Marija Pejcinovic Buric, a 47 tagú Európa Tanács főtitkára
Fotó: Coe.int
A demokrácia veszélybe került, az egész kontinensen egyértelmű és aggasztó méreteket ölt a demokratikus visszalépés, amelyet a koronavírus-járvány visszaszorítására hozott intézkedések tovább súlyosbítottak – állapította meg az Európa Tanács főtitkára az emberi jogokról és a kormányzásról szóló, kedden közreadott éves jelentésében.
2021. május 11., 14:222021. május 11., 14:22
2021. május 11., 14:252021. május 11., 14:25
Marija Pejcinovic Buric, a 47 tagú Európa Tanács főtitkára arra figyelmeztetett, hogy fennáll az esélye, hogy a demokratikus kultúra a koronavírus-járványt követően sem áll helyre teljesen.
Szavai szerint a tagállamok válaszút előtt állnak. Továbbra is hozzájárulnak-e a demokratikus visszalépéshez, vagy összefognak a tendencia megfordítására, az európai demokrácia megerősítésére, megújítására, valamint olyan környezet megteremtésére, amelyben megfelelő védelmet élveznek az emberi jogok és a jogállamiság – mondta.
ideértve az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítéleteinek végrehajtását. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozásoknak és intézkedéseknek nemcsak szükségeseknek és arányosaknak kell lenniük, hanem érvényességük időtartamát korlátozni kell – jelentette ki. Úgy vélekedett: a nemzeti hatóságoknak fel kell ismerniük, hogy szavuk, tevékenységük vagy jogszabályaik miért szorították vissza a demokráciát, miért csökkentették az állampolgárok lehetőségeit megfélemlítésekkel, vagy a szólás, illetve a gyülekezési szabadság korlátozásával.
Részletezte, hogy az Európa Tanács tagországaiban tavaly 118 támadást hajtottak végre újságírók ellen. Az Emberi Jogok Európai Bírósága az emberi jogokról szóló egyezmény megsértését 237 esetben állapította meg 2018 és 2020 között – tette hozzá.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy számos tagállam a koronavírus-járvány terjedésének korlátozására hozott rendkívüli intézkedések részeként korlátozta a gyülekezés szabadságát. Az ilyen korlátozások az Emberi Jogok Európai Egyezménye szerint megengedettek, feltéve, ha jogszerűek, arányosak, mentesek a megkülönböztetéstől és feltétlenül szükségesek a közegészség és a biztonság védelme érdekében.
– közölte. Kiemelte: a koronavírus-járvány miatti bezártság a nők és a lányok alapvető emberi jogainak érvényesülését fenyegeti. A gyűlöletbeszéd és a gyűlöletből elkövetett bűncselekmények növekvő száma egyre nagyobb kihívást jelent a diszkriminációellenes, a sokszínűségre törekvő, és a sikeres integrációs politika számára – mondta.
Marija Pejcinovic Buric végezetül a tisztességes és pártatlan igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását sürgette az Európa Tanács tagországaiban.
Szakadékba zuhant egy busz Srí Lanka középső részén, a balesetben legalább 21 ember maghalt és 24-en megsérültek – közölte vasárnap a dél-ázsiai ország kormánya.
Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Régebbi képeket bocsátott a sajtó rendelkezésére Robert Francis Prevostról, a katolikus egyház új, XIV. Leó néven megválasztott pápájáról az Ágoston-rend chicagói provinciája, a Midwest Augustinians.
Ferenc pápa magyarországi apostoli útján, 2023. április 28–30. között a vatikáni delegáció tagjaként Robert Francis Prevost – a csütörtökön megválasztott XIV. Leó – is elkísérte az előző szentatyát.
Május 12-től teljes körű, feltétel nélküli tűzszünet lép életbe Ukrajnában – erről szombaton Kijevben állapodott meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az európai vezetőkből álló tettrekészek koalíciójával.
Donald Trump Truth Social közösségi-média posztjában erősítette meg, miszerint India és Pakisztán teljes és azonnali tűzszünetben állapodott meg egy, az Egyesült Államok közvetítésével zajló, hosszan tartó tárgyalássorozat eredményeként.
A csütörtökön megválasztott új pápa, az amerikai Robert Prevost által választott Leó név az egyik leggyakoribb pápai nevek egyike, a választás pedig azt tükrözi, hogy az új egyházfő az egyház szociális szerepére akar jelentős hangsúlyt helyezni.
Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtökön kénytelen volt kerülőutat választani Moszkvába, hogy eljusson Vlagyimir Putyin pénteki katonai parádéjára, miután a balti államok lezárták légterüket az őt az eseményre szállító repülőgép előtt.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Az Európai Parlament, az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban emlékezett meg az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat 75. évfordulójáról. Az ünnepséget Robert Schuman szülőhelyén, Luxemburgban tartották.
szóljon hozzá!