Tisztogatás. Izrael szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó Libanonban
Fotó: Izraeli Védelmi Erők
Az izraeli hadsereg kedd hajnalban bejelentette, hogy korlátozott katonai műveleteket indított Libanonban, az izraeli határ mentén.
2024. október 01., 08:322024. október 01., 08:32
2024. október 01., 11:552024. október 01., 11:55
A hadsereg közleménye szerint az ország déli részén végrehajtott műveletekben a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezethez tartozó célpontokat támadnak. Az X közösségi felületen közzétett tájékoztatás szerint pontos felderítési információkon alapuló, célzott szárazföldi razziákról van szó. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják – tették hozzá.
– áll a közleményben.
Megerősítették azt is, hogy
Izrael már az elmúlt két hétben rendszeres légitámadásokat indított az Irán támogatását élvező Hezbollah ellen Libanonban. Joáv Galant védelmi miniszter hétfőn jelezte, hogy hamarosan megkezdődik a Hezbollah elleni „háború következő szakasza”, amely lehetővé teszi az észak-izraeliek hazaköltözését.
Nemzetközi hírügynökségek egybehangzó jelentései alapján az izraeli hadsereg megkezdte a szárazföldi támadást Libanonban hétfő este, tüzérségi tűz alá véve az arab állam déli határa mentén fekvő városokat.
Az izraeli hadsereg szóvivője hétfő este megerősítette, hogy a határhoz legközelebb eső három izraeli települést zárt katonai területnek minősítették. Az amerikai külügyminisztérium nem sokkal a hivatalos izraeli közlés előtt beszámolt arról, hogy Izrael korlátozott hadműveletekről tájékoztatta libanoni területen.
Hétfő este véget ért a biztonsági kabinet ülése, utána Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy kisebb testülettel egyeztetett a tel-avivi katonai főhadiszálláson lévő irodájában.
„A harcosok úgy érezték magukat, mint az oroszlánok a ketrecben.
– nyilatkozta a ynet nevű izraeli hírportálnak egy magas rangú, meg nem nevezett tiszt. Az IDF vezetői hangsúlyozták, hogy a libanoni hadművelet összetettebb lesz, mint az iszlamista Hamász terrorszervezet elleni volt a Gázai övezetben.
„Megértjük, hogy az izraeliek korlátozott műveleteket hajtanak végre a Hezbollah infrastruktúrájának megsemmisítésére, amelyet izraeli állampolgárok fenyegetésére használhatnak. Ez összhangban van Izrael azon jogával, hogy megvédje állampolgárait és biztonságosan hazajuttassa a civileket otthonaikba” – mondta hétfőn késő este a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.
„Támogatjuk Izrael jogát, hogy megvédje magát a Hezbollah és minden Irán által támogatott terrorcsoport ellen” – mondta a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.
A szóvivő azonban a továbbiakban figyelmeztetett: „Természetesen tudjuk, hogy a művelet kibővítése kockázatot jelenthet, és ezt továbbra is megvitatjuk az izraeliekkel”.
Amerikai tisztségviselők a CNN-nek elmondták, hogy izraeli kollégáik arról tájékoztatták őket, hogy
De nyilvánosan hangsúlyozták annak lehetőségét, hogy amit az izraeliek jelenleg korlátozott szárazföldi műveletként emlegetnek, az végül kiterjedhet, és hosszabb távú behatolássá válhat.
Joe Biden amerikai elnök a múlt héten egy 21 napos tűzszüneti javaslatot terjesztett elő, amelyet más szövetségesek is támogattak, és amelyet az izraeli miniszterelnök szinte azonnal elutasított.
Eközben
A miniszter az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíció miniszteri ülését megnyitó beszédében Haszan Naszralláh-t „kegyetlen terroristának” nevezte, akinek tevékenysége sok áldozatot szedett, köztük amerikaiakat, izraelieket, valamint libanoni és szíriai civilek haláláért is felelős volt. Része volt abban is, hogy Libanon országként nem tudott előrelépni - tette hozzá.
Antony Blinken ugyanakkor megismételte, hogy
Az Izrael és a palesztin Hamász közti gázai konfliktus kapcsán a külügyminiszter szintén azt hangoztatta, hogy Washington tovább dolgozik egy tűzszünet elérése érdekében, aminek nyomán a túszok kiszabadulnak, és a gázai lakosság helyzete is könnyebbé válik.
Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó britek elszállítására
Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására.
A londoni külügyminisztérium kedd hajnali bejelentése szerint a repülőgép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről.
A tárca szerint az esetleges további charterjáratokról az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd.
A szerdán induló repülőgépre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve 18 évnél fiatalabb gyerekeik szállhatnak fel.
A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra, és ennek elősegítésére bérelt most egy repülőgépet.
A minisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket.
London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra, és az alakulathoz a brit határrendészet és a külügyminisztérium illetékesei is csatlakoztak.
A külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze „lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére”.
A brit légierő legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik.
Nagy-Britannia ezen a támaszponton eddig is jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztatott, emellett a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) felajánlotta a román Belügyminisztérium Veszélyhelyzeti Hivatalának a segítségét – közölte az OKF szóvivője az MTI-vel pénteken.
Donald Trump amerikai elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg szerint jogos Oroszország aggodalma a NATO keleti bővítésével kapcsolatban, és az Egyesült Államok nem szeretné Ukrajnát az Egyesült Államok vezette katonai szövetségben látni.
Az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.
Izrael elfogadta az Egyesült Államok által előkészített gázai tűzszüneti javaslatot – közölte a Fehér Ház szóvivője csütörtökön.
Parajd része a magyar nemzettudatnak, így Magyarország minden segítséget megad a helyieknek a sóbánya elöntése nyomán – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarors
Oroszország „újabb megtévesztő akciót” hajt végre azzal, hogy nem adta át a béke rendezésére vonatkozó javaslatát a Moszkva és Kijev közötti esetleges találkozó előtt – jelentette kiVolodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön.
Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.
Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.
Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.
Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy egyelőre azért nem vezetett be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert úgy véli, hogy elérhető közelségbe kerülhet egy békemegállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.
szóljon hozzá!