Fotó: Ilusztráció
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásban rögzítette, hogy támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez. Azonban a testület szerint nagyban javítaná a csatlakozási esélyeket, ha a kormányzat a magyarság szempontjából fontos sorskérdések rendezését is elfogadná.
2022. november 27., 17:272022. november 27., 17:27
Az EMNT Választmánya által jegyzett állásfoglalás szerint a magyar sorskérdések rendezése csakis őszinte párbeszéd által lehetséges, melynek ki kell terjednie a közösségi önrendelkezés, az autonómia megvalósítására is.
Az EMNT egyben megemlítette, hogy Románia 2007-es EU-csatlakozásakor az Európai Unió feladatlistát szabott az országnak, melynek több, a nemzeti közösségeket is érintő vonatkozása volt.
– áll az állásfoglalásban. A tanács azonban azt tartotta a legaggasztóbbnak, hogy az elmúlt harminc évben az integrációs bizonyításkényszer ellenére sem csökkent a magyarellenesség, és a magyarellenes uszítások különösebb szankciók nélkül maradtak.
„Szintén szomorú és aggasztó, hogy még miniszterelnöki és államelnöki szinten is előfordult az elmúlt években a magyarok elleni uszítás, gyűlöletbeszéd” – emlékeztetett az EMNT választmánya.
támogatja Románia csatlakozását a schengeni térséghez, de – amiként az Európa Tanácshoz, a NATO-hoz, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás esetében, úgy most is – a csatlakozásnak teljesítményalapú döntésnek kell lennie, mely nemcsak az aktuális politikai elit ígéreteit, hanem az ország valós fejlődését is figyelembe veszi.
Korábban a román sajtó tág teret szentelt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állásfoglalásának, amely arra kérte a schengeni térség tagállamainak külügyminisztériumait, hogy mielőtt Románia felvételéről döntenek, kérjenek tájékoztatást a romániai magyar egyházak és magyar érdekképviseleti szervezetek vezetőitől az alapvető emberi jogok, köztük a kisebbségi jogok romániai helyzetéről.
Egyelőre Hollandia, Svédország és Ausztria fogalmazott meg fenntartásokat Románia csatlakozásával kapcsolatban. Klaus Iohannis román elnök szerdai sajtótájékoztatóján Rigában a halasztás lehetőségét is felvetette. Kijelentette, hogy senkinek nem használna, ha Románia kierőltetné a szavazást, amelyen végül nem hoznák meg a várt döntést.
Donald Trump amerikai elnök szerint eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a békeközvetítéssel az ukrajnai háború megállítása érdekében, de, hogy ez mikor történhet meg egyelőre nem árulta el.
Oroszországnak minden szükséges ereje megvan ahhoz, hogy sikeresen befejezze az ukrajnai „különleges műveletet” nukleáris fegyverek bevetése nélkül, bárhogyan is provokálják erre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Vasárnap délelőtt becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében, Izrael középső részén.
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen.
Izrael hadserege szombaton bejelentette, hogy a következő napokban több ezer tartalékost mozgósít, ami a gázai offenzíva kiterjesztésének tűnik, miközben a tűzszünet biztosítását célzó tárgyalások elakadtak.
Romániát nem zárták ki a vízummentességi programból, „csak még nem kapta meg a jóváhagyást” – állította James E. Trainor, a jelenleg Bukarestben tartózkodó, az elnökválasztást figyelemmel kísérő amerikai küldöttség vezetője.
Volodimir Zelenszkij elnök szombaton közölte, hogy az ukrán hadsereg 24 órán belül a második orosz katonai repülőgépet semmisítette meg, miután támadást hajtott végre egy katonai repülőtér ellen a megszállt Krímben.
Nincs semmilyen, román tisztségviselők elleni szankciókról szóló washingtoni feketelista – közölte szombaton este az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Szükségállapotot hirdetett Novorosszijszk fekete-tengeri orosz kikötőváros polgármestere szombaton azután, hogy egy ukrán dróntámadás lakóépületeket rongált meg és legalább öt ember, köztük két gyerek megsebesült.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, így minden politikai szereplő tisztában van azzal, nincs valós akadálya a voksolásnak.
szóljon hozzá!