A katalán parlament
Fotó: A katalán parlament Facebook-oldala
Lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezi a spanyol állami főügyész a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.
2017. október 30., 14:012017. október 30., 14:01
2017. október 30., 15:212017. október 30., 15:21
José Manuel Maza hétfőn Madridban tartott sajtótájékoztatóján döntését azzal indokolta, hogy a katalán parlamentben múlt pénteken elfogadták a „Katalán Köztársaság” függetlenségét kinyilvánító javaslatot.
– hangsúlyozta a katalán kormánytagokkal kapcsolatban a főügyész. Hozzátette: mivel tisztségükből már felmentették őket, a keresetet velük szemben a spanyol központi büntetőbírósághoz nyújtják be.
A feloszlatott katalán parlament hét elnökségi tagja közül azokat érinti az állami főügyész bejelentése, akik döntéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a katalán törvényhozás elé kerülhessenek a függetlenségi folyamat előrehaladását célzó javaslatok. Velük szemben a legfelsőbb bíróság folytathat eljárást, mivel ők december 21-ig, az előrehozott katalán parlamenti választásokig formálisan hivatalban maradnak. José Manuel Maza rövid nyilatkozatából az is kiderült, hogy az érintettekkel szembeni esetleges kényszerintézkedésekről majd a bíróságok döntenek az eljárás során.
Lázadás bűncselekménye miatt Spanyolországban utoljára az 1981-es katonai puccskísérletben részt vevő csendőrtiszteket ítélték el, akik behatoltak a parlamentbe, és túszul ejtették az ott tartózkodó képviselőket.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
szóljon hozzá!