Fotó: Praguemorning.cz
Nem javul a járványhelyzet Csehországban: hétfőn 8745 új koronavírus fertőzést mutattak ki a szűrések, ami majdnem ezerrel több, mint egy hete.
2021. február 16., 15:072021. február 16., 15:07
A napi fertőzések száma a múlt hét közepe óta újra folyamatosan emelkedik. A kórházban kezelt covidos betegek száma vasárnaphoz viszonyítva mintegy kétszázzal 5990-re emelkedett, közülük 1130 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok – derül ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján kedden reggel nyilvánosságra hozott adatokból.
A tárca értékelése szerint a csehországi járványhelyzet továbbra is súlyos, a kórházak a teljesítőképességeik határára kerültek, különösen ami az intenzív osztályokat illeti.
A leginkább sújtott és péntek óta lezárt járásokból – Cheb, Sokolov, Trutnov – továbbra is más régiók kórházaiba kell szállítani a betegeket. Telt házat jelentett hétfőn este a Hradec Králové-i kórház is.
A járvány kitörése, tavaly március eleje óta Csehországban 1,1 millió személy kapta meg a fertőzést, közülük 18 430-an meghaltak, a gyógyultak száma 979 ezer.
Csehországban eddig mintegy 400 ezer embert oltottak be, mintegy 130 ezren már a vakcina második adagját is megkapták. A csehek jelenleg csak az Európai Unióban jóváhagyott vakcinákat használják. A gyorsabb oltási tempót a vakcinahiány akadályozza.
Tavaly október eleje óta Csehországban szükségállapot van érvényben, amely február 28-án jár le.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a Magyarországgal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről – jelentette be Szijjártó Péter.
A romániai államfőválasztás második fordulójának napján, május 18-án tartják XIV. Leó pápa beiktatási szertartását. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, helyi idő szerint délelőtt 10 órakor.
Választ kell adni arra, hogy Európa miként fogja kezelni az Ukrajna elleni háborút, ugyanakkor világossá kell tenni, hogy hol áll Európa: mégpedig Ukrajna oldalán – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár Brüsszelben pénteken.
A magyar kormány eddig is az együttműködésre törekedett Romániával, ezután is így lesz – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a román elnökválasztás apropóján.
A krisztusi tanítást képviselő egyház missziójára ott van a legsürgetőbb szükség, ahol a mai társadalom drámái zajlanak az élet értelmének elvesztésétől a család válságáig – mondta homíliájában XIV. Leó pápa.
Új szintre lépett az Ukrajna és Magyarország között a Kárpátalján élő őshonos magyar közösség jogfosztása nyomán kialakult konfliktus: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pénteken azt állította, hogy magyar „kémhálózatot” leplezett le Kárpátalján.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
szóljon hozzá!