Emmanuel Macron: ambiciózusan, de éberséggel fogok együtt dolgozni Melonival

Már hivatalba lépése napján találkozott Macronnal Giorgia Meloni •  Fotó: Twitter/Emmanuel Macron

Már hivatalba lépése napján találkozott Macronnal Giorgia Meloni

Fotó: Twitter/Emmanuel Macron

Giorgia Meloni, a vasárnap reggel hivatalba lépett olasz miniszterelnök még aznap este találkozott Rómában Emmanuel Macron francia elnökkel első magas szintű nemzetközi megbeszélésén, aki azt ígérte Meloninak, hogy ambiciózusan, de éberséggel fog vele együtt dolgozni.

MTI

2022. október 24., 10:022022. október 24., 10:02

A párizsi Elysée-palota a találkozó végéig nem adott tájékoztatást a megbeszélésekről, amely Róma belvárosában, a sajtótól elzárva zajlott, és valamivel több mint egy óráig tartott.

Idézet
Európaiként, szomszédos országként, baráti népként, Olaszországgal folytatnunk kell a megkezdett munkát.

Párbeszéddel és nagyratörő célokkal együtt sikeresek leszünk, ezzel tartozunk a fiataljainknak és népeinknek” – fogalmazott a francia államfő Twitter-üzenetében, amelyet az új olasz kormányfővel folytatott tárgyalásán készült fényképpel illusztrált.

Közvetlenül előtte olasz nyelven írt, „Köszönjük, Mario!” szövegű Twitter-üzenetében Macron kifejezte háláját az előző olasz kormányfőnek, Mario Draghinak, akivel a francia elnök szoros munkakapcsolatot ápolt.

Ezzel a fotóval köszönte meg Macron Draghi munkáját •  Fotó: Twitter/Emmanuel Macron Galéria

Ezzel a fotóval köszönte meg Macron Draghi munkáját

Fotó: Twitter/Emmanuel Macron

Az Elysée-palota közleménye szerint Macron elnök gratulált az olasz kormányfőnek a pragmatikus és építő jellegű, de egyúttal őszinte hangvételű megbeszélésen.

Az olasz miniszterelnököt tettein keresztül fogja megítélni a köztársasági elnök, aki éberséggel és konkrét elvárásokkal fogja követni a munkáját – húzta alá a francia elnöki hivatal közleménye, miután Párizs előzetesen már a jogállamiság tiszteletére szólította fel az olasz parlamenti választások győztesét.

Róma szerint a szívélyes és eredményes találkozó középpontjában az energiaárak emelkedésének megfékezésére irányuló gyors és közös, európai válaszadás szükségessége, Ukrajna támogatása és a bevándorlási hullám kezelése álltak.

A két politikus kifejezte együttműködési szándékát a közös, európai szintű problémák megoldása területén, a nemzeti érdekek kölcsönös tiszteletben tartása mellett

– zárult az olasz miniszterelnöki hivatal közleménye. Emmanuel Macron olaszországi látogatása során vasárnap előadást tartott a békéről, hétfőn délelőtt pedig Ferenc pápa fogadja audiencián.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében

XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében „valódi és tartós békére” szólított Ukrajnában, tűzszünetre a Gázai övezetben.

Békére szólított fel XIV. Leó pápa első vasárnapi üzenetében
2025. május 11., vasárnap

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt

Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.

Tömegszerencsétlenség Srí Lankán: szakadékba zuhant egy busz, legalább 21 ember meghalt
2025. május 11., vasárnap

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
2025. május 11., vasárnap

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól

Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.

Archív fotók láthatóak XIV. Leóról és korábbi pápákkal való találkozásairól
2025. május 10., szombat

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával

Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.

XIV. Leó 2023-ban Prevost érsekként Magyarországon járt Ferenc pápával
2025. május 10., szombat

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak

Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.

Zelenszkij harmincnapos tűzszünetet jelentett be, Moszkvának ultimátumot adtak
2025. május 10., szombat

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán

Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.

Teljes és azonnali tűzszünetet kötött India és Pakisztán
2025. május 10., szombat

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét

Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.

Románia felé kellett kerülnie a Moszkvába tartó Ficónak, miután a litvánok nem engedték átrepülni a gépét
2025. május 09., péntek

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
2025. május 09., péntek

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról

Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.

Közösen emlékeztek meg az uniós intézményvezetők a Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról