Nyomásgyakorlás. Kanada miniszterelnöke bejelentette, országa szeptemberben elismeri a palesztin államot
Fotó: Facebook/Mark Carney
Kanada szeptemberben elismeri a palesztin államot – jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök szerdán újságíróknak.
2025. július 31., 09:322025. július 31., 09:32
Kanada
– mondta Carney a CNN szerint.
A lépés Franciaország hasonló bejelentését követi, amely szerint szeptemberben elismeri a palesztin államot, valamint az Egyesült Királyságét, amely azzal fenyegetőzik, hogy szintén elismeri Palesztinát, ha Izrael nem teljesíti a feltételeket, amelyek között szerepel a gázai tűzszünet elfogadása is.
„Kanada a 80. ENSZ-közgyűlésen szándékozik elismerni a Palesztin Államot” – mondta Carney.
Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta kedden az izraeli külügyminisztérium az X-en.
„Azért szándékozunk így tenni, mert a Palesztin Hatóság elkötelezte magát a nagyon szükséges reformok végrehajtása mellett.”
„(Abbász) elkötelezte magát amellett is, hogy nem militarizálja a palesztin államot” – tette hozzá Carney.
Kanada döntése akkor született, amikor a nemzetközi figyelem újra a gázai háborúra irányul, különösen az Izrael által a humanitárius segélyek blokádjával okozott éhínségre.
„Kanada mindig is határozottan támogatni fogja Izrael létezését független államként a Közel-Keleten, amely békében és biztonságban él” – mondta Carney.
Carney bejelentése azt követően történt, hogy a kanadai vezető kedden beszélt Keir Starmer brit miniszterelnökkel Gázáról, amit Carney szerdán említett.
Carney irodájának közleménye szerint a két politikus telefonbeszélgetése során „a Gázában gyorsan fokozódó humanitárius katasztrófáról, valamint az Egyesült Királyság palesztin állam elismeréséről szóló nyilatkozatáról” tárgyalt.
„A kanadai kormány jelenlegi álláspontjának megváltozása jutalom a Hamásznak, és károsítja a gázai tűzszünet és a túszok szabadon bocsátása kereteinek kialakítására irányuló erőfeszítéseket” – szögezte le a minisztérium.
„Legyen egyértelmű: Izrael nem hajlik meg a vele szemben folytatott torz nemzetközi nyomáskampány előtt” – írta Iddo Moed, Izrael kanadai nagykövete az X-en közzétett bejegyzésében.
– tette hozzá.
Izrael és az Egyesült Államok korábban is bírálta Franciaország és az Egyesült Királyság lépését, mondván, hogy az jutalmazza a Hamászt.
A múlt hónapban Kanada csatlakozott az Egyesült Királysághoz, Norvégiához, Új-Zélandhoz és Ausztráliához, és szankciókat vezetett be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormányának két radikális jobboldali minisztere ellen.
„Határozottan elkötelezettek vagyunk a kétállami megoldás mellett, amely az egyetlen módja annak, hogy garantáljuk az izraeliek és a palesztinok biztonságát és méltóságát, és biztosítsuk a régió hosszú távú stabilitását, de ezt veszélyezteti a szélsőséges telepesek erőszakossága és a telepek terjeszkedése” – áll az öt ország közös nyilatkozatában.
A palesztin állam elismeréséről szóló legújabb nyilatkozat akkor született, amikor a gázai éhínség és a segélyekhez való hozzáférés nehézségei továbbra is sújtják az enklávét.
Szerdán az izraeli hadsereg közölte, hogy csapatai figyelmeztető lövéseket adtak le Gáza északi részén, miután hírek érkeztek arról, hogy több tucat segélyt kereső ember halt meg a térségben.
Az IDF közölte, hogy nincs tudomása áldozatokról, és hogy az eset körülményeit vizsgálják.
A fasiszta propaganda elleni törvény hatályba lépésének halogatása a holokauszt tagadását és a háborús bűnösök rehabilitációját ösztönözheti – figyelmeztetett a Zsidó Világkongresszus elnöke, Ronald S. Lauder csütörtökön.
A gázai helyzetről tárgyalt Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti különmegbízottja Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel csütörtökön Jeruzsálemben – jelentette a kormányfő hivatala.
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy külföldi megbízottja, Steve Witkoff a következő napokban Oroszországba utazik, mivel az elnök az ukrajnai konfliktus befejezését szorgalmazza.
A nemzetközi vonatjáratokat is érintik a budapesti Keleti pályaudvar felújítása miatti forgalmi változások – hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a román vasúttársaság (CFR) a Magyar Államvasutak (MÁV) tájékoztatására hivatkozva.
Az ukrán parlament csütörtöki, jelentős nemzetközi figyelem övezte ülésén elfogadta a két legfontosabb korrupcióellenes szerv függetlenségét visszaállító törvényjavaslatot.
Nem hagyta szó nélkül Donald Trump amerikai elnök, hogy Dmitrij Mevdegyev, az orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője, volt elnök és miniszterelnök háborúval fenyegette az Egyesült Államokat.
Az orosz gazdaság sikeres a nyugati szankciók dacára, mondhatni, az ország már immunis lett az ilyen korlátozásokkal szemben – jelentette ki szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov.
Internetes agresszió gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy 48 éves debreceni nő ellen, aki a közösségi médiában, nyilvános bejegyzés alatt fenyegető kommentet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Donald Trump amerikai elnök kedden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „10 nap múlva” vámokat és egyéb intézkedéseket fog bevezetni Oroszország ellen, ha Moszkva nem mutat előrelépést az Ukrajnában több mint három éve dúló háború befejezése felé.
Heves földrengés következett be a Csendes-óceán partján fekvő orosz Kamcsatka-félszigeten, a földmozgás miatt cunamiriadót rendeltek el az óceán partjai mentén.
szóljon hozzá!