Nem léphetett be Romániába Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke, miután a román hatóságok visszafordították a nagyszalonta-méhkeréki határátkelőről.
2013. október 14., 18:052013. október 14., 18:05
Erről Toroczkai maga számolt be Facebook-oldalán vasárnap. Toroczkai szerint családjával együtt a HVIM torockói tagszervezetének alapító ülésére igyekeztek, amikor a határátkelőnél megállították őket. „Félreállítottak egy olyan sávba, ahol a sorompót lecsukták előttünk. Aztán elvitték a feleségem, a két kisgyermekem (a 6 éves és 15 hónapos kislányaim) és persze az én okmányaimat. Ezután kb. 2 órán át várakoztattak minket. Végül hoztak egy papírt, s közölték, hogy kitiltottak Romániából, csak a román állampolgárságú feleségem léphet be. (…) Szokás szerint teljesen törvénytelen a mostani kitiltás is, hiszen sem konkrét indokot, sem pedig a kitiltás időtartamát nem tudták velem közölni. Végül már anyira elfajult a helyzet, hogy az egyik román a fegyvertáskájához nyúlkált, így a családomra való tekintettel végül beleegyeztem a távozásba” – írta Toroczkai. A HVIM torockói szervezete végül vasárnap a távollétében alakult meg. Toroczkait 2005-ben és 2009-ben sem engedték belépni Romániába, és Szerbiában is nemkívánatossá nyilvánították.
Az európai törvényhozók megszavazták a légitársaságok bonyolult kézipoggyász-díjainak eltörlését és az iparág egészében a szabványosítás előmozdítását.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
szóljon hozzá!