Nem mindenki antiszemita, aki Soros-ellenes
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija azt mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában, hogy nem tud olyan nemzetközileg elfogadott normáról, amely szerint a „sorosozás" antiszemita beszédnek számítana.
2017. május 12., 09:492017. május 12., 09:49
2017. május 12., 09:502017. május 12., 09:50
Köves Slomó a magyar származású amerikai milliárdos Soros György bírálatára utalt. A vezető rabbi megemlítette, Magyarországon a friss összegzések szerint a lakosság 64 százalékában nincsen antiszemita attitűd, míg 20 százaléknyian szélsőségesen, 16 százaléknyian visszafogottan antiszemiták.
Köves Slomó szerint a zsidó közösség számára az az elsődleges szempont, hogy biztonságban tudják megélni az identitásukat, „legyen ez a biztonság fizikai biztonság, jogbiztonság vagy akár a szellemi, lelki jólét biztosítása".
A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
Autóból az utcán tartózkodókra nyitott tüzet egy fegyveres Chicagóban, négyen meghaltak, és 14-en megsebesültek – közölték az amerikai nagyváros hatóságai csütörtökön.
Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF
A Hamász nyitott a gázai tűzszünetre, de egyelőre nemet mondott az Egyesült Államok által támogatott fegyvernyugvási tervre, mivel a születendő megállapodásnak a háború teljes lezárását kell eredményeznie – közölte az iszlamista fegyveres szervezet.
szóljon hozzá!