Fotó: Haáz Vince
Napi százezerben korlátozta keddtől ősz elejéig az induló utasok napi számát a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Heathrow a munkaerőhiány és az ebből eredő, időnként súlyos fennakadások miatt. Az üzemeltető kérte a légitársaságokat, hogy a nyári szezonra ne értékesítsenek több férőhelyet Heathrow-ról induló járataikra.
2022. július 12., 17:132022. július 12., 17:13
John Holland-Kaye, a legnagyobb brit légikikötő vezérigazgatója az utasokhoz intézett, kedden ismertetett nyílt levelében azt írta: a globális polgári repülési ágazat már kezd magához térni a koronavírus-járványból, de a járvány utóhatásai még mindig nehézségeket okoznak az egész szektornak. Holland-Kaye szerint
A London nyugati határában működő repülőtér a vezérigazgató közleménye szerint már tavaly novemberben elkezdte a munkaerő-toborzást, számítva a forgalom nyári felfutására, és a biztonsági ellenőrzés területén július végén már ugyanannyian dolgoznak majd, mint a járvány előtt.
Vannak azonban a repülőtéren olyan kritikus fontosságú működési területek, amelyek továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küzdenek, és ez komoly mértékben korlátozza a repülőtér egészének kapacitásait.
– áll a Heathrow vezérigazgatójának keddi nyilatkozatában. John Holland-Kaye nyílt levele szerint az elmúlt hetekben, amikor a Heathrow-ról induló utasok száma rendszeresen meghaladta a napi százezret,
alacsony szintű volt a menetrendi pontosság, valamint sok az utolsó pillanatban bejelentett járattörlés. John Holland-Kaye szerint mindezt több ok idézi elő, köztük az, hogy
A vezérigazgató szerint a Heathrow-t üzemeltető cég mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a légitársaságok, a földi kiszolgáló cégek és a repülőtér naponta legfeljebb százezer utas indulását tudja biztosítani az idei nyáron, ezért keddtől szeptember 11-ig ezen a szinten korlátozza kapacitásait.
A levél szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy a Heathrow-ról induló járatok napi férőhely-kapacitása 104 ezer lesz az idei nyáron, vagyis naponta négyezerrel több a megállapított felső kapacitáshatárnál.
Nagy-Britanniában a jövő hét végén kezdődik a főszezon a kiutazó turistaforgalomban, mivel akkor ér véget az általános és a középiskolákban a tanév.
Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.
Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.
Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
szóljon hozzá!