Fotó: Német Gazdaszövetség
Blokád alá vonták a gazdák Németországot, a hétfőn elkezdődött országos tüntetéssorozat keretében a mezőgazdasági termelők az eddigi agrártámogatások megőrzését követelik az Olaf Scholz szövetségi kancellár által vezetett kabinettől.
2024. január 10., 16:202024. január 10., 16:20
Németország-szerte gazdatüntetések nehezítik, vagy egyes tartományokban megbénítják a forgalmat. A gazdaszervezetek által kezdeményezett országos tüntetéssorozat hátterében az áll, hogy a német kormány 17 milliárd eurós költségvetési hiányt akar lefaragni, többek között a mezőgazdasági termelőknek szóló kedvezmények eltörlésével.
A gazdákat két intézkedés dühítette fel. Míg korábban a mezőgazdasági termelők traktorok és egyéb mezőgazdasági gépek után nem kellett gépjárműadót fizessenek, 2024-től a kormány a kedvezményt megszüntette.
A német gazdák eddig visszaigényelhették a teljes áron megvásárolt gázolaj, benzin vagy más üzemanyag adóterheinek nagy részét, így szinte fele áron juthattak hozzá a szükséges hajtóanyagokhoz.
A kormány döntésének hátterében az áll, hogy a német Alkotmánybíróság novemberben elvetette az Olaf Scholz szövetségi kancellár által vezetett hárompárti kormánykoalíció elképzelését, hogy a 2024-es költségvetés 17 milliárd euróra tervezett hiányát hitelből fedezzék. A taláros testület döntése nyomán a német kormány a költségek masszív lefaragása mellett döntött. A pénzügyi megszorításokat tartalmazó csomag része a mezőgazdasági támogatások megkurtítása.
Az országos méretű gazdatiltakozás hatására Olaf Scholz bejelentette, hogy kormánya eltér eredeti szándékától, és idén ,,csupán” 40, 2025-ben és 2026-ban pedig 30 százalékkal csökkentenék az agrárdízel-támogatást, azaz három éven belül teljesen megszűntetnék ezt a fajta agrártámogatást.
A kormány által felajánlott kompromisszumot a gazdák nem hajlandók elfogadni.
Azon egyszerű oknál fogva sem, hogy a dízelmeghajtású erőgépeket jelenleg nincs mivel helyettesíteni. Az egyhetesre tervezett tüntetések szerdán sem csitultak, miközben az Alternatíva Németországért (AfD) ellenzéki párt is tüzeli a gazdákat. A közvélemény-kutatások szerint egyre népszerűbb jobboldali politikai formáció a német gazdaság leépítésével és tönkretételével vádolja a balliberális kormánykoalíciót.
amit a németek többsége nem akar elfogadni. A következő hetekben sztrájkhullámokra lehet számítani.
A gazdaszervezetek vezetői szerint a mostani megszorítás az utolsó csepp a pohárban, a gazdák úgy érzik, a kormány közellenségnek tekinti őket, miközben a gazdaszervezetekkel folytatott rendszeres megbeszélések jóideje megszakadtak. A német gazdák képviselői azt követelik a berlini kormánytól, hogy őrizze meg a mezőgazdaság eddigi támogatáspolitikáját.
Legkevesebb 51 ember halt meg, és 27 lányt továbbra is eltűntként tartanak nyilván a közép-texasi áradások miatt, amelyek péntek hajnalban sújtották Texas déli részét.
Texas déli részén a villámáradás halálos áldozatainak száma szombatra meghaladta a húszat, miközben további több mint húsz embert, főként egy gyerektábor lakóit változatlanul keresték.
Az ukrán külügyminisztériumba bekérették Magyarország kijevi nagykövetét, Heizer Antalt, a Budapestről érkező „barátságtalan nyilatkozatok” miatt – közölte a Kárpáthír portál.
Az amerikai képviselőház maratoni vita után elfogadta az adócsökkentésről, egyben kiadáscsökkentésről szóló átfogó törvényjavaslatot csütörtökön, ami szinte azonnal Donald Trump elnök elé kerülhet aláírásra.
Az Egyesült Államok nem állítja le teljesen az ukrajnai fegyverszállításokat, de gondoskodnia kell arról, hogy neki is maradjon elegendő fegyvere – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin közel egy órán át telefonáltak az ukrajnai rendezésről, de Oroszország nem enged a céljaiból – közölte a The Guardian szerint Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
Autóból az utcán tartózkodókra nyitott tüzet egy fegyveres Chicagóban, négyen meghaltak, és 14-en megsebesültek – közölték az amerikai nagyváros hatóságai csütörtökön.
Jövő heti plenáris ülésének hétfői munkanapán vitát tarthat, csütörtökön pedig szavazhat az Európai Parlament Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ellen beadott bizalmatlansági indítvány ügyében – közölte az RTBF
A Hamász nyitott a gázai tűzszünetre, de egyelőre nemet mondott az Egyesült Államok által támogatott fegyvernyugvási tervre, mivel a születendő megállapodásnak a háború teljes lezárását kell eredményeznie – közölte az iszlamista fegyveres szervezet.
Ukrajnának sürgősen „minden lehetséges támogatásra” szüksége van Oroszország elleni védekező háborújában – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán a Fox News amerikai televíziónak adott nyilatkozatában, egyúttal rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól, miután a Pentagon bejelentette, hogy szünetelteti bizonyos feg
szóljon hozzá!