszírozni, mint amennyi a 2020-ig tartó költségvetési időszakban állt rendelkezésre” – tette hozzá a magyar kormányfő. Sebastian Kurz osztrák kancellár távozásakor azt mondta, semmi szokatlan nincs abban, hogy az első próbálkozás nem hozott eredményt. Emlékeztetett, hogy korábban akár három ülés is szükséges volt a kompromisszumhoz. Közölte, a vita során az EU-országok álláspontjai közötti különbségek nagyon nagyok voltak, ezért nem meglepő, hogy több időbe telik a megállapodás elérése. Mindazonáltal jónak és helyes irányba tartónak nevezte a megbeszéléseket. Kiemelte továbbá, hogy a nettó befizető országok folytatni fogják az egyeztetést, és megpróbálnak áttörést elérni a következő csúcstalálkozón.

Mark Rutte holland miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy országa hajlandó többet fizetni az uniós költségvetésbe, amennyiben a következő költségvetési tervezet figyelembe veszi a Brexit által okozott deficitet. Hozzátette, hogy a péntek este ismertetett javaslat megtörhette volna a tagállamok „megjegesedett” álláspontját, de a nettó kedvezményezett országok elutasították. Giuseppe Conte olasz kormányfő bejelentette, hogy országa Romániával és Portugáliával együtt azt a mandátumot kapta a korábban Kohézió barátai néven említett országcsoport ambiciózusabb, Európa barátai névre átkeresztelt országok körétől, hogy olyan javaslatot dolgozzanak ki, amely az uniós célok megvalósítását megfelelő mennyiségű forrással segíti. Hozzátette: Nagy-Britannia uniós távozását követően már nincs értelme a közös agrárpolitikát (KAP) érintően korábban bevezetett kompenzációs mechanizmus fenntartásának. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök távozásakor arról beszélt, véleménye szerint az új költségvetési tervezet semmire sem volt elég. Azt hangsúlyozta, az úgynevezett „takarékos négyekre” – Ausztria, Hollandia, Svédország, Dánia –, amelyek a közös uniós költségvetés egy főre vetített legnagyobb befizetői között vannak, túlzott figyelem hárult a tárgyalások folyamán, erősebben képviselték érdekeit az ellentábornál.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök arról tájékoztatott, sikerült elutasítani azt az elképzelést, hogy a következő költségvetés hiányzó összegeit a szén-dioxid-kibocsátás kereskedelméből származó nemzeti bevételek egy részével pótolják ki. Mint elmondta, tervet mutatott be a saját források rendszerének megváltoztatására, ugyanis szavai szerint vannak olyan mechanizmusok, amelyek a terheket nem az országokra, hanem a vállalkozásokra háríthatják. Hozzátette: a csúcstalálkozón komoly vita bontakozott ki, ugyanis a kohéziós alapok mértékének megmaradásáért küzdő országok egységes álláspontjával „nehéz szembeszállni”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán
2025. július 04., péntek

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet

Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.

Bekérették az ukrán külügyminisztériumba a magyar nagykövetet