Nem hátrál meg? Hivatala szerint Biden annak ellenére sem száll ki az elnökjelölti küzdelemből, hogy ezt több demokrata politikus is szorgalmazza
Fotó: X/Joe Biden
A Fehér Ház valótlannak minősítette a Joe Biden elnökjelölti visszalépésének reális lehetőségéről szóló sajtóinformációkat szerdán.
2024. július 04., 07:592024. július 04., 07:59
2024. július 04., 08:002024. július 04., 08:00
Karine Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott,
A napilap az elnök „kulcsfontosságú szövetségesére” hivatkozott, akivel állítólag azt közölte, hogy gondolkozik a visszalépésen.
A szóvivő szintén valótlannak nevezte az ABC News televízió szerdai tudósítását is arról, miszerint az elnök magánbeszélgetésen úgy nyilatkozott, hogy a következő napok meghatározóak lesznek abban, hogy versenyben maradhat-e.
Joe Biden elnök szerdán találkozott több demokrata törvényhozóval, valamint 22 demokrata párti kormányzóval. Egyikük, Illinois állam kormányzója,
A Fehér Ház kedden és szerdán több új programot jelentett be, amelyeken az elnök a következő napokban részt vesz, köztük egy televíziós, valamint több rádiós interjút és nyilvános szereplést.
Szerdán újabb, az elnökjelölti vita után készült közvélemény-kutatások jelentek meg, amelyek Donald Trump fölényét mutatják.
Ez az arány megegyezik a CNN hírtelevízió közvélemény-kutatásának eredményével, ami kedden vált elérhetővé. A The Wall Street Journal napilap megrendelésére elkészült felmérés 48 százalékos Donald Trump-fölényt mutat Joe Biden 42 százalékával szemben.
Joe Biden egyébként kedden egy adományozóknak tartott, zárt ajtók mögötti beszédben bevallotta, hogy majdnem elaludt a múlt csütörtöki elnökjelölti vitán.
Az elnök a csörte előtt tett tengerentúli utazásaival magyarázta a várakozásokat alulmúló szereplését – számol be a Hill cikkét szemléző Portfolio.
Nem voltam túl okos. Úgy döntöttem, hogy néhányszor körbeutazom a világot nem sokkal a vita előtt – jelentette ki a demokrata elnök kampányadományozók jelenlétében kedden Virginia államban.
– tette hozzá Joe Biden, kiemelve: „Ez nem kifogás, hanem magyarázat.”
Biden a vita előtt egy hétig a mindenkori elnök erdei birtokán tartózkodott, hogy felkészüljön a CNN által közvetített megmérettetésre. Biden oda június 20-án érkezett, majd június 27-én reggel hagyta el Camp Davidet, hogy Atlantába utazzon a vitára.
Biden a mediterrán ország előtt Franciaországban vett részt a normandiai partraszállás 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen június 6-án.
Mint megírtuk, a Fehér Ház szerint Biden azért szerepelt rosszul a vitán, mert „rossz estéje” volt.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!