Emlékezni kell Trianon tragédiájára

A magyar nemzet büszke lehet arra, hogy túlélte Trianont – hangsúlyozta Semjén Zsolt a nemzeti összetartozás napján, tegnap a budapesti Magyarság Házában. A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter ünnepi beszédében azt mondta, június 4-e a gyásznak, az emlékezésnek, a tanulságok levonásának és a büszkeségnek a napja.

MTI

2014. június 04., 19:542014. június 04., 19:54

Gyász, mert 1541, a régi magyar történelmi Magyarország összeomlása óta nem érte akkora tragédia a nemzetet, mint Trianonnal. A kormányfő helyettese ahhoz az emberhez hasonlította az országot, mint akinek mindkét lábát és mindkét kezét levágták. Semjén Zsolt szerint az egyes nemzetrészek és az ott élő egyes emberek és családok története is a gyászról tanúskodik.

Az emlékezés napja is egyúttal június 4-e, hiszen történelmünk egyik legnagyobb tragédiájára nem emlékezni nemzeti öngyilkosság lenne – mutatott rá. Kiemelte: évtizedeken keresztül nem lehetett a Trianon szót kiejteni, és nem lehetett az elszakított nemzetrészekről, területekről beszélni. Ennek következményeként tudta be, hogy még a rendszerváltás után is lerománozták az erdélyi magyarságot, és ukránozták a kárpátaljai magyarokat.

„Itt az ideje, hogy saját magunkban tudatosítsuk, és világgá kiáltsuk azt az igazságtalanságot, ami akkor történt, ezt ugyanis rajtunk kívül senki nem teszi meg” – jelentette ki Semjén Zsolt, aki szerint itt az ideje, hogy egy olyan „magyar emlékhelyet építsünk”, amely emléket állít minden magyar szenvedésnek.

Tanulságként említette, hogy Trianon nem volt szükségszerű. Bekövetkeztének alapvetően többek között az volt az oka, hogy a nemzet nem volt egységes. A magyar hadsereg még képes lett volna az ország határait védeni, de Budapestről szétverték – mondta, majd Linder Béla akkori hadügyminiszter szavait idézte, miszerint „nem akarok több katonát látni”.

Semjén Zsolt szerint az etnikai határok megvédhetők lettek volna, de az országot, a magyar önbecsülést a nemzet iránt érzéketlen csoportok belülről szétverték. A nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter rögzítette: nem sok nemzet van, amelyik egy ilyen csapás után megmarad. Politikai és gazdasági csoda, amit gróf Bethlen István tett, ahogy néhány év alatt talpra állították az országot. A magyar nemzet büszke lehet arra, hogy túlélte Trianont – mondta.

Ugyancsak a Magyarság Házában Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár azt mondta: Magyarország akkor tud jó nemzetpolitikát folyatni, ha egy erős, az érdekeiért kiálló ország képét mutatja, amire fel lehet nézni, és amire büszkének lehet lenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos

Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.

Orosz dróntámadásban megsérült két, ukrán oldalon harcoló román zsoldos
2025. július 11., péntek

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk

Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor a Kárpátalján történtekről: agyonvertek egy magyar állampolgárt, és ezt ki kell vizsgálnunk
2025. július 11., péntek

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában

Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.

Elhúzódó tűzszüneti tárgyalások közepette haltak meg újabb civilek Gázában
2025. július 11., péntek

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja

A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.

Román külügy: Románia úgy védi a hazai gazdák érdekeit, hogy közben Ukrajnát is támogatja
2025. július 11., péntek

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának

Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.

Trump: Amerika a NATO-n keresztül küld fegyvereket Ukrajnának
2025. július 11., péntek

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát

Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.

Cáfolják az ukránok, hogy bántalmazás okozta a kárpátaljai magyar katona halálát
2025. július 10., csütörtök

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján

Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.

A jogalkotás elindítását kérték az RMDSZ EP-képviselői Brüsszeltől az SZNT régiós kezdeményezése alapján
2025. július 10., csütörtök

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett

Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.

Amerikai külügyi elemzés bírálja Romániát az elnökválasztás miatt és kiáll Magyarország mellett
2025. július 10., csütörtök

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott

Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.

Elbukott az Ursula von der Leyen elleni bizalmatlansági indítvány, az RMDSZ tartózkodott
2025. július 10., csütörtök

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.

Belehalt sérüléseibe egy kényszersorozás közben megvert kárpátaljai magyar férfi