Fotó: Pixabay.com
Ingyenes vonatbérletet ad az Európai Unió a fiataloknak, akik egy hónapon keresztül 30 európai országba látogathatnak el a kedvezmény révén.
2018. március 13., 10:282018. március 13., 10:28
2018. március 13., 10:532018. március 13., 10:53
Az Euronews tájékoztatása szerint az Európai Bizottság mintegy 12 millió eurót különített el a programra, ebből 20-30 ezer fiatal kaphat bérletet. Navracsics Tibor oktatási, kulturális, ifjúsági és sportügyekért felelős fideszes uniós biztos a témában azt nyilatkozta:
„Nagyon fontos, hogy segítsünk a fiataloknak szélesíteni a látókörüket azzal, hogy lehetőséget biztosítunk számukra más országok meglátogatására” – fogalmazott Navracsics. Az első, Interrail elnevezésű, egyenként körülbelül 500 euróba kerülő bérleteket már ezen a nyáron átvehetik a kedvezményezettek, miután betöltik 18. életévüket.
Az Európai Bizottság ezután dolgozza ki a pontos módszertant.
Bár korábban egyszer már feljelentették ugyanazon 14 éves fiú megrontásáért, akinek a megerőszakolása közben szombaton tetten érték a rendőrök, bizonyíték hiányában lezárták az ügyet a „zseniképzőként” ismert, magyar származású férfi, Kristóf Lajos ellen.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint a hatóságoknak szükségállapotot kell hirdetniük a mezőgazdaságban, és biztosítaniuk kell a mezőgazdasági termelők által elszenvedett súlyos aszálykárok fedezéséhez szükséges forrásokat.
A szárazság miatt a helyi szolgáltatók csak bizonyos órarend alapján biztosítják a lakosság ivóvízellátását Románia településeinek 15 százalékában – tájékoztatott hétfőn az országos vízügyi igazgatóság (ANAR).
Az elmúlt években nőtt a kábítószer-fogyasztás Romániában, de a hatóságok még mindig nem tudják pontosan, hogy mennyire elterjedt. Ráadásul a fiatalok és a gyerekek egyre könnyebben jutnak droghoz, ezért csökkent a drogfogyasztók alsó korhatára.
A következő három évben a statisztikai intézet adatai szerint a romániai közalkalmazottak mintegy harmada nyugdíjba megy, és munkájuk nagy részét a mesterséges intelligencia veszi át – jelentette ki Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)