Fotó: Illusztráció: Shutterstock
Az amerikai képviselőház nagy többséggel elfogadta szerdán azt a törvényt, amely elvezethet a népszerű közösségi videóalkalmazás, a TikTok betiltásához az Egyesült Államokban.
2024. március 14., 07:582024. március 14., 07:58
A kongresszus pártvonalak mentén általában élesen megosztott alsóháza ezúttal jelentős támogatással, 352 igen szavazattal, 65 nem ellenében szavazta meg a törvényjavaslatot.
A jogszabály előírja a közösségi oldal kínai tulajdonosának, hogy a hatályba lépést követő 6 hónapon belül adja el az Egyesült Államokban működő, 170 millió felhasználóval rendelkező leányvállalatát egy amerikai cégnek, ellenkező esetben annak működését megtiltják.
mert a kínai tulajdonos, a ByteDance nevű technológiai vállalat a kínai kormányzat befolyása alatt áll, és a hatályos kínai törvények értelmében bármikor arra kötelezhetik, hogy átadja felhasználóinak adatait a kínai állam számára.
Az amerikai kongresszus csütörtökön meghallgatta Shou Zi Chew szingapúri vállalkozót, a TikTok videómegosztó applikáció elnök-vezérigazgatóját.
amelynek többségi, demokrata vezetője, Chuck Schumer szerdán annyit mondott, hogy a törvényhozási testület áttekinti majd a törvényt, amint az megérkezik hozzá, ugyanakkor részleteket nem említett, és nem kötelezte el magát amellett, hogy a jogszabályt szavazásra a szenátorok elé terjeszti.
Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnöke szerdán sürgette a szenátust, hogy mielőbb fogadja el a jogszabályt.
Azt mondta, egyetért azzal, hogy a TikTok nemzetbiztonsági fenyegetést hordoz az Egyesült Államok számára, de úgy vélte, hogy ugyanúgy nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Facebook, amely véleménye szerint előnyhöz jutna a kínai közösségi oldal betiltása révén.
Elfogadás esetén a TikTok-törvény hatályba lépését jogi felülvizsgálat is késleltetheti, annak alkotmányosságát a szövetségi Legfelsőbb Bíróság állapíthatja meg.
Egyértelmű bizonyítékok vannak arra, hogy a TikTok visszaél az adatokkal, és veszélyt jelent a nemzetbiztonságra – jelentette ki a román Nemzeti Hírközlési Hatóság (ANCOM) alelnöke, Pavel Popescu.
A ByteDance vállalat tiltakozását fejezte ki a törvényjavaslat miatt, amely szerinte nem szól másról, mint a betiltásról. Szerdán az alsóházi elfogadást követően kiadott közleményében a vállalat szóvivője reményét fejezte ki, hogy a szenátus figyelembe veszi mintegy 170 millió felhasználó és 7 millió amerikai kisvállalkozás érdekét.
A kínai közösségi videóalkalmazás használata az amerikai kormányzati eszközökön már jelenleg is tilos, ahogy számos szövetségi állam kormányzatának informatikai eszközein sem engedélyezett a TikTok.
Az Európai Bizottság csütörtökön információkérésre vonatkozó megkeresését küldött az TikToknak és a YouTube-nak, felkérve a vállalatokat, hogy adjanak tájékoztatást milyen intézkedéseket hoztak a kiskorúak védelme érdekében.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!