Itt a „nagy nap”: Trump fogadja Johannist a Fehér Házban

Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével, valamint Rex Tillerson külügyminiszterrel találkozik pénteken a tengerentúli hivatalos látogatáson tartózkodó Klaus Johannis államfő.

Krónika

2017. június 09., 08:442017. június 09., 08:44

2017. június 09., 11:242017. június 09., 11:24

Románia államfője az első, akit megválasztása után hivatalában fogad az amerikai elnök a kelet-közép-európai vezetők közül. Az eredeti program arról szólt, hogy a közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődő megbeszéléseket követően Johannis Románia washingtoni nagykövetségének székhelyén nyilatkozik a sajtónak. Ehhez képest meglepetésre pénteken bejelentették, hogy a kétoldalú találkozó után Trump és Johannis közös sajtótájékoztatón válaszol az újságírók kérdéseire. 

Klaus Iohannis egy szerdán rendezett fórumon úgy nyilatkozott, hogy az amerikai elnökkel sorra kerülő találkozó Románia lakossága, de az Egyesült Államokban élő román közösség és a két ország vállalkozói közössége számára is pozitív következményekkel jár majd.

Johannis amerikai útja során többször is hangoztatta, hogy Románia az egyik legelhivatottabb szövetségese az Egyesült Államoknak.

Johannis az Egyesült Államok Kongresszusának több tagját is kitüntette csütörtökön, ebből az alkalomból pedig az elnök kijelentette, hogy Románia az USA „lehető legjobb" partnere. „Ezek a kitüntetések elismerésünket és hálánkat fejezik ki azért az elhivatott munkáért, amelyet Önök a stratégiai partnerség elmélyítése érdekében fektetnek be. (...) Ezek a kitüntetések valós szimbólumai az országaink és népeink közötti bizalomnak" – mondta Johannis az amerikai Kongresszusban.

A román államfő hozzátette, a ceremónia jó alkalom a román-amerikai stratégiai partnerség 20. évfordulójának megünneplésére, és arra emlékeztet, hogy a két ország azonos értékek és egymás kölcsönös támogatása mellett kötelezte el magát.

„Románia valóban az Egyesült Államok lehető legjobb partnere" – idézte az Agerpres hírügynökség Johannist, aki az ünnepségen Michael Ray Turnert, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa romániai baráti csoportjának társelnökét, Devin Nunes-t, az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának elnökét, Mike Rogers-t, az amerikai képviselőház stratégiai albizottságának elnökét, valamint Jackie Walorskit és Robert Aderholt-t, a képviselőház romániai baráti csoportjának tagjait tüntette ki. 

A bukaresti elnöki hivatal közleménye emlékeztet, hogy éppen 20 éve indult útjára a két ország közötti stratégiai partnerség, amelynek elmélyítésére és kibővítésére kiváló alkalmat nyújt a két államfő mostani találkozója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot

A gázai háború befejezéséről szóló tárgyalások „nagyon jól haladnak” – jelentette ki hétfőn este Donald Trump amerikai elnök, miután Washingtonban fogadta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.

Netanjahu Nobel-békedíjra jelölte Trumpot
2025. július 08., kedd

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul

Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik, célja a társadalom megosztása, a demokráciába vetett bizalom aláásása – jelentette ki a brüsszeli testület elnöke hétfőn Strasbourgban.

Pfizergate: von der Leyen szerint a román képviselő bizalmatlansági indítványa összeesküvés-elméleteken alapul
2025. július 08., kedd

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy további védelmi fegyvereket tervez küldeni Ukrajnának, miután kormánya a múlt héten leállított bizonyos szállítmányokat.

Trump: további fegyvereket szállítunk Ukrajnának
2025. július 07., hétfő

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet

Az Európai Unió nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, azt minden ország belügyének tekinti – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetemen hétfőn Budapesten.

Szili Katalin: napirenden kell tartani a kisebbségvédelmet
2025. július 07., hétfő

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni

Donald Trump amerikai elnök keményen bírálta korábbi közeli szövetségesét, Elon Muskot, amiért a multimilliárdos új politikai pártot akar indítani.

Trump szerint nevetséges, hogy Musk új pártot akar létrehozni
2025. július 07., hétfő

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra

Izrael az izraeli-iráni tűzszünet óta először mért csapásokat jemeni húszi célpontok ellen, hétfőre virradóra kikötőket és egy erőművet támadott.

Izrael kemény csapást mért az országot rakétákkal támadó húszikra
2025. július 07., hétfő

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak

Drónok támadták meg vasárnap éjjel az orosz fekete-tengeri flottát a Krasznodari területen lévő Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette az Astra orosz portál.

Ukrajna drónokkal támadta az orosz fekete-tengeri flottát, Putyin szerint össznemzeti támogatottsága van a háborúnak
2025. július 06., vasárnap

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét

A Hezbollah nem szándékozik feladni fegyvereit, amíg Izrael nem hagyja el teljes egészében Dél-Libanont, és nem szünteti meg légicsapásait – mondta Náim Kászem, a libanoni síita Hezbollah radikális szervezet vezetője.

Megnevezte a Hezbollah-vezető a fegyverletétel feltételét
2025. július 06., vasárnap

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban

Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.

Hősi halált haltak többen, mikor gyerekeket próbáltak kimenteni az áradó folyóból Texasban
2025. július 05., szombat

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán

Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.

Újabb halálos áldozatok, gyerektábor sok eltűntjét keresik a texasi villámáradások nyomán