Figyelmeztetés. Az Abraham Lincoln repülőgéphordozó is a térségbe érkezik
Fotó: Amerikai haditengerészet
Az Egyesült Államok egy szélesebb regionális háború megelőzését és a közel-keleti helyzet enyhítését tekinti elsődleges céljának a térségben állomásozó csapatainak átcsoportosításával, illetve megerősítésével – jelentette ki kedden az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
2024. augusztus 14., 09:312024. augusztus 14., 09:31
Pat Ryder vezérőrnagy sajtóértekezletén megerősítette, hogy az Abraham Lincoln repülőgép-hordozó vezette haditengerészeti raj gyorsított ütemben a közel-keleti térségért felelős amerikai Központi Parancsokság fennhatósága alá tartozó térségbe tart, ahogy a Georgia atommeghajtású tengeralattjáró is.
A Pentagon sajtótitkára az amerikai lépések hátteréről elmondta, hogy
Elmondta, hogy a szélesebb háború megelőzése és a feszültség csökkentése mellett az amerikai erők célja a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok védelme, valamint megismételte, hogy az amerikai katonai jelenlét Izrael védelmének erősítését is szolgálja egy esetleges iráni megtorló támadás esetén.
A gázai segélyekkel kapcsolatban Pat Ryder elmondta, hogy tengeri úton mintegy 2500 tonna segélyszállítmány vár ciprusi kikötőben elszállításra, vagyis arra, hogy az izraeli Asdód kikötőjén keresztül eljusson a palesztin területre.
A Pentagon szóvivője a csapatok átcsoportosításával kapcsolatban kijelentette, hogy az amerikai haderő képes „akkor és oda erősítést küldeni, amikor és ahol szükséges”, ugyanakkor hozzátette, hogy az Egyesült Államok elsődleges figyelme az indiai- és csendes-óceáni térségen van, amit mutat erőinek elhelyezkedése is.
A múlt héten Irakban ellenséges fegyveresek támadásában megsebesült amerikai katonák állapotával kapcsolatban beszámolt arról, hogy összesen 8 emberről volt szó, de közülük többen már visszatérhettek szolgálati helyükre, és senki nem sebesült meg életveszélyesen. Megismételte, hogy
Szintén kedden Vedant Patel, a külügyminisztérium szóvivőhelyettese arról beszélt újságírók előtt, hogy az Egyesült Államok közvetítők útján próbálja eljuttatni Irán felé azt az üzenetét, hogy nem válna előnyére senkinek sem egy Izrael elleni megtorló csapás.
A Hamász egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint elutasította a hét elején benyújtott izraeli tűzszüneti javaslatot, és helyette egy „átfogó” javaslatot kért a háború befejezésére.
Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Egy fiatal férfi csütörtökön két embert megölt, négy másikat pedig megsebesített a Floridai Állami Egyetemen, mielőtt a rendőrök lelőtték és kórházba szállították – közölték a hatóságok.
Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.
Izrael védelmi minisztere kijelentette, hogy az izraeli csapatok a háború befejezése után is a Gázai övezet jelentős területeinek elfoglalásával létrehozott úgynevezett biztonsági zónákban maradnak.
Az Európai Unió fontolgatja, hogy „katonai tanácsadókat” küldjön Ukrajnába, hogy megszervezzék az ukrán hadsereg kiképzését – közölte Anitta Hipper, az Európai Bizottság szóvivője szerdán egy brüsszeli sajtótájékoztatón.
A párizsi ítélőtábla döntése nyomán szerdán szabadon engedték a francia fővárosban múlt héten letartóztatott Pál Fülöp herceget, akinek a kiadását kérik a román hatóságok – számolt be az AFP.
Ismét útra kelnek a Kárpát-medencei magyar diákok a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Rákóczi Szövetség támogatásával.
Robert Fico szlovák miniszterelnök az X-oldalán bejelentette: annak ellenére is részt vesz a május 9-i moszkvai orosz katonai ünnepségeken, hogy Kaja Kallas, az EU főképviselője felszólította az uniós tagállami vezetőket: ne vegyenek részt az eseményen.
szóljon hozzá!