Győzött az egyoldalú kivonulás

A Kadima nyerte az izraeli választásokat Az Ariel Saron által alapított centrista Kadima győzött a keddi izraeli általános választásokon, amelyek több meglepetést is hoztak. Ilyen csekély részvételi arány – nem egészen 63 százalék – még nem volt, emellett gyakorlatilag összeomlott a nacionalista-vallásos blokk, míg a Nyugdíjasok Pártja magas mandátumszámmal jutott parlamenti helyhez.

Gazda Árpád

2006. március 30., 00:002006. március 30., 00:00

Az Ehud Olmert ügyvezető miniszterelnök által vezetett Kadima 28 mandátumot nyert a 120 tagú törvényhozásban, a knesszetben, ami a biztosnak ígérkező koalíciós partnerek eredményével könnyen szavatolja Olmert számára a kormányalakítást. Erősorrendben a középbal Munkapárt követi a Kadimát, 20 mandátummal. Amír Perec pártját, amellyel kormányerőként számolnak, a szintén lehetséges koalíciós partnernek számító ultraortodox Sasz Párt követte 13 parlamenti helylyel. A Likud viszont teljesen összeroppant: Benjamin Netanjahu pártja az előzetes felmérésekkel ellentétben – amelyek a 3. helyre jósolták – az 5. helyre szorult 11 mandátummal. A legnagyobb meglepetést a Nyugdíjasok Pártja okozta, amely 7 mandátumot kap a 17. knesszetben. A pártot a koalíció számára könnyen megnyerhetőnek tekintik, bár a politikai alakulat második embere, Jaakov ben Ezri közölte: pártja még nem döntötte el, hogy koalícióra kíván-e lépni a Kadimával. Olmert már jelezte, kormányába kész bevenni minden olyan pártot, amely elfogadja programját. Az alakuló koalíció összetétele egyelőre nem ismert, annyi azonban biztos, hogy a nacionalista-vallásos oldalnak nincs elég mandátuma saját kabinet létrehozására.
A választásokon tulajdonképpen az Olmert által propagált elképzelés győzött, amely a Gázai övezet tavaly novemberi kiürítése után a nagyobbik palesztin terület, Ciszjordánia egyoldalú leválasztását és a határok ugyancsak egyoldalú rögzítését vetíti előre. Ez alól három kolóniatömb kivétel, azokat a zsidó állam magához csatolja. Olmert megfogadta, hogy előrehaladás hiányában országa egyoldalúan fog lépni, és Izrael 2010-ig mindenképpen rögzíti saját határait. Olmert leszögezte: kész lemondani a Nagy Izraelről szőtt álmokról, így most a palesztinokon a sor, hogy letegyenek a zsidó állam lerombolásáról.
Iszmáil Haníje palesztin miniszterelnök azonban leszögezte: mozgalma, a Hamász nem fogadja el Olmert egyoldalú határkijelölési terveit. Mahmúd Abbász palesztin elnök is felszólította Olmertet, hogy mondjon le a megszállt Ciszjordánia egyoldalú „leválasztását” célzó tervéről. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar

Az Európai Bizottság álláspontja szerint, ha az EU gyorsan, hatékonyan és stratégiailag kíván fellépni, akkor a minősített többségi szavazásra kell áttérni az egyhangú döntéshozatalról – közölte a kutatásért és innovációért felelős uniós biztos.

Megszüntetné az egyhangú döntéseket az Európai Bizottság, minősített többséget akar
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

Oroszország „a lehető leghamarabb” véget akar vetni az ukrajnai háborúnak, lehetőleg békés eszközökkel, és kész folytatni a tárgyalásokat, feltéve, hogy Kijev és nyugati szövetségesei hajlandóak erre – mondta Vlagyimir Putyin elnök.

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel
2025. június 19., csütörtök

Putyin azt mondja, kész találkozni Zelenszkijjel

2025. június 19., csütörtök

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását

Állásfoglalást fogadott el a szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament, amelyben többek között javasolja a EU helyreállítási finanszírozásának (RFF) meghosszabbítását az előrehaladott állapotban lévő beruházások számára.

Elfogadta az EP a helyreállítás finanszírozási időszakának meghosszabbítását
2025. június 19., csütörtök

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá

Donald Trump jóváhagyta az Irán elleni támadás terveit, de még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy csapást mér-e az országra – jelentette a CBS.

Az Irán elleni amerikai csapás terve kész van, de Trump még nem hagyta jóvá
2025. június 18., szerda

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni

Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.

Kemény dió: Izrael felszámolná az iráni atomlétesítményeket, de egy célpontot Amerika nélkül nem tud megsemmisíteni
2025. június 18., szerda

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.

Az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos magyarországi megsértése miatt
2025. június 18., szerda

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt

Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik

Megvertek Oroszországban egy román diplomatanőt
2025. június 18., szerda

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből

Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.

Román és magyar állampolgárokat sikerült kimenekíteni Izraelből
2025. június 18., szerda

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.

Zelenszkij újabb amerikai támogatás ígérete és Oroszországot elítélő közös nyilatkozat nélkül utazott haza a G7-csúcsról
2025. június 18., szerda

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár

A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.

Hamenei ajatollah bosszút ígér, Izrael szerint egy hét alatt kiiktatják az iráni célpontokat, Trump teljes iráni megadást vár