Észtország veszi át az Európai Unió soros elnökségét

Július elsejétől hat hónapon át Észtország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, a balti állam Máltától veszi át, majd januárban Bulgáriának adja tovább a tisztséget.

MTI

2017. június 30., 15:262017. június 30., 15:26

2017. június 30., 16:212017. június 30., 16:21

Az Unióhoz 2004-ben csatlakozott Észtország először fogja ellátni a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet. Tallinn már véglegesítette az elnökség programját és annak prioritásait: az első a nyitott és innovatív gazdaság megteremtése, a második a biztonság erősítése, a harmadik az „adatok szabad áramlása” és a digitális fordulat, a negyedik pedig a „befogadó és fenntartható Európa”.

Az első területen belül kiemelték az EU négy alapszabadságának - a személyek, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad mozgásának - biztosítását, a cégalapítás egyszerűsítését, a kereskedelmi tárgyalások előmozdítását, a bankszektor stabilizálását és az adóelkerülés elleni fellépést.

A biztonság megerősítésén belül a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre, az uniós külső határok védelmére, a migrációs válság kezelésére, a közös menekültügyi rendszer reformjára, illetve a katonai költségek növelésére és a védelmi együttműködés fokozására kívánnak fókuszálni.

Észtország ezek mellett fontosnak tartja a határokon átívelő e-kereskedelem és e-szolgáltatások, a digitális közszolgáltatások fejlesztését, valamint a munkaerő mobilitására vonatkozó szabályok korszerűsítését, az esélyegyenlőség biztosítását, továbbá a társadalmi befogadást és a fenntarthatóbb környezetet.

Jüri Ratas észt kormányfő nemrégiben Brüsszelben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság unióból való kilépése, a Brexit miatt gyakorlatilag ez lesz az első, huszonhetes körű uniós elnökség, így már most fontos demonstrálni a bennmaradó tagországok egységét. Leszögezte azonban, hogy nem csak a szavak szintjén van szükség egységre, hanem a tettekben is.

Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai már csütörtökön Tallinnba látogattak, ahol az észt prioritásokról egyeztetnek.

A rotációs elnökség az EU Lisszaboni Szerződésének életbe lépése, 2009 óta valamelyest veszített korábbi jelentőségéből, főként amiatt, hogy a külügyi tanács üléseit már nem az elnöklő ország külügyminisztere, hanem az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vezeti. A többi szakminiszteri tanácskozáson azonban továbbra is az érintett ország feladata a napirend kialakítása, az álláspontok közelítése és a kompromisszumok elérése.

Málta után eredetileg az Egyesült Királyság következett volna, az uniós kilépésre készülő ország azonban lemondott a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökségéről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog uralkodni. De mit is lehet tudni az új egyházfőről?

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes
2025. május 09., péntek

XIV. Leó pápa, a matematikus-szerzetes

2025. május 09., péntek

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök fogadkozott, hogy Izrael egyedül is megvédi magát a jemeni húszi lázadók ellen, miután Donald Trump amerikai elnök megállapodást kötött az Irán által támogatott csoporttal.

Netanjahu: Amerika nélkül is megvédjük magunkat a húszik ellen
2025. május 09., péntek

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják

Az indiai hadsereg azt állítja, hogy az éjszaka folyamán több pakisztáni dróntámadást és egyéb lövedékekkel végrehajtott támadást is visszavertek a közös határ mentén.

Újdelhi szerint Pakisztán drónokkal és tüzérséggel támadta Indiát, de ezt a pakisztániak tagadják
2025. május 09., péntek

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget

Ukrajna külügyminisztere csütörtökön azt mondta, hogy Oroszország többször is megsértette saját háromnapos tűzszünetét órákkal annak kezdete után, és „bohózatnak” nevezte a kezdeményezést, míg Moszkva szerint Kijev folytatta a harcokat.

Ukrajna szerint az oroszok sokszor megsértették a tűzszünetet, Trump 30 napos fegyvernyugvást követel és szankciókkal fenyeget
2025. május 08., csütörtök

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
2025. május 08., csütörtök

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar

Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.

„Leleplezés”: a Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormánynak azért kell mennie, mert ütőképes hadsereget akar
2025. május 08., csütörtök

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.

Az EP enyhítette a farkasok uniós védelmi státuszát
2025. május 08., csütörtök

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.

Itt a vége: Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől és a házasságából is
2025. május 08., csütörtök

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára

Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.

Vance: Európának jobban ki kell vennie a részét a védelemből, vigyázni kell a demokráciára
2025. május 08., csütörtök

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak

A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.

Csütörtökön délelőtt sem sikerült pápát választaniuk a bíborosoknak