Pásztor István pártelnök pénteken Belgrádban tárgyalást folytatott Aleksandar Vucic szerb államfővel
Fotó: Facebook/Pásztor István
Ismét kormányzati szerepvállalásra készül a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – hangsúlyozta Pásztor István pártelnök pénteken Belgrádban, miután tárgyalást folytatott Aleksandar Vucic szerb államfővel.
2022. július 15., 15:482022. július 15., 15:48
A legnagyobb délvidéki magyar párt ismét a kormánykoalíció része lesz, és az előző évekhez hasonlóan ezúttal is államtitkári szinten kíván részt venni az új kabinet munkájában – húzta alá a VMSZ elnöke.
Előbb a nemzeti kisebbségek pártjainak képviselőivel tárgyalt, majd a nagyobb pártok, koalíciók, listák tagjaival. Az ellenzékből többen jelezték, hogy nem kívánnak megjelenni a találkozón.
A szerb köztársasági elnök és a VMSZ képviselőinek a találkozóját követően Pásztor István elmondta: egyelőre nem tudni, ki csatlakozik még a kormánykoalícióhoz, a VMSZ azonban az utóbbi nyolc évhez hasonlóan most is a Szerb Haladó Párt partnere marad.
Továbbra is az egészségügy, az oktatás, a pénzügy, a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az építésügy és a közigazgatás területén szeretnének kormányzati pozíciót, mert ezek azok a témakörök, amelyek a legfontosabbak a magyar közösség számára.
Pásztor István, a VMSZ elnöke
Fotó: Facebook/Pásztor István
Pásztor István biztosította a szerb elnököt arról is: számíthat a VMSZ támogatására minden olyan területen, amely az ország szuverenitásának megőrzését célozza.
„Azt gondoljuk, hogy a szuverenitás feláldozása azt jelentené, hogy mindenünket feláldozzuk. Nincs az a nyomásgyakorlás, amelynek engedni kell” – hangsúlyozta a pártelnök.
„Az a szankciós politika, amelyet az Európai Unió bevezetett, az az EU térden lövése saját maga részéről. (...) Ebbe az őrületbe nekünk nem szabad belemennünk, ezt az őrületes nyomást nekünk ki kell bírnunk. (.)
– részletezte Pásztor István, aki elmondta, hogy Szerbia ebben az egészben csak szemlélő, és „ennél többet nem is szabad, hogy vállaljon, illetve ennél nagyobb terhet nem is szabad, hogy ráruházzanak”.
A parlamenti választási folyamat jelentősen elhúzódott Szerbiában, mert a voksolást az egyik szavazóhelyen ötször kellett megismételni, így a végleges eredményeket csak július 5-én tették közzé. A szerbiai törvények szerint a végleges eredmények kihirdetését követően 30 nap áll rendelkezésre arra, hogy megalakuljon a parlament, a képviselők eskütétele után pedig 90 nap van arra, hogy a kormány is felálljon.
A választási bizottság végleges eredményei alapján a parlamenti választást jobbközép Szerb Haladó Párt nyerte meg, így a következő időszakban 120 képviselője lesz a 250 fős belgrádi törvényhozásban. A második helyen az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista végzett, amelynek 38 képviselője került be a parlamentbe. A harmadik pedig az eddigi kisebb kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 31 mandátummal.
A választási bizottság végleges eredményei alapján a parlamentbe bekerült még a Remény koalíció (15 mandátum), a Muszáj koalíció (13 mandátum), valamint a Fogadalomtevők Szerb Pártja és a Dveri Mozgalom (10–10 mandátum).
Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője került be a törvényhozásba. A Vajdasági Magyar Szövetségnek öt politikusa ülhet be a parlamenti patkóba.
A választás éjszakáján Aleksandar Vucic közölte: pártja a VMSZ-szel szeretne kormányt alakítani. Elnöki eskütételekor a politikus ezt megismételte, hozzátéve: azt szeretné, hogy az új kormányban komoly helyet kapjanak a nemzeti kisebbségek.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
szóljon hozzá!