Fotó: Facebook/Törő Gábor
A „gyalázatos és embertelen” oroszországi merénylet áldozataiért imádkozott Ferenc pápa virágvasárnap a római Szent Péter téren bemutatott mise végén, Ukrajnában pedig a humanitárius katasztrófa szélesedése elkerülését szorgalmazta.
2024. március 24., 15:442024. március 24., 15:44
2024. március 24., 15:462024. március 24., 15:46
Ferenc pápa a misén nem olvasta fel előre megírt beszédét. Homília helyett rövid néma csendet tartott. A mise végén mondta el az eredetileg délben várt rövid köszöntését, melyben békét sürgetett a világ konfliktus dúlta térségeiben.
Imájáról biztosított a Moszkva melletti terrortámadás áldozatai emlékére. Lelki békét és vigaszt kért az áldozatok családjai számára is.
Az egyházfő közelségét fejezte ki a „mártír Ukrajnához” is. Hangoztatta, hogy az ország infrastruktúráját érő támadások, melyek miatt nincsen áramellátás, a humanitárius katasztrófahelyzet szélesedéséhez vezethetnek.
A szabadtéri misét a Szent Péter téren mutatták be: a szertartás a húsvéti hagyomány szerint körmenettel kezdődött.
Az egyszerű és fonott pálmalevelek Sanremo városából érkeztek, az olajágak, ahogyan a Szent Péter teret és környékét díszítő olajfák is, a közeli Umbria és a távolabbi Puglia tartományból.
Az utóbbi hónapokban többször előfordult, hogy Ferenc pápa gyengélkedése miatt nem olvasta fel személyesen beszédét. Virágvasárnap azonban most először történt meg, és ez alkalommal munkatársa sem olvasta fel helyette a beszédet, ahogyan más esetekben korábban történt.
Ferenc pápa a szertartás végén pápamobillal körbejárta a Szent Péter teret. A Vatikán információi szerint 60 ezren hallgatták szavait, hívők és a húsvétra Rómába érkezett turisták. A tömeget szokás szerint biztonsági kapukon keresztül engedték át.
A belügyminiszter hétfőre hívott össze rendkívüli nemzetbiztonsági egyeztetést a hatósági szervek képviselőivel a moszkvai terrortámadás utáni helyzet elemzésére.
Oroszország-szerte a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ ellen elkövetett terrortámadásra emlékeznek a vasárnapra meghirdetett nemzeti gyásznapon. Moszkvában ötezer ember jelentkezett rendkívüli véradásra.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az egy hét múlva esedékes, úgynevezett Ramstein formátumú csúcstalálkozón kívánja bemutatni ,,győzelmi tervét" országa szövetségeseinek.
Az MTVA hírműsoraiban beszámol a székháza előtti demonstrációról, és továbbra is várja műsoraiba az ellenzéki pártok képviselőit – közölte az M1 aktuális csatorna.
Szombatra virradóra megszólaltak a légvédelmi szirénák Bejrútban, miután az izraeli légierő rakétatámadást intézett a libanoni főváros ellen, válaszul arra, hogy a Hezbollah korábban legalább öt rakétát lőtt ki a zsidó állam területére.
A katonai mozgósítás elkerülését hamis dokumentumok kiállításával segítő egészségügyi hivatali alkalmazottakat lepleztek le az ukrán hatóságok pénteken a nyugat-ukrajnai Hmelnickij és a keleti országrészben lévő Harkiv megyében.
Meglőttek egy tiltott határátlépésen és falopáson tetten ért román állampolgárt a bolgár határőrök a Duna egy Bulgáriához tartozó szigetén, Turnu Magurele (RO), illetve Nikápoly (BG) térségében – közölte pénteken a román határrendészet.
Tömegtüntetést szervez szombatra Londonban a legnagyobb brit palesztinpárti kampányszervezet a Gázai övezetben indított izraeli hadműveletek kezdetének közelgő első évfordulója elé időzítve.
Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.
Romániai ,,körbe van kerítve” olyan országokkal, ahol ismét felütötte a fejét a madárinfluenza. Noha nálunk hivatalosan még nem észlelték, a szárnyas-tartók a legrosszabb forgatókönyvekre készülhetnek, ha nem tartják be a szigorú járványügyi előírásokat.
Újabb 74 román állampolgár és elsőfokú rokonaik – többségében nők, gyermekek, betegek – hagyták el pénteken Libanont – közölte a külügyminisztérium.
,,Teljes mértékben legitimnek” nevezte Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője Teheránban a pénteki imán az Izrael ellen kedd este végrehajtott iráni rakétatámadást, és arra figyelmeztetett, hogy Izraelnek „már nincs sok hátra”.
szóljon hozzá!