Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Elkezdődött a termelés kedden a németországi Grünheidében épített Tesla-gyárban, az elektromos autókat gyártó amerikai cég első európai üzemében.
2022. március 22., 18:172022. március 22., 18:17
2022. március 22., 18:222022. március 22., 18:22
A Tesla rekordidő alatt építette fel autókat és később majd akkumulátorokat is gyártó üzemét a Berlin melletti településen, és a beruházás bejelentésétől számított 861. napon adta át az első 30 kocsit a vásárlóknak.
A Tesla-gyár a többi között azt is mutatja, hogy „a német egység működik” – emelte ki a gyáravató ünnepségen Olaf Scholz kancellár, utalva arra, hogy a 12 ezer embernek munkát adó üzem az egykori NDK területén épült.
Felidézte, hogy az egyik legtekintélyesebb amerikai autógyártó vállalkozás, a Ford, csaknem száz éve, 1925 óta tevékenykedik Németországban.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója aláhúzta, hogy a Grünheidében gyártott „minden egyes kocsi újabb lépés a fenntartható jövő felé”.
Robert Habeck gazdasági miniszter az évi 500 ezer autó összeszerelésére tervezett gyár – hivatalos nevén Gigafactory Berlin Brandenburg – megnyitója előtt tartott tájékoztatóján rámutatott, hogy a Tesla rekordidő alatt építette fel az üzemet, méghozzá állami támogatás nélkül.
Ez Németországban még új vállalkozói hozzáállást, kultúrát jelez – fejtette ki a Zöldek politikusa, megjegyezve: miniszterként azért dolgozik, hogy sok más területen is meghonosodjék a „Tesla-sebességű” működésmód.
A Tesla projektje egy sor további beruházást vonzott a térségbe, a Berlin körül elterülő Brandenburg tartományba. A német BASF – a vegyipar egyik legnagyobb szereplője ” katódgyárat épít, amelyben évente 400 ezer elektromos autóhoz gyártanak akkumulátorhoz való elektródákat, a kanadai Rock Tech Európa legnagyobb lítiumfeldolgozó üzemét tervezi a tartományban, az elektromos meghajtású teherautókhoz gyorstöltő berendezéseket gyártó amerikai Microvast pedig az európai központját telepíti Brandenburgba.
a többi között azért, mert a melléképületekkel és az elkészült gyártmányok parkolóival együtt 302 hektárt elfoglaló üzemhez kivágtak egy egész erdőt, és attól tartanak, hogy a gyár évi 1,4 millió köbméteres – negyvenezres település fogyasztásának megfelelő – vízfogyasztása ivóvízhiányt okozhat az eleve egyre szárazabb éghajlatú vidéken. A beruházás bírálói a megnyitóra is szerveztek tüntetéseket, amelyeken több százan vettek részt.
Josep Borell kül-és biztonságpolitikáért felelős EU-főképviselő szerint Ukrajna önvédelmének segítése érdekében az európai uniós tagállamoknak teljesen fel kell oldaniuk a fegyverhasználati korlátozásokat.
Az izraeli hadsereg megölt öt palesztin fegyverest Ciszjordánia északi részén, Túl-Karmban a szerdán kezdődött terrorellenes razzia során – jelentette az izraeli katonai szóvivő csütörtök reggel.
Az Egyesült Államok szerint Ukrajna hosszabb időn keresztül igyekszik megtartani az elfoglalt orosz területeket Kurszk megyében – erről a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatóhelyettese beszélt szerdán egy biztonsági konferencián Washington közelében.
A NATO-tagországok elítélték Oroszország „válogatás nélküli csapásait” Ukrajnában, és megerősítették elkötelezettségüket Ukrajna védelmének további erősítése mellett.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a moszkvai propaganda befolyásolta Ferenc pápát abban, hogy bíráljon egy új ukrán törvényt – jelentette szerdán a Kathpress osztrák katolikus hírügynökség.
Az orosz hadsereg mintegy 30 ezer katonát csoportosított át a Kurszki régió térségébe az ukrán betörés nyomán – jelentette ki Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok.
Egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium.
Washington értékelése szerint a korábbinál intenzívebb hétvégi harcok Izrael és a libanoni Hezbollah között nem egy szélesebb regionális konfliktus jelei.
Új, a korábbinál szűkebb tartalmú vádat emelt Donald Trump ellen a 2020-as elnökválasztáshoz kapcsolódó ügyben Jack Smith különleges ügyész kedden.
Az Egyesült Államok nem keresi a konfliktust Oroszországgal, pusztán támogat egy országot, Ukrajnát, amelyet támadás ért – reagált az amerikai védelmi minisztérium szóvivője az orosz külügyminiszter-helyettes szavaira.
szóljon hozzá!