Nem lehetett megállítani a 39 éves Emmanuel Macront
A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával, míg a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje, Marine Le Pen a voksok megközelítőleg 33,9-34,5 százalékát szerezhette meg az urnazárás után közölt exit poll eredményei szerint.
2017. május 07., 21:102017. május 07., 21:10
2017. május 07., 22:592017. május 07., 22:59
Európa-szerte fokozott érdeklődés követte a franciaországi voksolást, hiszen az ötödik köztársaság megalapítása óta – csaknem 60 éve – ez volt az első alkalom, hogy egyik nagyobb jobbközép vagy balközép párt jelöltje sem jutott be az elnökválasztás második fordulójába.
A 39 éves Emmanuel Macron egy éve hozta létre a magát a hagyományos jobb- és baloldali pártok fölé helyező En Marche! (Indulás!) nevű politikai mozgalmát.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma veszettségesetet igazolt egy kutyánál. A fertőzött állatot Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a román határ közelében találták. Az új eset miatt több járványügyi intézkedést rendeltek el.
Az Európai Bizottság az Európai Unióban illegálisan tartózkodók harmadik országba történő kitoloncolása jogi feltételeinek megteremtését sürgeti – derült ki az uniós testület szokásos napi sajtótájékoztatóján.
Oroszország 2030-ra olyan katonai képességekkel fog rendelkezni, hogy képes lesz megtámadni a NATO-t – mondta Bruno Kahl, a német hírszerzés vezetője egy hétfői parlamenti meghallgatáson.
Észak-Korea felrobbantotta a kommunista államot Dél-Koreával összekötő utakat a határ menti demilitarizált övezet ellenőrzése alatt álló részén; a lépésre a dél-koreai hadsereg figyelmeztető lövésekkel válaszolt – közölte kedden a dél-koreai hadsereg.
Románia egyetért azzal, hogy október végéig megoldást kell találni Ukrajna katonai támogatására a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételekből – nyilatkozta Luminiţa Odobescu az uniós külügyminiszterek luxemburgi értekezlete után.
Izrael továbbra is támadni fogja a Hezbollah célpontjait Libanonban mindenütt, beleértve az ország fővárosát, Bejrútot is – közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök.
Stratégiai logika van abban, hogy Ukrajnát politikailag és katonailag megerősítsük, azzal a céllal, hogy Oroszországot tárgyalásokra kényszerítsük, de be kell vallanom, hogy ez nagyon távoli kilátásnak tűnik – jelentette ki Josep Borrell.
Közvetlen charterjáratot indítanak idén télen Bukarest és Plovdiv között, hogy fellendítsék a romániaiak egyik kedvenc síelési célpontjának számító Pamporovo turizmusát.
Az ukrán kormány olyan lehetőségeket fontolgat az Oroszország elleni teljes körű háború befejezésére, amely magában foglalná Ukrajna teljes területi integritásának helyreállítására irányuló céljának ideiglenes felfüggesztését.
Az Egyesült Államok egy fejlett rakétaelhárító rendszert és az azt működtető amerikai katonákat küld Izraelbe, „hogy segítsen megerősíteni Izrael légvédelmét, miután Irán április 13-án és október 1-jén is példátlan támadásokat intézett Izrael ellen”.
szóljon hozzá!