Képünk illusztráció
Fotó: NATO/Facebook
Nagy-Britannia fontolóra vette katonai jelenlétének komoly mértékű növelését az európai kontinensen, mindenekelőtt Kelet-Európában – közölte vasárnap a Downing Street. A londoni miniszterelnöki hivatal szerint ennek célja az európai határok megerősítése lenne „a fokozódó orosz agresszióval szemben”.
2022. január 30., 10:102022. január 30., 10:10
A tájékoztatás nem pontosítja, hogy a brit kormány összesen hány katona európai telepítésének felajánlását tervezi. Johnson hivatala azonban egyenes utalást tett arra, hogy a csapaterősítés a Baltikumra összpontosítana: London a vasárnap ismertetett tervek szerint mérlegeli az Észtországban állomásozó brit katonai kontingens létszámának kétszeresére emelését és védelmi fegyverzetet is küldene a balti köztársaságba.
Nagy-Britannia jelenleg több mint 900 katonát állomásoztat Észtországban.
Boris Johnson a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában hangsúlyozta: a fontolóra vett intézkedéscsomaggal
A brit miniszterelnök közölte: elrendelte, hogy a brit fegyveres erők készüljenek fel alakulatok kivezénylésére Európa egész területére már a jövő héttől, hogy Nagy-Britannia képes legyen szárazföldi, tengeri és légi támogatást nyújtani NATO-szövetségeseinek.
A Downing Street vasárnapi tájékoztatása szerint London kormánytisztviselőket küld Brüsszelbe a jövő héten azzal a feladattal, hogy véglegesítsék a NATO-val a segítségnyújtási felajánlás részleteit.
Oroszország nem akar háborút, de nem hagyja, hogy semmibe vegyék biztonsági érdekeit – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken, négy orosz rádióadónak nyilatkozva.
hogy hangot adjon annak a véleményének: az elrettentés és a diplomácia elegyének sikeres alkalmazása nélkül több ezer emberélet veszhet oda Oroszországban és Ukrajnában egyaránt.
A brit kormányfő szerint ha Vlagyimir Putyin orosz elnök a vérontás és a rombolás útját választja, az tragédia lenne Európa számára.
A Downing Street nem közölte, hogy Boris Johnson mely országokba látogat a következő napokban, de azt bejelentette, hogy Ben Wallace brit védelmi miniszter a héten – Johnson nevében – felkeresi Magyarországot, Szlovéniát és Horvátországot.
Az Egyesült Államok kész szövetségeseivel és partnereivel együtt határozottan reagálni, ha Oroszország tovább támadja Ukrajnát – erősítette meg Joe Biden amerikai elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott telefonbeszélgetése alkalmával.
Mindeközben a brit külügyminisztérium hétfőn várhatóan bejelenti szankciós keretrendszerének megerősítését, hogy a szankciókkal Oroszország stratégiai és pénzügyi érdekeltségeit is célba lehessen venni. Erre Liz Truss külügyminiszter is tett már utalást egy minap előadásában, kijelentve: az Ukrajna elleni esetleges orosz katonai akció következményei között olyan összehangolt szankciók is lennének, amelyek az orosz pénzügyi rendszert érintenék.
Az európai utak, hidak és vasutak nem alkalmasak a harckocsik, csapatok és katonai ellátmányok gyors szállítására a kontinensen egy Oroszországgal vívott háború esetén – figyelmeztetett az európai közlekedési biztos.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn üdvözölte Donald Trump amerikai elnök eltökéltségét, aki súlyosabb szankciók kilátásba helyezésével „10-12 napos” határidőt szabott meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai háború megállítására.
A Hamásznak le kell tennie a fegyvert és át kell adnia a Gázai övezet feletti ellenőrzést – jelentette ki Mohammad Musztafa, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke hétfőn.
Több embert megölt, majd öngyilkos lett egy fegyveres New Yorkban egy irodaházként működő belvárosi felhőkarcolóban hétfőn.
A Temu kínai online áruház megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) azáltal, hogy nem megfelelően mérte fel az illegális termékek terjedéséből fakadó kockázatokat saját platformján.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
Újra stabilitást hoz, és megnyitja az utat a stratégiai együttműködés előtt – értékelte Maros Sefcovic, az Európai Bizottság alelnöke hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján a Skóciában vasárnap véglegesített kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szerint fennállhat a bűnvádi eljárás és vádemelés esélye Hillary Clinton volt elnökjelölt külügyminiszter, valamint a CIA és az FBI korábbi vezetőivel szemben.
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Harcosok órája címmel indult online műsorban.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetett, hogy a Gázai övezetben az alultápláltság „riasztó szintet” ért el, és az arányok „veszélyes pályára” álltak, miközben újraindult a segélyszállítmányok légi úton történő célba juttatása.
szóljon hozzá!