Nagy-Britanniában a héten kezdődik a koronavírus elleni oltóanyag emberi tesztelése

Nagy-Britanniában a héten kezdődik a koronavírus elleni oltóanyag emberi tesztelése

Képünk illusztráció

Fotó: Sóki Tamás/MTI

Oltóanyagot fejlesztett ki az Oxfordi Egyetem az új típusú koronavírus ellen, a vakcina emberi tesztelése a héten kezdődik – jelentette be kedden a brit egészségügyi miniszter.

MTI

2020. április 21., 22:162020. április 21., 22:16

2020. április 21., 22:322020. április 21., 22:32

Matt Hancock a Downing Streeten tartott szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatón elmondta, hogy az oltóanyagot csütörtöktől kezdik kipróbálni önkéntes jelentkezőkön. Hozzátette: új oltóanyagok kidolgozása rendszerint éveket vesz igénybe, ám ezúttal néhány hónap alatt sikerült kifejleszteni a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinát. Hancock nem tett utalást arra, hogy az oltás mikortól lesz tömegesen alkalmazható, csak annyit mondott, a héten az oltóanyag próbaidőszaka kezdődik.

Elmondta: az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik a vakcina kifejlesztésén.

Az egészségügyi miniszter közölte: a két egyetemnek a kormány 42,5 millió fontot juttat a klinikai próbák finanszírozására. Hancock szerint a brit kormány meggyőződése, hogy az oltás a legjobb eszköz a koronavírus leküzdésére. Közölte, hogy a két egyetem vakcinafejlesztési programja ígéretes és gyors ütemben halad, és ehhez a kormány minden lehetséges támogatást megad. „Annak, hogy mi lehetünk az első ország a világon, amelyik sikeres oltóanyagot fejleszt ki, olyan óriási előnyei vannak, hogy én ezért hajlandó vagyok mindent megadni” – fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

A kedden ismertetett legújabb statisztika szerint az elmúlt 24 órában a brit hatóságokhoz 823 olyan halálesetről érkezett bejelentés, amelyet a Covid-19 járvány okozott. Egy nappal korábban a brit kórházak 449, két napja 596, három napja 888 koronavírus-fertőzött beteg haláláról számoltak be. A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én rögzítették. Azóta jelentős napi ingadozásokkal, de a hosszabb távú gráfok görbéjét nézve stabilizálódott, illetve csökkent a napi halálozási szám. A hétfőn ismertetett 449 haláleset a halálozások számának legalacsonyabb napi növekedése volt az utóbbi két hétben.

Galéria

Matt Hanckok egészségügyi miniszter mindent megadna a brit vakcináért

Fotó: Matt Hanckok/Facebook

A brit egészségügyi minisztérium keddi tájékoztatása szerint Nagy-Britanniában eddig 17 337-en haltak meg a Covid-19 betegségben. Az ismertetés szerint a szűréssel újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 4301-gyel emelkedett. Egy nappal korábban 4676, két napja 5850, három nappal ezelőtt 5526 új fertőzésről számoltak be a brit hatóságok. A kedden jelentett 4301 fős legutóbbi napi esetszám-emelkedés hetek óta a legalacsonyabb. Nagy-Britanniában keddig 535 342 szűrővizsgálatot végeztek és 129 044 emberről állapították meg, hogy megfertőződött az új koronavírussal.

Boris Johnson miniszterelnök, aki szintén átesett a Covid-19 betegségen és három napig intenzív osztályon is kezelték, továbbra is Chequersben, a brit kormányfők angliai pihenőhelyén lábadozik, és hivatalosan még nem állt munkába. A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint azonban kedden már telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Johnson és Trump egyetértett abban, hogy összehangolt nemzetközi lépéseket kell tenni a Covid-19 járvány ellen, bevonva a hét vezető ipari hatalom (G7) csoportját is, amelynek jelenleg az Egyesült Államok az elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 16., kedd

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt

Irán „mind ez idáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt” adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában.

Irán „eddig soha nem látott fegyverekkel” fenyegeti Izraelt
2024. április 16., kedd

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést

Terrorcselekménynek minősítette az ausztrál rendőrség kedden azt a késes támadást, amelyet előző nap követtek el egy sydney-i asszír keresztény templomban, és bejelentették a feltételezett elkövető, egy 16 éves fiú őrizetbe vételét is.

A vallási szélsőségesség jegyében elkövetett terrorcselekményként kezelik a hétfői sydney-i késelést
2024. április 16., kedd

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban

Kigyulladt a dán főváros egykori tőzsdéjének történelmi épülete, a hatóságok a környező utcákat lezárták – közölte a dán rendőrség kedden az X közösségi oldalon.

Hatalmas lángokkal ég egy 400 éves történelmi épület a dán fővárosban
2024. április 16., kedd

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik

New Yorkban második napjába lép kedden Donald Trump volt amerikai elnök büntetőperének tárgyalása, folytatódik az esküdtek kiválasztásának folyamata.

A demokraták politikai beavatkozásának tartja Trump az ellene zajló pert, amelyben az esküdtek kiválasztása zajlik
2024. április 16., kedd

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította a nyugati szövetségeseket, hogy ugyanúgy védjék meg Ukrajnát, mint ahogyan a közelmúltbeli iráni támadástól megvédték Izraelt.

Zelenszkij: ugyanúgy védje meg Ukrajnát a Nyugat, ahogy Izraelt megvédte – London szerint ez veszélyes lenne
2024. április 16., kedd

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra

Irán Izrael elleni támadására „válaszlépéseket fogunk tenni” – szögezte le az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy hétfőn.

Izrael: válaszolni fogunk az iráni támadásra
2024. április 15., hétfő

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre

Irán „visszafogottságot tanúsított” az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz – jelentette ki hétfőn az iráni külügyi szóvivő.

Irán „visszafogottságnak” tekinti, hogy több mint háromszáz rakétát és drónt lőtt ki Izraelre
2024. április 15., hétfő

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot

Késes támadást jelentettek Sydney egyik templomából hétfőn, többen megsebesültek, köztük egy pap is – közölték a helyi hatóságok.

Újabb késes támadás Sydney-ben: szertartás közben szúrtak meg többször is egy papot
2024. április 15., hétfő

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében

Romániában állomásozó harci gépek is részt vettek a hétvégi akcióban, amely során nyugati hadseregek is besegítettek Izraelnek az Irán által kilőtt rakéták és drónok ártalmatlanná tételében.

Romániában állomásozó vadászgépek is részt vettek az Izrael elleni iráni támadás visszaverésében
2024. április 15., hétfő

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után

Izraelben hétfőn újra megnyithatják kapuikat az oktatási intézmények a vasárnap hajnali iráni drón- és rakétatámadás után.

Kezd visszatérni Izraelben az élet a normális kerékvágásba az iráni támadás után