Dr. Karikó Katalin folytatni akarja a munkáját, mert „nagyon sok ember szenved még”
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Karikó Katalin kutatásaival beírta nevét az orvostudomány történetébe, így nem volt kérdés, hogy a legmagasabb szakmai díjjal jutalmazzuk munkásságát – mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, miután Semmelweis Ignác-díjat adományozott a biokémikusnak, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiája szabadalmaztatójának.
2021. május 25., 13:072021. május 25., 13:07
2021. május 25., 13:182021. május 25., 13:18
Kásler Miklós, párhuzamot vonva Semmelweis Ignác és Karikó Katalin életpályája és munkássága között, azt mondta: Semmelweis Ignácéhoz hasonló tudománytörténeti értékű az a gondolat, amit a kutatónő fogalmazott meg évtizedekkel ezelőtt.
Mint mondta, Semmelweis megfigyelt egy jelenséget, egy klinikai tünetegyüttest, azt összevetette a patológiai lelettel, és megszületett a gondolat, ami a kettő között összefüggést fedezett fel, és magyarázattal szolgált. Minden szó, amit akkor Semmelweis Ignác leírt, máig igaz – emelte ki.
– hangoztatta a miniszter.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Kásler Miklós kitért arra, hogy Semmelweis munkásságát hosszú időn keresztül nem ismerték el, és Karikó Katalin sem tudta könnyen újszerű tudományos gondolatmenetét megvalósítani.
A miniszter megköszönve a kutatónő eddigi munkáját azt mondta,
Karikó Katalin úgy fogalmazott, megtiszteltetés, hogy a díjat átveheti.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Munkáját folytatni fogja, mert szükség van arra, hogy azokra a betegségekre is gyógymódot találjanak, amelyeket eddig a koronavírus-járvány miatt „félretoltak”, mert nagyon sok ember szenved még. A biokémikus szerint most, hogy van vakcina a vírussal szemben, az emberek felszabadulhatnak, összejöhetnek, és reméli, hogy legközelebb a különböző sport- és irodalmi eseményekről fognak beszélni, nem pedig a vakcináról és róla. Hozzátette: öröm volt egy hónapig Magyarországon lenni, találkozni ismerősökkel, munkatársakkal.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!